2011. június 25., szombat

Nem leszek népszerű (part 1.) - Avagy gondolataim Mo-ról

Kicsit átírtam, bár sztem a lényegen úgysem változtat. Nem leszek szimpatikus sem a Mo-on élő és ahhoz ragaszkodó embereknek, sem azoknak, akik mindent felrúgva, vissza akarnak oda költözni...

Már most leszögezném, hogy nem azzal van bajom, hogy valaki vissza akar menni. Mindenkinek szíve joga, hogy olyan döntéseket hozzon, amilyet csak akar az életében és aztán a következményeit vállalva éljen.
Ami nálam kibassza a biztosítékot az a következő (való életből merítve):

- Aki kijön elhanyagolható nyelvtudással, otthon még megálmodja, hogy egy év alatt milliomos lesz, majd vissza fog költözni, hogy úgy éljen, mint a kiskirályok Mo-on. Aztán mikor realizálja magában, hogy ez kurvára nem fog megvalósulni, akkor hihetetlen módon megsértődik és szidni kezdi Angliát, hogy itt milyen szar, meg egyébként is otthon van a család, a barátok, és a jól ismert helyek. Inkább hazamegy. Mi meg milyen faszok vagyunk, hogy maradunk, ugyebár, illetve szívtelenek is, hogy nem hiányzik a családunk. De legalábbis biztos nincsenek olyan erős kötelékek köztünk, mint NEKI. Ja és nekünk fontosabb a pénz, mint a szeretteink...
Hát ANYÁD!

- A "csak egy-két évre jövök" típus, aztán itt marad még sokkal tovább és közben rettentő mód szenved, mert kurvára nem tudja mit is akar valójában. Legszívesebben most azonnal költözne vissza, de a pénz azért rohadt jól jön. De majd áprilisban már biztos visszamegy, aztán áprilisban majd kitalálja, hogy decemberig marad. És ez így megy évről évre. És közben minden lehetséges alkalommal szidja Angliát, azokat, akik jól érzik itt magukat (hogyan lehet itt jó másoknak, ha nekem nem az?)
Szenved attól, hogy szar a munkája, a hely ahol lakik, hogy nincs szociális élete, de nem tesz erőfeszítést, hogy változtasson vagy fejlődjön, mert jobb is, ha szar, így könnyebb szívvel tud majd visszaköltözni jövő áprilisban. Esetleg decemberben... Mert ott van a család, a barátok és a jól ismert helyek.

- Van a teljes döntésképtelen. Egyik héten vissza akar menni, mert otthon még a fű is zöldebb (és a család, a barátok, blabla) másik héten pedig már épp az ellenkezője. Mert itt mennyivel több a lehetőség, Mo-on pedig nincs más csak a család, a barátok meg a jól ismert helyek.

És nem ítélkezni akarok, mindenki menjen, csinálja, ahogy akarja, aztán meg lesz szíves együtt élni a döntéseivel, és ne sírjon. Vagy ha mégis sír, legalább mostmár nekem ne kelljen hallgatni, mert esküszöm már lemegyek az agyamról ezektől a szövegektől.
Vegyük már észre, hogy sehol sem lesz tökéletes. Itt sosem lesznek itt a család, a barátok meg a jól ismert helyek, ott pedig sosem lesz jó lét, munkalehetőség, fejlődés, kényelem, tisztességes, becsületes életvitel... satöbbi satöbbi.
És nem azért nem költözöm vissza, mert nekem fontosabbak az előbb felsoroltak, mint a szeretteim, hanem mert nekem is megvan a saját életem, amit élnem kell, és köszönöm szépen, de szeretném jól élni. Nem akarok nyomorogni senki kedvéért, akiknek fontos vagyok nem is kívánják ezt nekem. Örülnek, hogy itt vagyok, hogy jól vagyok és hogy legalább nekem sikerült, hogy nekem jó, hamár nekik nem lehet az...

És elmesélek még valamit... Soha nem lesz már ugyan az. Nem tudod onnan folytatni, ahonnan pár éve abbahagytad. A család és a barátok bár nyilván visszafogadnak és szeretnek, de kimaradtál az életükből, a mindennapjaikból. Nem voltál ott örömben, bánatban, nem voltál mellettük...
És tudod mit? Valami mindig neked is hiányozni fog... Kicsit olyan lesz, mintha honvágyad lenne, pedig otthon vagy, ahova mindig is vágytál. Vmi mégsem kerek, vmi mégis hiányzik, és fog is. Azok a dolgok, amiket felsoroltam az előbb. Meg ki tudja még mi...

Én pedig továbbra sem látom, hogy miért is akarnak abba az országba visszamenni az emberek. Borzalom amit látunk innen, és mostmár tényleg napról napra rettenetesebb. Nulla darab biztató hírt hallok a gazdaság rendbetételéről. Illetve kit akarok át verni? Csak arról olvasunk, hogy milyen törvényekkel, szabályozásokkal, rendeletekkel teszik még jobban tönkre, a már eleve haldokló Mo-ot. Rémületes innen nézni ezt, legszívesebben mindenkit kimenekítenék onnan, aki nekem fontos, de nem lehet.
És lehet engem nagy hazaárulónak kikiáltani, én akkor sem megyek vissza.
Észérvek nem szólnak Mo mellett. Kommentben várom, ha valakinek mégis van legalább egy. Én 3 éve nem találok.

Azt meg mindenki maga döntse el, hogy a szívére hallgat és nyomorog, vagy az eszére és akkor van esélye egy jobb életre, ahol bár a szerettei nincsenek vele, de tud új életet teremteni, barátokat szerezni. (ja mert igenis lehet itt is új barátokra lelni, de erről majd egy új postban, azt hiszem mára ennyi őszinteség elég volt)

Jövök még néhány touchy subjeckttel :))

Anta

- Posted using BlogPress from my iPhone

Location:Wharfside Way,Trafford,United Kingdom

2011. június 24., péntek

Cím nélkül

Az van, hogy írtam pár bejegyzést mostanság, de nem tettem közzé.
Azt hiszem bántóak lennének sokaknak.
Pedig nem szándokozom senkinek ártani, csak határozott véleményem van bizonyos dolgokról, és attól tartok sokaknak nem tetszene...
Olyan témáim vannak, mint Magyarország, meg az ehhez kapcsolódó sötét gondolataim. Illetve hogy mennyire nem értem én ezt a minden áron visszaköltözés dolgot... Meg azokat az embereket, akik rohadtul vissza akarnak menni, de rohadtul nem mennek, és jajj de nagyon szenvednek itt. És hogy miért kell nekem azt hallgatnom, hogy milyen szar is ez az Anglia...

Barátságokról is írtam. Olyanokról, amik megmaradtak, amik nem baj, hogy elvesztek és az éppen kialakulóban lévőkről. Arról, hogy milyen egyedül érzem magam néha, hogy nincsenek itt azok, akik fontosak nekem. (És nem, nekem ez nem elég indok a visszaköltözésre)

Gyerek kérdésen is elmélkedtem kicsit. Kiírtam a kétségeimet, a kérdőjeleket, a félelmeimet. "A mi mindenre jó a köles gyerek?" kérdésre továbbra sem találtam a választ...

Továbbá szaftos részleteket tettem közzé (illetve még nem) abból az időből, mikor még szerető voltam. Kicsit védelmére kelve ezzel azon nőknek, akik hasonló cipőben jártak/járnak/járni fognak, hogy hiába a legkönnyebb ribancnak elkönyvelni minket, ez igencsak távol áll az igazságtól. És bár az ellenségemnek sem kívánnám azt a sorsot, ami akkor kijárt nekem (na jó, talán neki igen...), de nem cserélném el egyetlen percét sem, mert egyrészt megérte minden szenvedés, másrészt rengeteget erősödtem, több, jobb lettem általa. Meg úgy általában a fekete bárány szerepkört jártam körbe, hogy mondjuk a férfiaknak is mennyire nehéz, hogy ők vannak beállítva szemétnek, hiszen hogyan tudják elhagyni a gyereküket... Pedig hát közel sem erről szól a történet...

Illetve még elmélkedtem kicsit a szerelemről meg a kapcsolatokról általában. Hogy mennyire nem hiszek az örökké tartó szerelemben és a hűségben. Nem mintha nekünk bármilyen hasonló problémáink lennének. Szeretjük egymást, köszönjük szépen:) Illetve a párkapcsolatunk szabályait is betartjuk, azonban ezek a szabályok merőben eltérnek másokétól...
Az a tapasztalatom, hogy vagy te csalsz vagy téged csalnak (igen, ha szerető vagy is téged csal, miközben a feleségével van együtt)
Ha erre azt mondod, hogy nincs igazam, mert a te kapcsolatodban egyik fenti megállapítás sem érvényes, az azért lehet, mert vagy nem tudsz róla, vagy MÉG nem történt meg.

Nem kell egyetérteni velem. Ezt látom, tapasztalom én. Vitatkozni persze lehet, de ellenpéldával még nem találkoztam...

Meg néhány "hétköznapibb" témát is érintettem, pl, hogy voltunk megint színházban, megnéztük a Mamma Mia!-t, ami HATALMAS, illetve ellátogattunk az egyetlen magyar étterembe, ami viszont rettenetes volt:(
Voltak névnapok, egyéb fontos ünnepelni valók:)

A házzal kicsit most leálltunk, mert megcsináltattuk a Skodrit és arra kellett a pénz.

Szóval ilyesmiket nem tettem közzé mostanság... Lehet, hogy valamikor majd mégis megmutatom nektek.






- Posted using BlogPress from my iPhone

Location:Wharfside Way,Trafford,United Kingdom