2011. szeptember 24., szombat

Ehhh....

Most lenne egy pici időm, hogy feltöltsem a képeket a Mo-on töltött 3 napról 46 óráról, de most meg totál befordultam.
Tudom, le vagyok maradva, de én még csak most láttam a Junot. (Film egy 16 éves lányról, aki teherbe esik - utálom ezt a szót, hogy terhes... - és megtartja, örökbe szeretné adni... stb.)
És komolyan mondom patakokban folytak a könnyeim egy csomószór.
Nem tudom mi ez a gyerek téma nálam állandóan. Egyszerűen nem értem, miért jön fel ez nekem minden nap valamilyen formában. Mit akar üzenni az univerzum, ehh??
Pedig tök magamba szálltam, és megvizsgáltam, hogy akkor most magamnak hazudok, és legbelül szeretnék gyereket...? De NEM! Határozott nem. És folyton belekapom a pofámba ezt a kérdéskört.
Lehet, hogy egy bizonyos kor után ehhez hozzá kell szoknom, hogy mindig ebbe futok bele?

Tudom, unalmas vagyok már...
Még szerencse, hogy nem a népszerűségre hajtok... :)



2011. szeptember 15., csütörtök

Egy téveszme cáfolata

Oké. Egyik olvasó azt kommentelte, osszam már meg mennyit is keresek, hogy példaként járjak elől ezzel is...
A fizum 2266,22 font az elmúlt 4 hétre!!! Nettó!!! Úristen! Nem tudom mi a középárfolyam most, de szavazzuk meg a 320-at. Lehet számolni...

Jézusmáriaszentjózsef!!!

Nem térek magamhoz!!!

Tudom, sok a felkiáltójel!! Azért van mert kiabálok, meg sikítozom!!! Csendben. Mert még a munkahelyemen vagyok

:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Megállapítom, hogy de! A pénz boldogít!

Köszipuszihello:)

(Örülök, hogy Mo-ra csak látogatóba járok:))


- Posted using BlogPress from my iPhone


2011. szeptember 10., szombat

Contra

Na, azért megörökítem én ide azt, mi kerül nálam az ellene oldalra, ha gyerekvállalásról van szó.
Nagyon mozgolódik bennem ez a téma mostanság, mert azt hiszem, hogy szeretném, hogy egyszer majd akarjak szülni, de még fényévekre vagyok ettől, hogy kialakuljon/megszülessen/váratlanul rám törjön az az érzés/ösztön, hogy gyereket akarok.

Anyuékkal meg Norbival beszélgettem mostanság erről a témáról. Anyáék azt mondják ez egy érzés, amit észérvekkel nem lehet sem alátámasztani, sem megkérdőjelezni. Nekem viszont csak gondolataim/félelmeim vannak a dologgal kapcsolatban, érzésem/ösztönöm/vágyam egy gramm sem.
Norbi szerint - mint mindent - ezt is túlagyalom. Ami sztem még mindig jobb, mint meggondolatlanul szülni egy gyereket...

Ezért álljon itt a lista arról miért is nem akarok gyereket:

- Sokszor írtam már ezt, de a leglényegesebb az egészben, az önmagam feladása. Hogy a kínkeservesen megszerzett munkámat, amiért éveken át küzdöttem, hajtottam mint állat, amit SZERETEK, amire büszke vagyok és nem mellesleg szemtelenül sokat is keresek vele, ott kéne hagynom egy számomra beláthatatlanul hosszú időre (hónapok, évek??? Jesszus!!)
- Szórakozást, bulikat, cigit, alkoholt, utazásokat, az álmaimat fel kéne adnom kurva sokáig. Hogy jutnék el világ körüli útra, vagy egzotikus helyekre, ha folyton a nyakamon lógna egy gyerek??

- Másik nagy parám, az, hogy megváltozik a testem. Gondolom feltűnt, hogy mennyire fontos számomra, hogy vékony, Norbi számára kívánatos legyek. És amíg sok férfi elolvad a pocakos feleségüktől, illetve csodásnak tartják azt, addig Norbi visszataszítónak, kiábrándítónak látja. Nem tudom, hogyan küzdenék meg azzal a tudattal, hogy nem vagyok vonzó a párom számára. Plusz én (ha már oda eljutok, hogy vágyom egy gyerek után) büszke akarok lenni arra, hogy babát várok, a testemre is büszke akarok lenni! De úgy, hogy közben tudom, h Norbi undorodik tőlem... Hát köszönöm szépen, nem!

- Vannak az általános, "normális" parák: beteg gyerekem születik, meghalok/meghal szülés közben, borzalmas anya leszek, hozzá nem értésem miatt lesz beteg/hal meg. Nem fogom tudni szeretni... stb..

- Félek hogy rossz irányba fordulna a kapcsolatunk. Hogy belőlem is olyan nő válna, akinek csak a gyereke számít, a férfit meg leszarja. Egyrészt azt gondolom, hogy minden nő első sorban nő. Minden szerep ez után kell hogy következzen. Az anya, karrierista, háziasszony... stb. szerep is csak a NŐség után következik.
Nem akarom, hogy bárki megelőzze Norbit a szívemben/életemben!
Másrészt annyi ilyet láttam már, hogy onnantól, hogy gyerek van, az anya ignorálja a pasit, és erre szépen lassan rámegy a párkapcsolat. Nem akarok ilyen lenni! Bár azt hiszem vagyok annyira tudatos és intelligens, hogy ettől nem kell tartanunk.

- Bezártság. Ezt hogy élik túl a nők, hogy nem mehetnek dolgozni évekig, a házból sokkal ritkábban járnak ki...?? Uhhh... Belegondolni is borzalmas. Míg mostanában gyakorlatilag csak aludni járok haza (munka meg gym), addig ez a másik véglet elborzasztó!

- Eltartottság. Na ha valami, akkor ez iszonyatosan böki a csőrömet. Nem bírnám elviselni, hogy vki más küzdelmesen megszerzett pénzéből éldegéljek (még akkor is, ha az a valaki a párom), míg én úgymond semmit nem csinálok (már hallom is a sikítást az anyáktól, hogy milyen kemény munka is az anyaság, de innen nézve nem az... Illetve próbálok jól fogalmazni, hogy senkit ne sértsek meg. Nem tekintem munkának, inkább elfoglaltság, ami miatt nem tudsz dolgozni, ergo pénzt keresni, ergo el kell, hogy tartsanak.)
Nekem ez mindig sarkalatos kérdés volt, hogy a saját lábamon álljak, ne kelljen senkire támaszkodnom. Kibírhatatlan a gondolat, hogy évekig is akár egy ilyen függőségben éljek... Mert lássuk be, az a vicces összeg, amit ilyenkor az állam ad, még fagyira sem elég (bár Angliában nem tudom mi a helyzet).

Plusz Norbinak is vannak félelmei, amit meg is értek. Ő attól fél, hogy megtörténik újra, ami tönkretette az előző kapcsolatát, hogy megváltozik a kapcsolatunk, meg hogy neki majd még többet kell dolgoznia (ennél is), mert én majd nem akarok visszamenni dolgozni... Megértem őt totálisan, bár mondom, remélem, hogy velem ez nem történne meg. Remélem, hogy én nem fordulnék ki teljesen önmagamból.

Meg még van ezer apróság, amit már sokszor leírtam itt a blogban, így nem ismételném magam (annyit).

Szóval egyik oldalon csak az észérvek állnak a másikon meg az érzelmi állna, de nekem nincs ilyen (mármint gyerek témakörben), így továbbra is marad a helyzet változatlan.

- Posted using BlogPress from my iPhone

2011. szeptember 8., csütörtök

A példakép :)

Niki képei adnak sokszor erőt nekem a gymben, hogy megcsináljam még a nyolcvanadik felülést is :)
Bár elmondása szerint ez részben genetika nála, de nyilván a heti 3-5 edzés is megmutatkozik a képeken :)




Niki versenyen :) Bronz érmes lett!!
Én is kacérkodom a gondolattal, hogy egy év múlva kipróbáljam magam egy versenyen, de ahhoz még sok munka van hátra :)

És itt tartok én... Még a béka segge alatt, tudom, de igyekszem nagyon :) Meg majd készítünk jobb képeket is rólam