2012. június 29., péntek

Please explain

Azért leírom, ne érje szó a ház elejét, hogy csak a jó dolgokról írok.

Szóval mióta visszajöttünk Törökországból egy kicsit sikamlós a talaj bent a cégnél, ami eléggé rányomta bélyegét a hangulatomra a mindennapokban, de ez egy másik történet, itt nem erről fogok írni.
A lényeg, hogy már egy eleve szar közérzetbe kaptam egy 'please explain' levelet Jennytől, a manageremtől.
Úgy volt, hogy hibáztam. Egy konténert Felixstowe-ba  küldtem Tilbury helyet (vagy fordítva)
A hiba abból adódott, hogy az új rendszernek köszönhetően az ügyfelek már előre berögzíthetik magába a rendszerbe a referenciaszámukat egy-egy konténerhez csatolva, ami ugye egyből meghatározza az úticélt.
Namost, az én felhasználási felületemen ez úgy néz ki, hogy bekalimpírozom a konténer számát a gépbe, majd (ha az ügyfél előre rögzítette), felugrik automatikusan a referenciaszám.
Mivel ebben az esetben is így történt, nem is ellenőriztem a kamionsofőr papírmunkáját, hogy azon milyen ref.szám van, hiszen ugyan az az ügyfél küldi a kamionsofőrt, mint aki rögzíti a referencia számot a rendszerünkbe.

Na itt hibáztam.
Merthogy ellenőriznem kellett volna a ref.számot a sofőr papírján, mert nem egyezett a rendszerben szereplővel. Ugyanis kedves ügyfelünk időközben meggondolta magát, már nem Tilbury-be akarta küldeni a konténert, hanem Felixstowe-ba (vagy fordítva)
Csak elfelejtette a rendszerből kitörölni a ref.számot.
Faszom.

Szóval egyik nap jött hozzám Jenny, hogy nyugi nincs semmi baj - így kezdte (asszem már ismeri a pánikolós énemet...) - de ez és ez a dolog történt, mire emlékszem, mi történhetett szerintem, mert ők eddig ezt tudták megfejteni, amit fentebb leírtam.
Pffff... Mondom, biztos így történt, naponta 300-400 kamionost intézek el (ez itt egy szar poén volt), egyáltalán nem emlékszem egy másfél héttel korábbi esetre. De ha ők így gondolják, így felfejtették, akkor biztos így van, sajnálom, hogy hibáztam.

Mondta, hogy oké, akkor ad majd nekem egy please explain levelet.
Erről eddig annyit tudtam, hogy azok kapják, akik rossz fát tettek a tűzre. Olyan, mintha megbélyegeznének. Legalábbis számomra. Pont egyenértékű egy szóbeli figyelmeztetéssel, de akkor is kurvára zavar.
Annyiban különbözik a szóbelitől, hogy vezethet egy úgynevezett Form 1-hoz, ami már bekerül az aktádba és két évig ott is marad. És ha a két év alatt egy ugyan olyan hibát elkövetsz, akkor még egy figyelmeztetés, és utána elbocsájthatnak.
Ha a két év alatt egy másfajta hibát követsz el, az nem számít, akkor azzal a típusú hibával is újra kezdődik a herce-hurca.
Persze ezeket nem Jennytől tudom, hanem a Uni Rep-től. Nem tudod ki az?
Nos én is csak pislogtam, mikor először hallottam ezt a kifejezést. An Uni, az a Union, azaz a szakszervezet rövidítése (van erre valami kevésbé kommunista magyar szó?), akik az alkalmazottak jogait védik a managementtel szemben.
A Rep, pedig aki képviseli a Unit a munkahelyeden. Ez legtöbb esetben egy kollégád. Nekem szerencsém van, mert az egyik STC-m volt a Rep hosszú hosszú éveken át, és ő mindent tud erről. Plusz a jelenlegi Rep épp átadni kívánja a postot egy másik kollégámnak, így most míg az új betanul, addig ketten vannak. Az új Rep, Wayne, pedig rajong értem (de szinte szó szerint), úgyhogy minden apró részletet átbeszéltünk már, hogy milyen helyzetben mit kell lépni, ha esetleg mégsem zárulna itt le az ügy, hanem kapnék egy Form 1-t, akkor hogyan tovább.
Mert hogy azt sem kell elfogadnom, hogyha ezt kiítélik nekem, hanem mondhatom azt, hogy egy Hearing-et, meghallgatást kérek, ahol visszavonni kívánom a Form 1-t, és ott jön a képbe a Rep, aki ezen a meghallgatáson képvisel engem, ott van velem.

Na ehhez viszont nem árt, ha az ember tagja a Uni-nak, ami én nem voltam eddig (nem is tudtam, hogy létezik, meg hogy mi ez...), de tegnap óta már én is:-)
17 font havonta... pffff. De azért jobb ez így nekem. Tudom, hogy magamat nem tudnám képviselni egy ilyen meghallgatáson, mert sem az angolom nem elég jó ehhez (ráadásul főnökökkel való tárgyalásokon rendszeresen elbőgöm magam, ha valami olyanról van szó, hogy elbaszcsiztam vmit...), plusz lófaszt sem tudok a jogaimról.
Mo-on egy ilyenért simán kirúgtak volna sztem. A cégnek több száz fontos kárt okoztam. Nem hiszem, h mo-on mindenféle form 1, meg please explain, meg meghallgatásos izék lennének egy ilyen hiba után... Bár ki tudja.

Viszont már tényleg túl vagyok rajta lelkileg, nem történt semmi, csak a lehetőség riasztott meg és nyomott maga alá. Hogy mi lett volna, ha.

(Amúgy megint best salary ever: 2224,53. Tisztán:-) ♥♥♥)

2012. június 28., csütörtök

I was just about to...

Ma elkezdtem írni egy bejegyzést, hogy most nem épp rózsaszín minden körülöttünk, meg hogy szar van a palacsintában, aztán, mikor jöttem befelé a munkahelyemre, láttam, hogy az egyik sofőrünk fölborult a kamionnal, egy 29 tonnás konténerrel a trélerén...
Hál istenek a sofőr nem sérült meg komolyabban, meg senki sem.

Aztán mikor beértem a munkahelyemre, az egyik kollégám kapott egy telefont, hogy öngyilkos lett az unokatesója, megölte magát.

Így átértékeltem magamban a saját helyzetemet és rájöttem, hogy az, hogy vétettem egy hibát a munkahelyemen, amiért kaptam egy 'please explain' levelet már nem is tűnik olyan egetrengetőnek.
Elvileg semmilyen következménye nincs ennek, csak megint én agyaltam túl a dolgot, illetve gyorsan beléptem a Uni-ba (szakszervezet magyarul????), hogyha vmi baj lesz mégis, akkor legyen, aki kiáll a jogaimért.

Szóval az élet szép továbbra is, csak néha perspektívába kell helyezni a dolgokat és nem szabad bolhából dinoszauruszt...

2012. június 16., szombat

Az van

hogy annyira nem tudom elhinni, hogy már ennyi idős vagyok, egyszerűen ez az életkor nem illik hozzám.
Nem tudom feldolgozni...
A fiatal korból tartok az öregkor felé, és ez nem szerepelt a terveim között. Hogy a tökbe fogok ezzel megküzdeni???
Még huszonakárhány, de pár hónap, és átlépem a 30-at... Ez egyszerűen feldolgozhatatlan...
Kiboríííííííít.........

2012. június 6., szerda

Third time lucky




Most is Birminghamben vagyok, de végre egy nagyon szép hotelben:-)

Ilyen szép volt a szobám.

Published with Blogger-droid v2.0.4

2012. június 5., kedd

Boldog Kiráynőt mindenkinek:)

Isten áldja a Királynőt és a 4 napos Bank Holidayt :)
Holnap már munka, de jól esett ez a hosszú hétvége!

60 év... Rengeteg :)

2012. június 4., hétfő

Négy

Ma van négy éve, hogy Norbival egymásra találtunk:)
Semmi különössel nem készültünk, csupán egy kis kerti sütögetést hajtottunk végre :)
Ez pont jó is így.



Ezen kívűl azon gondolkodtam el, hogyha a mai napon 373 megtekintése volt a blogomnak (eddig), hogyhogy nem jött egy darab hozzászólás sem?? Miért csak akkor van comment, ha valami érzékeny témát érintek??

Never mind :)
Örölük, hogy ennyien olvastok, mégha nem is vagytok aktívak :)
Én akkor is írok, ha ti nem :)

Szeretettel,
Anta

2012. június 3., vasárnap

We come from magyarisztán (Part 2)

És aztán eljött a szombat reggel. Egyrészt még mindig nagyon lehangoltak voltunk a pénteki hír miatt, másrészt izgatottan vártuk életünk első merülését.

Tudtam, hogy különleges élmény lesz a búvárkodás, de hogy ennyire különbözzön mindentől, amit eddig átéltem, azt nem gondoltam volna.
Még pár éve, az előző Norbim próbált bevezetni a pipával való víz alatti körbenézés rejtelmeibe, de nekem már az is sokkot okozott.
Hiába tudtam, hogy tudok levegőt venni a számon keresztül a pipával, az a tudat, hogy az arcom (a fejem) a víz alatt van, egyszerűen nem hagyott normálisan lélegezni. Nem tudtam parancsolni az agyamnak, hogy vegyen levegőt. Fél órát küzködtem, pánikoltam, mire sikerült odáig eljutnom, hogy ki tudtam nyitni a szemem a víz alatt a szemüvegben, és élvezni tudtam a látványt.

Most is féltem valami ilyesmitől, de azért igyekeztem nem túlságosan beparáztatni magam.
Előszőr elmagyarázták az alapvető ismereteket. Hogy a légzőcsövön keresztűl MÉLY levegőket kell venni, mert a szervezet így tud a legkönnyebben lenyugodni és hozzászokni az új élményhez. Megtanultunk pár alapvető kézjelet, amivel jelezni tudjuk, hogyha baj van a víz alatt.
Mivel mindkettőnknek ez volt az első merülés, így mindketten külön oktatót kaptunk, akik végig testközelben voltak, egyetlen pillanatra sem hagytak magunkra.
Első volt a ruhapróba.


Nekem egyből megtaláltuk a megfelelő ruhát. Mondjuk így utólag lehet jobb lett volna, ha a lábszára is hosszú lett volna, mert a 30 perc merülés végére én kockára fagytam.

Norbinak karban szűk volt az első ruha. Mondták hogy alapvetően a nagyhasú, kövér angol vendégekre vannak felkészülve, nem pedig az izmos, vékony alkatokra :)

Második nekifutás :)

Ez már jóóó lesz :) Hiába volt Norbinak rövid ujjú a ruha, ő mégsem vacogott a víz alatt... Ki érti ezt??

A merülés előtt, már izgatottan!!

Az oktatás első szakasza arról szólt, hogy berakod a fejed a vízbe és igyekszel a csövön keresztül lélegezni. Mélyeket. Norbi kb 3 másodperc alatt készen volt a merülésre, míg én kb 5-8 percig szenvedtem. Egyszerűen hiába vettem mély levegőt, kifújni nem tudtam rendesen. Aztán eszembe jutott, mikor még énekelni tanultam annó, hogy hogyan is kell levegőt venni hasba és hogyan kell onnan kilélegezni. Mivel ez a pasiknál automatikus (legalábbis én ezt tanultam), így nem is csodálkoztam, hogy Norbinak ez gond nélkül megy. Én viszont kínlódtam rendesen. Plusz bennem volt a pánik is, nem tudtam felengedni. Aztán egyszer csak ráéreztem a légzéstechnikára, de a pánikból akkor sem tudtam lejjebb adni... Befeszültem, de akkor is ez volt az egyik legjobb, legkülönlegesebb élményem :)

Az oktatóm, azt hiszem eléggé érzékelte, hogy pánikolok, egy pillanatra sem engedte el a kezemet.
Itt az a lényeg, hogy neked gyakorlatilag semmi másra nem kell figyelned, csak arra, hogy nézzed körülötted mi van a víz alatt, élvezd az élmény, és ha baj van, jelezd (megtanultunk 4 kézjelzést, amivel kommunikálnak a víz alatt). Én párszor felvitettem magam a felszínre, ugye a pánik miatt, de aztán az első tíz perc után már tényleg én is fel tudtam venni a ritmust :) És végül kb 20 percet voltunk lent a víz alatt folyamatosan, feljövetel nélkül. *büszke*
Amúgy mindenre az oktatód figyel. Ő visz fel, ő nyom le a víz alá (ha kész vagy rá), ő irányít a palacknál fogva, folyamatosan ott van veled. Az első merülésnek ez a legfontosabb része. És a legmegnyugtatóbb is :)

Miután megszoktatd, hogy víz alatt vagy, elvisznek halakat etetni :)
Ez leírhatatlan élmény! Mondjuk mivel én nagyon stresszeltem az én kezemből nem ettek a halak, de Norbi kezéből simán elkapkodták a halak a kenyeret (mondta az oktató még az elején, hogy a halak nagyon érzékenyek és simán megérzik, ha valaki be van fosva, azt általában el is kerülik. Azért örülök, hogy nem kergettem el őket teljesen :))

A képeken látszik, hogy pillanatra sem engedtem el Norbi kezét. De azt hiszem ő is érezte, hogy be vagyok szarva rendesen, mert szorított nagyon:) Amúgy meg már itt nagyon fáztam (meg stresszeltem is) és úgy remegtem, mint a nyárfalevél... Pedig még nagyon az elején voltunk :)







A hal etetés után elvittek minket egy kicsit távolabbra és mélyebb vízbe az oktatók.
Mi mentünk elől az én oktatómmal, Norbiék meg utánunk, így nem láthattam ő hogy viselkedik a víz alatt, én viszont csak annyit tudtam csinálni, hogy az egyik kezemmel fogtam az oktatóm kezét, a másikat meg félhulla állapotban előre engedtem, a lábaimat mozgatni sem mertem, így a hátam ívbe feszült (meg is fájdult a végére a derekam), a fejemet sem mertem mozgatni (mi van ha bemegy a víz a maszk alá???), de azért láttam így is tök cuki halakat, meg élveztem én, csak felengedni nem tudtam. Norbi elmondása alapján, döglött béka pozíciót vettem fel, és úgy voltam végig. Míg ő vígan lubicolt mögöttem, úszkált meg mozgatta a fejét mindenfelé, közben én a túlélésre játszottam. Meg ő nem is fogta az oktatója kezét... De hát én nem láttam, mit lehet csinálni, így csak az ösztöneimre hagyatkoztam :) Túlélni, Anta, túlélni. Ez járt a fejemben :)

És TÚLÉLTÜK :))))))
(Még itt is szorítottam Norbi kezét :))

Az oktató instrukciója alapján (You can kiss yourselvs), megcsókoltuk magunkat :)))

Mindenképp akarunk menni még merülni és megtanulni ezt a sportot. Mégha nekem ez egy kicsit több időbe és erőfeszítésbe meg bátorságba is fog kerülni, mint Norbinak, de tényleg élveztem!! És leírhatatlan élmény :) Mindenkinek ki kell próbálnia!!

Ez jól fel is dobta a kedvünket, nekem az adrenalin szintem az egekben volt, úgyhogy gyorsan el is mentünk inni a bárba, meg napozni a medence mellé.
Itt töltöttük az egész napunkat, majd este hatra meg volt beszélve egy időpontunk az egyik fotós sráccal (voltak ott profi fotósok, akik fotósorozatot készítettek a vendégekről. Persze, aki befizetett erre :)
Alapjáraton 30 perc a fotózás ideje és 90-100 képet készítenek. Na. Minket másfél óráig fotóztak, és több, mint 300 kép készült rólunk :) Mondom, hogy az egyik kedvenc vendégük voltunk :)

Itt vannak a képek, amiket végül kiválasztottunk.



Ez az egyik kedvenc képem :)


Ez pedig mindkettőnk kedvenc képe :)





Victoria Secret modell (így nevezett el a fotós srác :))

Az utolsó két kép, spontán, napközben készült rólunk, de nekünk nagyon tetszett, így beválogattuk ezeket is :) Itt épp táncolok, Norbi meg rajtam szórakozik :)



Itt pedig kedvenc koktél keverőnk látható, Can, aki nekünk mindig valami különlegességgel állt elő (persze ebben az is közrejátszhatott, hogy nagyon szépen mosolyogtam rá mindig), de tényleg egyszer sem láttuk, hogy bárkinek is ilyen koktélokat kevertek volna :)




Szívecske, Antának :)

Nagyon édes kis kölyök :)

Anta örül :)

Szombat este pedig török est volt a szálloda szabadtéri színházában, ahol török néptáncosok léptek fel.

Itt van erről is pár kép.
Az ablakban, Kiko látható, a fáradhatatlan bohóc, aki gyakorlatilag reggeltől estig, folyamatosan az embereket szórakoztatja, Alival egyetemben :)
Ali Szíriában született, Ukrajnában él, és nyáron Törökországban dolgozik. Kiko Tunéziában született, Franciaországban él, és nyáron Törökországban dolgozik. Mindegyik legalább 4-5 nyelven beszél. Fantasztikus emberek!!! Nekem volt megtiszteltetés, hogy megismerhettem ilyen különleges embereket! :)


 A török néptáncosok






Mennyire jó már ez a kép!!!

Itt pedig azt a táncot tanították, amit az Ege Barban már megtanultunk a srácoktól az utcán táncolás keretében :)


Itt már az angol változatát táncoljuk, mindenki a helyén állva...

Míg Kikoék mutatják a lépéseket a színpadon.

A műsor után még az éjszakai fényeket is megörökítettük:







Vasárnapra már semmi extra programot nem terveztünk, csak napozást, pihenést, meg ivást :) Jelentem a tervet tudtuk teljesíteni :)

Illetve még pár képet készítettünk az testvérszállodánkban is. Ez egy külön épület volt a mi szállodánk mellett, de gyakorlatilag ugyan az volt a két hotel, csak két külön épületben. Ide jártunk át netezni :)

Az uralkodók :)

Sir Norbert, a koronaékszerekkel :)

Mint egy dáma :)

Hatalmas váza :)

csbcs...


Estére még be volt tervezve egy Ege Bar, lévén utolsó esténk, de én annyi koktélt elfogyasztottam a nap folyamán (ugyanis Norbitól csak azt lehetett hallani, hogy "Hol van a koktélom?"), hogy nagyon bealudtam és ismét egy szimpatikus 12 órát szundítottam :)

Másnap Norbi picit morci volt, de hamar megnyert pár versenyt, amitől pikk-pakk felvidult.

Először dartsoztunk


Én dobtam!!! 66 pont! (én negyedik lettem, amúgy)

And the winner is :)

A második játék, a vizi foci volt. Norbi, ugye utálja a focit eleve :)

Itt Ali magyarázza a szabályokat. Egy szörf deszkán egyensúlyozva a vizen...

... kell gólt lőni a kapuba.

Általában mindenki így végezte.

És bár Norbi nagyon bekészült...

Ő is placcsant :)

Mégis...

Ő volt az egyetlen, aki gólt tudott lőni :)))

Mások is próbálkoztak...

De minek? :)

 És a győztes!!!

Akit jutalomból belöktek a vízbe :)


Itt már az utolsó pillanatok kiélvezése történik... Lassan indulni kellett a buszhoz...



De még én is játszottam egy székfoglalósat :)
Kikó, a bohóc :)



És bár elég jól haladtam az első hely felé

végül nem én csobbantam a vízbe :) (az utolsó széket a medence szélére állították, mi meg háttal álltunk neki, és ahogy elhallgatott a zene nekifutásból kellett elfoglalni az utolsó széket.)
Azt hiszem nem bánom, hogy nem én nyertem :)


A búcsú nem volt könnyű, hiába a hely nem varázsolt el, az emberek igen!! És bár majdnem biztos, hogy sosem látjuk egymást viszont, azért nekem mindig megmelegszik a szívem, ha rájuk gondolok.
Facebookon persze néhányukkal tartjuk a kapcsolatot :)

A hazaút Manchesterbe nem volt említésre méltó, azon kívűl, hogy a repülőn szétfagytam, ezért elkértem Norbi pulcsiját, aki ezek után miattam fázott :)
A kocsi rendben volt, macskuszt másnap hoztuk el, és ő is teljesen rendes állapotban volt. Nagy kő esett le a szívemről, mert így tudom, hogy ebbe a macskahotelbe legközelebb is elhozhatjuk.


Mindent összevetve remek nyaralás volt, rengeteg élménnyel, és bár nem volt tökéletes, de majd legközelebb még jobb lesz :)
Mégsem hagytam volna ki, mert az emberek, akiket megismertünk sokat tanítottak nekünk emberszeretetből, nyitottságból, melegszívűségből.
Én mindig boldogan fogok emlékezni ezekre a napokra :)

Remélem nektek is valamennyi átjött a élményekből, és nem untátok halálra magatokat :)

(készült videó is, egy csomó, amit majd egy montázzsá akarok összevágni, mert külön-külön, nyilván nem olyan izgalmas, úgyhogy ahogy az megvan, töltöm is ide fel :)