2013. május 9., csütörtök

Ömlesztve

Azt hiszem már nem motivál annyira a blog írás, elmondhatjuk. Azért nem adom fel, csak semmi ihletem nincs ide írni egy pár hete...
Sok minden történt, de azért túlzottan egetrengető dolgok nem.

Az elmúlt 6 hétből ötöt éjszakai műszakban dolgoztam (gondolom emiatt is van kevesebb kedvem írni)
Végre egy kicsit elkezdtük összeszedni magunkat anyagilag is, hiszen rengeteg kiadás volt mostanában, és egy életre megtanultuk, hogy a credit kártya a polcra való, nem a pénztárcába...

Volt egy csodálatos bank holiday-ünk, ahol az egyik kolléganőmmel Vickyvel és a feleségével Jessicával voltunk kint kocsmázni, majd Norbival bbq-tunk egyik este, végül egy túrával zártuk a 3 napos szabadságot. A Lake Districthez autóztunk, ami egy csodálatos hely. Béreltünk csónakot, Norbi kievezett a tó közepére, nagyon jól éreztük magunkat. Itthon tudtam még kicsit napozni is:-)
Sajna idén ilyen kis dolgokkal kell beérnünk, hiszem a műtétem miatt sem szabadságom sem pénzünk nem maradt arra, hogy idén nyaralni menjünk.
Gyerkőc és Nagyimama jönnek ki hozzánk látiba augusztusban, ha minden jól megy.

Én határtalanul boldog vagyok a cicijeimmel. Szinte minden negatív utóhatás elmúlt már. Egy picit még zsibbad a két hónaljam környéke, de már semmi fájdalom nincs, már nem kellemetlen az érintés sem.
Április közepéig masszíroztam, azóta nagyon minimálisan változott a puhasága. Gondolom, hogy tökéletesen olyan fogása sosem lesz, mint az eredetinek, de ezt nem is vártuk. Egyikünket sem zavar ez, és sokkal több a pozitív változás ezáltal az életemben, minthogy azzal foglalkozzak, hogy nem tökéletesen természetes a fogása. Ezt leszarom:-)
Kb 2 hónapja kezdtem el aludni a hasamon, azóta már ez is teljesen természetes.
Elvileg ébren töltött óráimban folyamatosa kéne melltatrót hordani, amit 99%-ban be is tartok. Ha kimegyek bulizni, akkor azért néha csalok ;-)

Júniusban megyek kontrollra megint, de most nincs mitől tartanom. Nagyon szépen gyógyulnak a sebek is. A jobb oldali már szinte teljesen láthatatlan. (Ami miatt mégis feltűnő az az, hogy elkezdtem szoliba járni és a sebet olyankor 50+ naptejjel jó vastagon bekeni nekem Norbi, így most két fehér csíkkal virít a hónaljam:-)  lol

Júniusban megyek hajhosszabbításra is Mo-on. Norbi nem örül a dolognak és már több vitánk volt emiatt, de nem hagyom magam ebben a kérdésben. Plusz ő is növeszti a haját, így egy szava sem lehet:-)
Soha nem volt dús, vastag hajam. Viszont mióta kiköltöztem, magához képest egészen kivirágzott. Nagyon jó állapotba került. Nem hullott, bedúsolt magához képest, tök büszke voltam rá, szépen meg is nőtt. Imádtam. Erre októberben egy fasz angol fodász csaj a felét leégette... és bár növöget szegénykém, de ez jó pár év, míg helyre jön.
Jelenleg utálom a hajam és nem szeretem kibontva hordani. Ha meg összefogom, azon kattogok, hogy 3 szál hajam maradt és, hogy milyen pici vékonyka a lófarok.
Oké nem a világ vége, de nekem fontos. Úgyhogy már alig várom június 17-ét:-)

Sajna viszont a műtét óta, azaz pontosabban az antibiotikum kúra óta az arcbőröm szaródott el. SOHA nem voltak pattanásaim. Kamasz koromban sem. Most meg nem akart elmúlni az arcomról.
Váltottam kozmetikumokat. Eddig főleg Niveát használtam, azonban a mo-i kozmetikusom ajánlotta a Body Shop-os termékeket... Nem igazán hallottam még róla, csak annyit tudtam, hogy több benne a természetes anyag, kevesebb a természetellenes és hogy a magyar pénztárcához mérten eléggé megfizethetetlen...
Mostmár harmadik hónapja vásárolom náluk minden kozmetikumomat. Szépen lassan lecseréltem mindent. A tusfördőtől kezdve az alapozómig mostmár minden tőlük van és baromira meg vagyok elégedve velük.
Plusz mikor először bementünk, egy magyar lányt fogtunk ki eladónak, azóta is mindig találkozunk, amikor megyünk vásárolni:-)
Végülis az arcom elkezdett rendbejönni, bár még nem teljesen tökéletes.

Megyünk Londonba, Tankcsapdára, ahogy az már megszokott:-) Koncert-, és buszjegyek lefoglalva, szállásunk pedig egy olyan srácnál lesz, akit tavaly ismertünk meg a koncerten és azóta is tartjuk a kapcsolatot, fb-on.

A Tough Mudder továbbra is tökre motivál, járunk edzeni szorgalmasan Norbival. Tornázzuk felfele szépen a lefutott kilométereket. Jövő nyáron megyüüüünk:-) Egy hónap múlva egy charity futásra megyek. Csak 5 km, de nekem most még ez is kihívás.
Megvolt a második 'rendes' lábedzésem. Elkezdtem a súlyokkal mahinálni, hát majd beszarok, miközben csinálom, de imádom!!! Most az a koncepció, hogy olyan súlyokat találni minden feladathoz, amivel még pont NEM tudom megcsinálni a 20-at. Ha sikerül a 20, akkor váltok nagyobb súlyra. Minden feladatból 3x20-at próbálok csinálni.
Kétféle lábhajlítás, guggolás súllyal, lábtoló gép, lábnyújtás és kétféle vádli gép.
A guggolás a legbrutálabb. Ott mivel a legkisebb súly a 20 kiló (maga a rúd), így nincs sok választásom. Imbolygok, mint a fene és csak 10 jön ki még, de kurvára igyekszem!!! Olyan seggem lesz, hogy csak na:-)
Sajna a felsőtest még kilőve edzés szempontjából. Nem érdekel amúgy ki mit mond, hogy minden fitness maca, akinek műmelle van, edz felsőtestre... Örülök, hogy mindenki plasztikai sebészetből szerezte az orvos diplomáját, de én azért azt mondom a cipész maradjon a kaptafánál...
Én hallgatok az orvosomra, mert eddig sem mondott hülyeséget, gyanítom a tokzsugorodással sem azért riogat, mert nincs jobb dolga. Hogy melyik nőnek hogy volt mázlija eddig, hogy megúszta ezt a betegséget, az totál hidegen hagy. Én nem kockáztatok.
Idén még semmiképp nem nyúlok a felsőtestem izmaihoz, utána pedig igyekszem a mellizmot a lehető legnagyobb mértékben kivonni a feladatokból.
Én imádtam a hát,-és válledzésekat, nem a kifogásokat keresem. Csak egy mellműtét nekem elég volt egy életre, köszi:-)

Szerettem volna egy személyi edzőt fogadni, de sajna Norbi mondta, hogy ez most még nem fog menni.
Az én termemben szánalmasak a személyi edzőnek csúfolt elhízott, tohonya srácok, úgyhogy köszi ezt én kihagynám. Ez így hiteltelen számomra.
Viszont az a magyar srác, aki itt él Mcr-ben, és versenyekre készít fel csajokat, illetve ő maga is versenyekre jár, sajnos a belvárosban dolgozik... és bár maga a terem jóval olcsóbb, mint a miénk, Norbi kiszámolta, hogy kb 70 font pluszköltséggel járna ez a móka. Ez most nem fér bele:-(
De amint kijövünk a gödörből, reconsider!!

Aztán ott vannak még az újdonsült amerikai barátnőim, akikkel az elmúlt 6 hetet töltöttem együtt online:-)  Megismerkedésünket elég hosszadalmas elmesélni, de nevezzük mondjuk magunkat egy könyvklubnak *muhahaha* (sátáni kacaj)...
De a lényeg, hogy totál egy húron pendülünk a csajokkal, és tervezzük az oda vissza meglátogatásainkat.
Az a jó, hogy mind az öten amerika öt különböző megyéiben élnek (Maine, New York, Idaho, Texas és Florida), így még ők sem ismerik egymást személyesen:-)
De egyszer összehozzuk a találkozót, és ott kő kövön nem marad, az tuti:-)

2013. április 4., csütörtök

You're inspiring the hell out of me!!

Amúgy vicces dolog ez velem meg a sporttal, testmozgással.
Asszem erről már írtam, mikor a kondit kezdtem 2 éve. Sosem szerettem a testmozgást. Mindig igyekeztem kihúzni magam tesi órán is. Sem a mozgáskoordinációm, sem az egyensúlyérézkem nem jó. Viccesen futok, olyan debilnek éreztem magam mindig is, ha a sportról van szó...

Nem voltam soha elhízva, de úgy 24-25 éves koromra szépen elidultam a lejtőn. Irodai munka, nulla testmozgás, mindenféle szemét kaja fogyasztása. Kövér még nem voltam, de mutatott a mérleg már 62 kilót is... Biztos út volt a löttyed popsihoz, az úszógumikhoz, narancsbőrhöz, 'terhességi' csíkokhoz.

Aztán jött a kiköltözés, nagy szerelmi viszályok, hopp visszaugrottam 49 kilóra, persze sportolni nem sportoltam (azért azt tegyük hozzá, hogy már akkor is napi 12 órában rohangáltam vízzel teli vödrökkel, 4 szintet másztam meg rengetegszer naponta, tehát bár nem volt igazi testmozgás, de nem is a fenekemen csücsültem. A WC takarításnak is megvannak a maga előnyei... pfff..)

Aztán elkezdődött a kondi őrület. Már kajálással nem tudtam a súlyomat úgy kontrolálni, mint szerettem volna, hiába koplaltam, és hát tudjuk is, hogy azon kívűl, hogy nem is hatásos, káros is az ilyen módszer.
Viszont végre találtam egy sportot, amit imádtam, amit élvezet volt űzni. Végül a tetkóm miatt, később pedig a cici műtétem miatt le kellett állnom.
Most, hogy visszatérhetek végre, annak örülök, hogy egy célt is kitűzhettem.

Így mikor feladnám a futást, vagy egy hang azt mondogatja, hogy ennyi mára elég lesz, akkor csak elképzelem magam, ahogy futok a többi őrülttel a sárban, kúszom a szögesdrótok alatt. Pörgetem a szemem előtt a képeket, ahogy a fél karú, fél lábú faszi viszi a hátán a társát... Olyan kurva nagy erőt ad!! Hirtelen elfelejtem, hogy az órát nézzem, vagy a kilómétereket lessem, hogy mikor lesz már meg a kitűzött cél, hogy leálhassak. És, amíg ez jár a fejemben, túl is szárnyalom a napi célt, és akkor még ráhúzok egy kicsi sprinttel :)

Ha valami, akkor az extrém sport állt tőlem a legtávolabb világ életemben. Talán olyan elképzelhetetlen volt, hogy én majd egy ilyen megmozduláson részt vegyek, mint mondjuk embert ölni. Az élet már számtalanszor megtanított, hogy soha ne mondd, hogy soha.
A Tough Mudder egy újabb ékes bizonyíték erre az életemben (persze embert ölni azért nem fogok...)

A legfurcsább pedig, hogy én saját magamtól őrültem bele ebbe a dologba.
Mikor először megláttam egy ismerősöm oldalán a fb-on, azt gondoltam, hogy 'ahaam, hát téged is jól a fejedre ejtettek, fiacskám... Noooormális?' Aztán olvastam az elektrosokk terápiás részről, ott aztán tényleg azt mondtam, nem ép elméjű, aki ilyenre vállalkozik.
Aztán valaki kérdezte őt a felkészülésről, a srác elmesélte, én meg elolvastam... Megmozdult bennem valami.
Megnéztem az első videót, meg a képeket és éreztem egy belső vibrációt. Egy olyat, amitől alig bírtam a seggemen maradni a munkahelyemen. Egy olyat, amitől futni akartam. És éreztem, hogy nekem ezen részt kell vennem. Muszáj kipróbálnom magam. Muszáj megmutatnom, hogy képes vagyok erre is. Saját magamnak újra be akarom bizonyítani, hogy valójában acélból lettem kifaragva (képzavar, tudom:):))

Továbbra is azt gondolom, hogy valamekkora fokú őrültség kell ahhoz, hogy erre az ember vállalkozzon, de a mi életünk tuti hogy nem a klisékről szól. Így miért pont ezt hagynánk ki?

Hoo Rah!!!

Még egy videó az egyik tavalyi rendezvényről



Itt pedig még pár kép inspirációnak

Ez itt az Everest. Nem valószínű, hogy a csapattársaid nélkül ezt meg tudod csinálni...

A víz jeges...

igazi mudder!

Kevesebb a csaj jóval, mint a pasi, de azért vannak :)

Yep, jeges víz. Beleugrasz. Alá is merülsz...

My biggest fear. Erre nem tudsz felkészülni... vagy kiüt az elektrosokk, vagy nem... de az biztos, hogy baromira szar, mert mindenképp megráz

Nem hagyunk hátra senkit!!

Ez a kép ispiring the hell out of me!!! Bazzz. A csávó amúgy nem csak fél lábban rendelkezik, de az egyik karja is hiányzik!!!

Igen, ő az!! Fél karral megcsinálja!!! F**kin 'ell...

És a legőrültebbek :)

WTF?? hahaha :)

 

És a végén a megérdemelt sör. Illetve az egyetlen tárgyi 'nyeremény', a fejpánt.


Minden képet a Though Mudder honlapjáról töltöttem le

Nobullshit


A Tough Mudder honlapja ezt írja magáról (nem tökéletes fordítás, ne köss bele, a lényeg benne van)
A Tough Mudder események kemények. 10-12 mérföld hosszú akadálypálya, ami a Különleges Erők (ez mi magyarul, Special Forces? Vmi katonasági cucc. Alakulat tán? Pontosan nem tudom) által lett összeállítva, hogy teszteld az erődet, erőnlétedet, határozottságodat, bajtársiasságodat... De a Tough Mudder több, mint egy esemény, ez egy fajta gondolkodásmód. Azzal, hogy végigfutod a Tough Muddert felfedezed majd az igazi képességeidet, miközben remekül szórakozol...

Egyes számú tény - a marathonok unalmasak
És az egyetlen dolog, ami unalmasabb végigfutni egy marathont, nézni azt...
A Tough Muddernél mi látni akarjuk miből lettél összerakva, nem csupán azt hogyan futsz egyenesen, egyedül, órákon keresztűl... A mi akadálypályánk úgy lett összerakva, hogy minden oldaladat letesztelje.

Kettes számú tény - a Mudderek nem veszik magukat túl komolyan
Triathlon, marathon, más sárban futások inkább a stresszről szólnak, mint a mókáról. Nem úgy a Tough Mudder. Mi a célnál egy pint sörrel és élő zenével várunk. Elég nehéz saját magad komolyan venni, mikor épp tetőtől talpig sár takar... Ezért kérünk ne is gyere, ha nincs humorérzéked. Nézd meg a bizarr csapatjelmezeket, hogy átérezd a Tough Mudder hangulatát.

Hármas számú tény - nem tudod egyedül teljesíteni a Tough Muddert
Ahhoz, hogy keresztűl juss sáron, tűzön, jeges vizen, 10.000 volt feszültségen, szükséged lesz a csapattársaidra, hogy összeszedjenek, mikor a morálod épp a béka segge alatt van.
Ahhoz, hogy túljuss 12 láb magas falakon, föld alatti sár alagutakon, szükséged lesz a csapatodra, hogy megtoljanak. A Tough Mudderek csapatjátékosok, akik senkit nem hagynak hátra.

Tudomásul veszem, hogy:
- ez nem egy verseny, hanem egy kihívás
- a csapatmunkát és a bajtársiasságot előrébb helyezem, minthogy befejezzem a pályát
- nem nyafogok - a kölykök nyafognak
- segítek a társ-mudderemnek hogy be tudja fejezni a pályát
- minden félelmemet legyőzöm!



Na, bogárkáim, hogy tetszik ez a bevezető??:-) :-) :-) :-) :-) :-) :-) :-)
(A marathonos fikázást ne tessék komolyan venni, tudjátok, a humorérzék fontos! Tisztelem a marathonosokat, bár azon nem feltétlenül indulnék el...)

ERRE VISZONT BENEVEZÜNK!!!

Ha Ádámtól és Évától akarnám kezdeni, hogy honnan jött nekem ez az egész, akkor igaziból visszajutok anyukámhoz, akitől az énekhangomat örököltem... (nem érted az összefüggést? Nem, még nem a blog írója őrült meg teljesen - not that much... Viszont kifejteni hosszú lenne, majd egy kommentben esetleg kifejtem, ha lesz érdeklődés)

A lényeg, hogy bezsongtam egy pár napja. Láttam képeket, videókat, és az van, hogy nekem ezen OTT A HELYEM!!
Szóltam Norbinak, és ő is benne van. Szörnyen meglepő, mi? Őrültség, és kihívás egyszerre? Ez az éltető elemünk! Menni kell!
Októberben lesz Mcr közelében, és bár nagyon tempting, sajnos arra még nem nevezünk be. Még nem kezdhetek el fekvőtámaszozni, vagy húzódzkodni az operáció miatt, úgyhogy idén ez még kimarad.

De 2014-ben ott a helyünk!!!

Viszont elkezdtük a traininget. Igaz még csak 2-3 km futás megy egyben, de ha egyből le tudnám futni a 12 mérföldet, hol lenne a kihívás? Elkezdtem lépcsőgépezni, meg amikor nem bírok futni már, akkor átváltok gyorsgyaloglásra, azzal is edződöm és ég a zsír. Csinálom a hasazást és az alsótest gyakorlatokat. Mindent, amit lehet.
Ha pedig meggyógyult a cicim, jöhet a felsőtest!

Nagyon kemény felkészülést igényel. Nem csak fizikailag kell toppon lenni, de mentálisan is!
Ki az az állat, aki egy jéggel teli medencébe ugrik fejest, vagy egy lógó elektromos vezetékekkel teli mezőn szalad keresztűl? Igen, mi vagyunk azok! A másik félmillió kergebirkával együtt, akik már megcsinálták világszerte.
Futni kell, sokat. 12 mérföldet. Sárban, hegyen föl, hóban... falakra kell felugrani, felmászni, kötéllel átjutni jeges tó fölött, föld alá vájt, klausztofóbikusan pici lyukakon keresztülmászni, szögesdrótok alatt átkúszni, tüzes szénabálák között futni... stb
Sounds like fun!!!

Odamegyek, hogy legyőzzem magam. Odamegyek, hogy bebizonyítsam erre is képes vagyok! Hogy bebizonyítsam, hogy kemény vagyok és hogy I'M TAKING NO BULLSHIT!!

A képeket a Tough Mudder honlapjáról töltöttem le. Van köztük kép a feladatokról, láthatjátok, hogy bizony disabled emberek is elindulnak! Illetve az őrültek közül a legőrültebbek, akik még jelmezt is öltenek mindehhez:-) LOVE IT ALREADY!
Nézzétek meg a belinkelt YouTube-os videót!



 
 

2013. március 25., hétfő

Az első cikkem

Kedvesek, tudom, hogy hanyagolom a blogot, vissza fogok térni, de most vhogy nem csókolgat a múzsa túl gyakran...

Ellenben, írtam egy cikket.. muhahaha.... én meg a cikk írás. jó vicc... na mindegy. Úgy tűnik az embereknek mégis tetszik. Sokan olvassák, meg minden.

Tegyetek ti is így. A téma, a gyerek-nem-vállalás... as per usual.
Ide kattintsatok:
Nem akarok anya lenni!

Csók.A

2013. március 13., szerda

Interjú a mellplasztikáról

Kabók Zita készített velem egy interjút, ami egy internetes magazinban jelent meg, a netbarátnő oldalán
A cikk itt olvasható:

A legfontosabb az önértékelés

Sztem nagyon jó kis interjú lett. Élveztem a beszélgetést is, és az egész olyan pofás lett. Egészen olyan, mintha lennének értelmes gondolataim... :-)
Olvassátok:-)
Nektek hogy tetszik?

2013. március 5., kedd

Mellesleg - még mindig

Mostanában sem időm, sem kedvem nem volt írni, plusz múlt héten végig lázas voltam és úgy jártam éjszakára dolgozni (kőkemény vagyok, vazzeg), úh van egy kis elmaradásom, de most pótlom.
Szóval 2 hete Norbi csinált a cicikről, a doki kérésére pár képet minden oldalról. Ezeket el e-maileztem a dokinak, aki ez alapján eldöntötte, hogy a leszorító pántot már levehettem akkor.
Folyamatosan ment a masszírozás, közben én is egészen hozzászoktam a mozdulathoz, az érzéshez, és nincs már vele problémám.
Szépen bepuhultak, nem éreztem/láttam rajta semmi elváltozást, ami tokzsugorodásra utalt volna.
Doki is megerősített a képek alapján, hogy szerinte is minden rendben.
Most hétfőn pedig voltam nála kontrollon (vasárnap visszarepültem Mo-ra), és élőben is mindent rendben talált:-)
Volt egy kis para bennem, mert a bal mellemen, a belső ívén alul van egy pont, amit ha benyomok, akkor olyan (vigyázat, nagyon szakszerű leszek!) huplis:-)  olyan, mintha egy gumikacsa oldalát nyomnád be (csak nem csipog:-)), vagy Norbi szerint olyan, mintha egy légbuborék lenne ott, azon a ponton.
Doki elmondta, hogy ott bizony kilóg az implantátum a mirigyállomány alól, és azon a ponton már csak a bőr fedi, azért tudom kitapintani a szélét.
Ez amiatt van, mert azt már írtam, hogy bordaív asszimetriám van, ami - mivel eddig kicsi cicim volt, nem látszott - de most így jobban érzékelhető. Azaz, a bal oldali mellem nem úgy ívelődött eredetileg, mint a jobb. Picit csökött volt:-)
De most, hogy egy centit kilóg a mirigyállomány alól az implant, így ez korrigálva lett, mostmár ugyan úgy ívelődnek mindkét oldalon.
Azt mondta a doki, hogy a műtét alatt még választhatta volna azt a lehetőséget, hogy kicsit feljebb rakja az implit, így takarva lett volna mindenhol, viszont akkor ferde lett volna az összkép.
Örülök, hogy úgy döntött, ahogy, mert nagyon szépek lettek a melleim:-)
Sajnos a sebem viszont nem olyan ütemben gyógyul, ahogy szeretnék, úh arra egy szilikonos krémet kell kenegetnem, attól majd elvileg gyorsabban halványodik.
Szolizni visszamehetek, de csak ha legalább 50-70-es fényvédővel lekenem a sebet előbb. Különben sosem fog elhalványodni.
A gymbe visszatérhetek a láb-, fenék-, hasizom erősítéséhez, de a súlyzókra rá sem nézhetek még egy jó darabig.
A masszírozást továbbra is folytatnom kell másfél hónapig. A végleges formáját még nem vette fel a cicim, az még jó pár hónap.
Nyáron újra megyek a dokihoz, hogy biztosra menjünk, nem alakul-e ki a tokzsugorodás
Ééééés végre megszabadulhattam a nagyi melltartómtól!!!!
Normál melltartót továbbra is hordanom kell napközben, de éjszakára már nem kell semmi:-)  jupííí
Az új méretem 36C - 80C
Bár lehet a 75 is jó lesz, ez gondolom modelltől függ, mert eddig is volt, hogy a 75 szorított bizonyos melltartóknál.
Viszont a C-s kosár tökéletes, és ez bizony két méret ugrás:-)
Naggyon boldog vagyok!!!

2013. február 22., péntek

P!nk - Just give me a reason

Watch "P!nk - Just Give Me A Reason ft. Nate Ruess" on YouTube

Erről a számról most egy csomó minden eszembe jut.
Aki végig olvasta ezt a blogot, annak nyilván feltűnt, hogy kb 9 hónap kimaradt 2008 június és 2009 márciusa között.
Nem írtam, mert nem lehettem őszinte még ennyire sem.
Aztán sem volt könnyű nagyon sokáig.
Tudom, hogy az idő nekünk dolgozott mindig is.
Mindig tudtam, hogy erős a kapcsolatunk és a szerelmünk, és bármennyien is voltak ellenünk, végül nekünk lett igazunk. Végül bebizonyítottuk, hogy volt értelme minden szenvedésnek, mert sokszor tényleg olyan, mintha egy mesében élnék.
Mindent elérünk közösen Norbival, amit szeretnénk, különlegesen tudjuk egymást terelgetni az utunkon. Mindketten erős személyiségek vagyunk, és nagyon fájdalmas volt az összecsiszolódás, de ez a kapcsolat tényleg egy drágakövé formálódott.

De ez a szám arra emlékeztet, amikor már sokszor mi is majdnem feladtuk, már majdnem hallgattunk másokra... Mikor már azt hittem, hogy valami tényleg eltört köztünk. Pedig csupán meghajlott, el nem tört.
Olyan gödrökből vezetgettük ki egymást, amibe más kapcsolatoknak elsüllyedniük sem kell. De talán ezek a komoly és fájdalmas események segítettek eljutnunk oda, ahol most vagyunk.
Erősek lettünk. Legyőzhetetlenek.

"We're not broken, just bent
and we can learn to love again
...
Nothing is as bad as it seems.
We'll come clean."

And we did:-)

2013. február 16., szombat

5 ÉV

VÉGRE LETELT AZ 5 ÉV!

Tudom, neked ez nem sokat jelent, de számunkra egy új álom válhat valóra.
Amint összeszedjük a megfelelő összeget, megigényeljük a angol állampolgárságot.
Pici türelmet kérek, és erről is írok majd a blogomban.

Ma telt le számomra az 5 év. Minden akadály ledőlni látszik végre :)

Sem árnyalni, sem körülírni nem tudom, mit jelent ez számomra :)
Hosszú évek óta erre a napra vártam.
Végre eljött.

VÉGRE!!!!!!
Gyere, és csináld utánam!!!
Csak utána kritizálj :)

2013. február 14., csütörtök

V day

 
Norbinak ezt készítettem Valentin napi vacsira, virsliből, tojásból meg pár koriander szárból :)
 
Ez pedig életem első Valentin napi képeslapja. El is bőgtem magam :)
 




2013. február 4., hétfő

Masszázs

Nem nagyon volt kedvem írni az elmúlt napokban. Mert bár több barátommal is találkoztam, meg igyekeztem elterelni a figyelmemet, de már iszonyatos honvágyam volt. Rettenetesen hiányzott Norbi, Macska úr, a házunk, Mcr, még a munkám is.
Szokásos mo-i depresszió telepedett rám, alig vártam, hogy jöhessek el.
Persze jó volt a szüleimmel is ennyi időt eltölteni, és ők mindent elkövettek, hogy jól érezzem magam - amit itt is köszönök -, én már iszonyúan vártam a vasárnapot, hogy végre hazautazzak:-)
Múlt héten kijutott sok személyes jellegű izgalomból is. Rettentően felhúztam magam, és kiakadtam, de erről többet nem írhatok. Tudjátok, a régi nóta. Nekem kell az okosabbnak lenni... blablabla
Plusz csütörtökön ugye újra találkoztam a dokival, aki megmutatta ezt a masszázs technikát... Hááát, nem nőtt a szívemhez...
Ugye erre azért van szükség, mert a műtét során egy nagy üreget alakítanak ki, amibe belehelyezik az implantátumot.
Ez az üreg napról napra zsugorodik, plusz a szervezet elindít egy tok képződési folyamatot. Mivel az implantátum egy idegen anyag, ezért ezzel a tokkal védekezik a szervezet ellene.
Ezzel még alapvetően nincs is baj, a veszélye ennek a toknak ott van, ha túl "szűk" lesz az implantátum körül, azaz, ha kialakul a tokzsugorodás.
Ez ellen a doki ugye sok dolgot tett (érdes felületű az implant, azaz jobban meg tud "kapaszkodni". Izom alá ültette be, így jobban védve van. A legprofibb technikát alkalmazta, a legmodernebb anyagokkal...stb. Ez volt az ő része. Ezzel már kb 3-4 százalékra csökkentette a tokzsugorodás kialakulásának veszélyét)
De nekem is van felelősségem, és ez a masszázs. Ezzel a módszerrel mozgatom az implantátumot a testemben, így a tok nem tud úgy rászűkülni.
De ez a mozgatás számomra nem valami jó. Egyáltalán nem fáj (illetve egy ponton igen...) viszont furcsa, idegen érzés mozgatni a testemben egy idegen anyagot. Folyamatosan az ájulás szélére kerültem az első napokban... plusz a jobb kezemmel nem is tudtam rendesen csinálni, így a bal mellem érezhetően keményebb maradt pár nap után, mint a jobb. Persze mostmár, hogy itthon vagyok, Norbi segít. Megtanítottam neki a technikát és mostmár kezd bepuhulni a bal mellem is.
3 feladat van, ezt kell napi 3x-4x csinálni, kb 15-20 percig. A második feladatnál a két mellet egymás felé kell húzni, és ilyenkor a bal mellem és a hónaljam találkozásánál egy olyan égető, csípő érzést érzek, mintha savat engednének szét azon a területen. A doki azt reagálta erre, hogy valószínűleg hamarabb jön majd meg a menzeszem, mint várom, és igaza is lett, mert 6 nappal korábban, tegnap este meg is jött. Fáj is most eléggé mindegyik feladat, amikor csinálom...
Tegnap egy picit bepánikoltam, mert zuhanyzás közben a bal mellem alján egy pici csomót éreztem az ujjammal. Látni nem láttszott, de Norbi is kitapintotta. Előző nap még nem volt ott, úh paráztam, hogy ez a tokzsugorodás miatt van biztos, mert nem bírtam rendesen masszírozni a bal mellem.
Felhívtam a dokit, de megnyugtatott, hogy ez nem lehet még semmi ilyesmi, szerinte egy izomcsomó lehet, persze ha nagyobb lesz szóljak.
Azóta el is tűnt, mert Norbi szorgalmasan masszírozta a mellem tegnap egész délután/este:-) Igazán kellemes munkát találtam neki sztem:-)
Illetve a tokzsugorodás ilyen hamar még ki sem alakulhat, mert maga a tok képződésnek is kell 4-6 hét, az én műtétem pedig 17 napja volt, úh tényleg semmi ok az aggodalomra.
A leszorító pántot még kb 2 hétig kell hordanom. Küldenem kell majd pár fényképet a dokinak jövőhét végén, és majd ő eldönti, hogy úgy néz-e ki a mellem, ahogy ő szeretné.
A nagyimelltartót pedig akkor lehet majd levenni, amikor március elején megyek majd kontrollra vissza hozzá.
Viszont mivel nekem eleve szörnyen érzékeny a bőröm a mellkasomon, és most nem is nagyon levegőzik, hiszen éjjel-nappal takarva van a melltatróval és a pánttal, így kipattogzott csúnyán, úh ezt is kezelnem kell. Betadinnal kenegetem, hogy ne fertőződjenek el.
Amúgy mostmár jó minden, helyre állt a lelkibékém, itthon lenni JÓ:-)

Nem akartam ezt a képet feltölteni a netre, de végül meggyőztem magam, hogy ennél bevállalósabb vagyok én, úh itt van az előtte-utána kép (csak annyi photoshopot használtam a másodiknál, hogy a hátteret kicseréltem, mert nem volt túl szép az eredeti háttér... Illetve ez telefonnal lett fényképezve, egy rosszúl megvilágított helyiségben, úh bocs a minőségért... majd lesz jobb :))

2013. január 29., kedd

Százezer - 100.000

Ma megvolt a százezredik látogatója a blogomnak :)
Kispestről, a Bajza Utcai Általános Iskolából klikkelt rám valaki ma reggel, 8:55kor, és elvileg a 3 gyerekkel irány Spanyolország blogról került ide hozzám.

Nagyon nagy öröm ez nekem, hogy ennyien, és ilyen kitartóan olvastok már évek óta. Köszönöm nektek, mert rengeteg inspirációt ad az, hogy tudom, hogy olvassátok az írásaimat :)
Még sokszor százezret kívánok magunknak :)

Písz :)
A

2013. január 28., hétfő

A 10. napon

Végre ma lekerült minden kötés, a "varratszedés" is megvolt, és láthattam az új cimboráimat :)
Gyönyörűek, és tök jó nagyok, de nem olyan hatalmasak, hogy már nevetséges hatást keltsen. Pont olyan és akkora, amitől örömömben táncolni szeretnék :)
Hosszú volt az elmúlt 10 nap és a fájdalmaknak még nincs vége, de ha most kérdezné meg valaki tőlem, hogy megérte-e, hát teljesen őszintén, szívből tudnám azt mondani, hogy igen.
Baromira fájt az első napokban, de már most sem emlékszem rá annyira, halványul az emlék, és tényleg ki lehet bírni.

A varratszedés amúgy csak annyiból állt, hogy a végeit levagdosta a varratnak, tehát nem kellett kiszedni, mert ez egy olyan anyag, ami felszívódik :)

Igen, most egy picit feltűnőbb, hogy van fél centi színtkülönbség a két mellbimbóm között, de erre a doki már novemberben felhívta a figyelmemet, csak most, hogy nagyobb a mellem jobban látszik, de igaziból ez csak nekem feltűnő :)

Csütörtökön megyek még hozzá, hogy a masszázstechnikát megmutassa és utána már repülhetnék is haza Mcr-be, de a jegyem csak vasárnapra szól... Megpróbálom áttetetni. Ha sikerül akkor már csütörtök este együtt lehetünk Norbival.

Renka barátnőm látogatott ma hozzám, ő volt az első, aki láthatta a melleimet élőben :) Neki is nagyon tetszett :)

Majd ilyen bikinis biforáftör képet megpróbálok készíteni, aztán felteszem ide is.

2013. január 25., péntek

A csövek kivétele

Én ettől a mozzanattól is eléggé paráztam, mert olvastam egy nagyon elrettentőt az egyik blogon, egy lánynak szinte kitépték két oldalról, és neki borzalmasan fájt. Közölte vele a doki, hogy szorítsa össze a fogát.
Ezt még jó előre megkérdeztem az én dokimtól, hogy ez hogy zajlik, meg, hogy mennyire fáj. Mondta, hogy sok múlik azon is, hogy a csövet már hogyan helyezi be, hogy nincs rajta csavar, tehát, amikor húzza ki nincs megtekeredve.

Úgy zajlott, hogy leszedte a hónaljamról a kötéseket, leszedte a szorító pántot és a melltartót rólam, de a többi kötés rajta maradt. Most láttam előszőr a melleimet. Bár a kötések még mindig kicsit eltakarják, illetve lenyomják felülről, de hát én el voltam ájulva a látványtól. Gyönyörűek lettek :) És nagyok :)

Ezután felfeküdtem egy asztalra és elmondta a doki, hogy lazítsak. Minden izomat lazítsam el a testemben, és ahogy majd huzza ki, és esetleg furcsa, vagy picit kellemetlen érzést érzek, ne ránduljak össze, hagyjam lazán minden izmom, azzal könnyítem meg a saját dolgom, és úgy kevésbé fáj.
Egy kb 15cm-es csővet húzott ki mindkét hónaljamból. Nem mondanám fájdalomnak, inkább csak nagyon idegen, furcsa érzés, ahogy jön kifelé a cső. De ha nyugton maradsz, kint van 3 mp alatt, és nem egy fájdalmas élmény.

Mondta, hogy még jegeljem 2 napig, biztos, ami tuti, plusz minden nap betadin samponnal kell lemosni a hónaljamat, géz segítségével. Erre is pontos instrukciókat kaptam.

Hétfőn megyek kontrollra.

Eléggé lefáraszt, ha mászkálni kell, ez a szorító kötés nagyon megnehezíti a rendes levegővételt.
Az emésztésemen segített egy hashajtó, remélem mostmár gyógyszer nélkül is minden rendben lesz.
Még ma kell bevennem az antibiotikumot, aztán a gyógyszerek ideje lejár :)
Tényleg egyre jobban vagyok, a hátam is csak éjszaka rendetlenkedik. Illetve most, hogy már nem alszom altatóval, sokszor felébredek, hogy kényelmetlen a hátamon feküdni, de még sajna sokáig nem tudok átfordulni az oldalamra.

Kezdenek szivárogni a látogatók :) Tegnap itt volt Orsi barátnőm, jövő hétre is már sokan bejelentkeztek, úh nem fogok unatkozni Norbi nélkül, remélhetőleg.

2013. január 23., szerda

No pain, no drain

Ma végre megszabadultam a csöveimtől, flaskáimtól, úh holnaptól látogatható állapotba kerülök.
Ma még szenvedek egy kicsit, plusz az emésztésem sem változott még és ez már nagyon megijeszt... ma vettem hashajtót, remélem reggelre tényleg lesz vmi eredmény, mert már egy hete szenvedek ezzel...
Ma nincs kedvem hosszan írni, holnap frissítek majd.
Tsók

2013. január 22., kedd

Nem erényem a türelem

Még ma sem veszik ki a draint :( Sajna a bal mellem még mindig vérzik...
Általában 2-3 napig szokott bent lenni, de van, akinél 2 hét. Nekem valószínűleg holnap már tényleg kiveszik... De már alig bírom kivárni!

Orsi barátnőm vőlegénye, Gergő járt nálam tegnap, hogy megkezelje a hátam. Csak úgy szívta magába a hátam az energy-t, kb másfél órán keresztül... Kicsit le vagyok tompulva energetikailg, tudom én... Viszont már nem fáj, és végre tudtam aludni reggel 8ig!!! Rettentő hálás vagyok Gergőnek a segítségért. Mondta, ha lett volna még egy kicsi ideje, akkor a vérzéssel is tudott volna mit kezdeni, de most a hátam sürgetőbb volt.

A paraffin olaj csak picit volt hatásos, úh Norbi azt javasolta, hogy elvisz mekibe, mert attól mindig felkavarodik a gyomrom, ha ott eszünk. Szóval ma ezt próbáljuk ki.

Lassan, de biztosan gyógyulgatok, csak én olyan típus vagyok, akinek minden azonnal kell és rögtön és nem bír várni. Így ez az állapot eléggé nehéz.

Tegnap voltam végre fodrásznál, megmosta, megszárította a hajam. Mennyei érzés volt!!!
Meg ugye ezt egybekötöttük egy sétával is. Jól esett nagyon, bár vicces volt elrejteni a palackokat meg a csöveket az utcán meg a szépségszalonban... Remélem csütörtökön, mikor legközelebb megyek már nem kell ezzel szenvednem...

A

2013. január 21., hétfő

Too Much Information

Ebben a bejegyzésben lesznek olyan részek, amik már, ahogy az angol mondja, too much information.
Ezeket csak azért írom le, mert én is műtét előtt faltam az információkat azoknak a lányoknak a blogjain, akik már túl voltak a műtéten, és jobb, ha az ember mindenre felkészül lelkileg. Nem szoktam én az olvasóimat ilyenekkel traktálni, de ennek most itt a helye...nyilván egy műtét után nem minden szivárvány és napsütés...

Szóval mindenki saját felelősségre olvassa, plíz.

Nekem a legnehezebb és legelviselhetetlenebb a hátfájás. Nem tudok tőle aludni már harmadik napja, sem ülni nem jó, feküdni meg aztán a legrosszabb.
Ma beállítottam a telcsimet, hogy csörögjön fél óránként pontosan, hogy csináljam a tornagyakorlatokat. Doki szerint nem normális, hogy ennyire fáj, csináljam többet a tornát.

A másik kellemetlen dolog - és ez most nem a leggusztusosabb téma lesz, tudod, csak saját felelősségre olvass tovább!!!!!!!!!!!!!!! -  hogy nincs székletem csütörtök óta. Ma már hétfő van. Ez sok. Pedig eszem rendesen. És ilyen még nem is fordult elő velem soha. Úh anyu javaslatára ma reggel paraffin olajjal kezdtem a napot. Éhgyomorra egy kanállal. Rock&Roll, Baby! Remélem javít a helyzetemen.

Ma este pedig átjön egy nadis barátom, aki megkezeli a hátam, este pedig orvosi utasításra két altatóval alszom majd, hogy végre kialudhassam magam. Végre a két nagypárnát is meg lehet szüntetni, bár sztem ez sokat nem fog segíteni azon, hogy a hátamat terhelem folyamatosan. Azon fekszem, annak dőlök, ha ülök. Nem jó.

A cicimet jegelem már második napja, éjszaka is jegeltem egy darabig. 4 jégzselét vettünk, kettő mindig a mélyhűtőben csücsül. Cserélgetem őket kb 2-3 óránként.

Jó hír viszont, hogy egyre kevésbé vérzek. A jobb oldali draint már ki is lehetett volna szedni ma, azt mondta a doki, de a bal oldali még nem jó, annak meg nincs értelme, hogy kétszer menjek kivételre.
Reméljük az is megszűnik vérezni lassan és holnap kiszedik. Nagy megkönnyebbülés lesz az azért.
Baromi kényelmetlen folyton a csövekkel meg a tartályokkal manőverezni. Úgy nézek ki, mint egy western hős, egy övre van felfűzve a két tartály és úgy lifeg a két oldalamon :)

A nevetés, sírás, köhögés, tüsszögés nagyon fáj. Tegnap teszteltem az első kettőt is, mert romantikus vígjátékokat néztem, este meg átjött Andris meg Kriszti (akik még Manchesterben éltek 2 éve) és Andris semmit nem változott. Dől belőle a hülyeség, én meg nem bírtam abbahagyni a nevetést. A végén már rá kellett szólnom, hogy hagyja abba, mert annyira fájt :)

Ma elvileg elmegyek fodrászhoz is hajat mosatni, mert már elég csufi a hajam. Már várom, hogy sétálhassak egyet, eléggé megőrjít, hogy be vagyok zárva a négy fal közé. Nem vagyok én ehhez hozzászokva...

Szóval összességében sokkal jobban vagyok ma már, csak az alváshiánytól fogy az erőm, de ma reménység szerint ezen is segít a nadi meg az altató.

Külön kiemelném, hogy mennyire fontos, hogy legyenek körülötted legalább az első 3-5 napban. Norbinak és anyuéknak nem is tudom ezt rendesen meghálálni. Lesik minden kívánságom, mozdulatom. Nem panaszkodnak, pedig lenne mire. Szegény Norbi sem alszik rendesen miattam, mert ha épp nincs erőm felülni egyedül, hogy megigazítsam a párnáimat, akkor neki kell feltolnia ülő helyzetbe. Ő sem a legjobb alvó a világon, nehezen alszik vissza ilyenkor. Sajnálom szegényt, de nem tudok mit csinálni, egyedül nem megy mindig. Ha félig ülő helyzetben alszom, akkor általában megy egyedül is a felülés, de vízszintből még nem tudok egyedül feljönni...
Plusz ő rohangál mióta itt vagyunk, nem pihen egyáltalán, és ő megy is vissza vasárnap :( Szeretném, ha ő is tudna pihenni, legalább két napot. Nekem ő a hősöm, és rohadt jól esik, hogy ennyi mindent megtesz értem.

És persze anyuék meg napközben vannak velem, míg Norbi a város egyik végéből rohangál a másikba. Mindenben segítenek ők is, pedig hát nekik sem könnyű már a mozgás. Baromira hálás vagyok, hogy itt vannak velem, hogy nem egyedül kell ezt végigcsinálnom.

Holnap jelentkezem
Cupp

Kicsit elkeseredettebb hangvételű bejegyzés tegnapról

Tényleg csak az vágjon egy ilyenbe bele, aki komolyan is gondolja. Aki már évek óta fontolgatja, tervezgeti, álmodozik róla. Ezt máshogy nem lehet kibírni, csak ha van mögötte akarat. Nem elviselhetetlen a fájdalom, de olyan kellemetlenségekkel jár, amit csak erős akarattal lehet kibírni. Tudni kell, mi a végcél és arra koncentrálni, közben meg nem feladni és minden utasítást betartani.
Ma egy picit könnyebb, mint tegnap volt, picit jobban mozgok, természetesebb a tartásom, könnyebben kelek, fekszem, már két párna súlyát is elbírom egyszerre...stb. (woow:))

A legkellemetlenebb a hátfájás. Ülni sem jó, feküdni a legrosszabb, állni nem bírsz sokáig. Nem egy jó szitu.
Majd megőrülök, hogy csak háton fekhetek, annyira szeretnék megfordulni. Legalább egy oldalra. De nem lehet. Ha meg akarom igazítani a párnát a fejem alatt, ahhoz fel kell kelnem, amihez vagy kell segítség, vagy nem. De ezzel játszottam egész éjjel. Vízszintesből függőlegesbe játszottam a párnákat, majd vissza. Idegbaj. És sajna Norbit is fel kellett sokszor keltenem, mert egyedül volt, hogy nem tudtam felülni. Utálom, hogy ennyire kiszolgáltatott vagyok, de ez csak pár napig tart. Ki kell bírni.

Norbi kérdezte, hogy így, hogy tudom most már, hogy mennyire fáj, belevágnék-e még egyszer. Mondtam neki, hogy kérdezze meg egy hét múlva újra. Nem bántam meg, csak még nem is láttam az eredményt. Csak a fájdalom van, meg a kellemetlenség. És csak várom, hogy teljenek a percek, hogy jobb legyen.

Nem panaszkodni akarok, mert pont erre nincs szükség, csak tényleg őszinte akarok lenni. Ez nem játék. Komoly műtét, ami fájdalommal, következményekkel jár. És végig kell menni ezeken a lépcsőkön.

Sajnos a draint sem szedik még ki, mert még vérzek. De Norbi hozott jégzselét, amivel egész nap borogatnom kell a mellemet, hogy csökkentsük a vérzést, és megszabadulhassak a csövektől.

Remélem holnap már még jobban leszek.

2013. január 19., szombat

A műtét

Nu gyerekek, túl vagyok a műtéten, de a neheze számomra csak ezután jön persze.
Minden rendben van, bár a fájdalom eléggé kellemetlenné teszi a legapróbb mozdulataimat is.
De ez majd múlni fog szépen lassan.

Aki nem akarja végigolvasni a részletes beszámolót, annak csak annyit, hogy a műtét komplikáció mentes volt, a 325 köbcentist tudta végül berakni a doki, ami ugye a nagyobb. Így a szorító kötés alatt is látszik, hogy wooow, ez tényleg nagyobb lett jócskán, és szép az íve, körvonala.
Fájdalmaim vannak, de ez nem tart örökké.

Akit érdekel, annak itt a részletes beszámoló:
Csütörtökön délután bementünk a doki rendelőjébe, ott alá kellett írni több papírost. Műtéti meg altatóorvosi beleegyezést. Itt több oldal információ volt mindenről.
Ezután az aneszteziológus (altató orvos) vizsgált meg. Feltett több kérdést az egészségi állapotomat illetően, régi kezelésekről, családi genetikai betegségekről ...stb érdeklődött.
Majd csinált EKG-t, meghallgatta a mellkasomat, megnézte a torkomat. Kaptam tőle egy nyugtató tablettát is, amit este lefekvés előtt kellett bevennem, hogy jól tudjak aludni.
Majd a titkárnőtől kaptuk meg a számlákat a kifizetett összegekről, meg az információkat, hogy melyik kórházba kell majd menni péntek reggel, illetve receptet állított ki antibiotikumra (augmentin) illetve altatóra, amit majd az első otthon töltött estén kell bevenne (azaz ma), hogy tudjak aludni.
Végül a doki csinált a cicimről több képet, majd felpróbáltuk a melltartót és a leszorító pántot is, amit beállított az én méreteimre.

Este Norbi elvitt a kedvenc éttermembe (Tortuga), hogy egy kicsit elterelje a figyelmemet, majd otthon bevettem a nyugtatót és míg zuhanyoztunk, be is ütött a hatása. Már Norbinak kellett felkísérnie a szobába, mert egyedül csak kóvájogtam (ez pontos j??)

Éjféltől sem inni sem enni nem szabadott. Vizet sem. (Én persze kómásan hajnal négykor belekortyoltam a vizembe és jól be is pánikoltam, mikor realizáltam, mit is csináltam. De persze ez a mennyiég még nem számított.
Reggel 7re kellett a Kelen magánkórházba lenni, én voltam az első a műtéti rendben aznap. Mi már picit előbb ott voltunk. Semmi smink, kozmetikum nem lehetett rajtam, a hónaljamon sem lehetett semmi kence. A hajamat a fejem tetején kellett lófarokba fogni, mert így kell aludnom napokig, amíg a draint ki nem veszik. A hullámcsattokat is kicseréltem olyanra, amit ott adtak, mert semmi fém nem lehet rajtam a műtőben.

Ezután levetkőztem, leborotválta a hónaljam a nővérke (Marcsi), mert én már nem borotválhattam ezen a héten, nehogy megsértsem a bőrt.
Majd adtak újra egy nyugató tablettát olyan 7:20 felé, Norbi itt el is ment a kórházból, én meg bealudtam. Valami emlékem van ezután, hogy szúrtak kanült, de az is már csak félálomban rémlik, majd bele is nyomták azon keresztül az altatót a szervezetembe. Emlékszem, hogy tök hideg volt, és talán kék színű folyadék? Ekkor már nagyon el voltam kábulva, úgyhogy nem tudom igazán.
Utolsó emlékem, hogy rajzolgat rám a doki, de itt már nincs vizuális emlékem, tehát csukva volt a szemem, csak éreztem a tollat, ahogy fut a testemen.

A következő emlék már műtét után újra a szobámban, hogy félig ülő helyzetben fekszem az ágyon, Marcsi meg matat az infúzióval mellettem, és közli, hogy kész van a műtét.
Vissza is aludtam azzal a lendülettel, majd még 3x 4x felébredtem, egyszer hallottam, hogy Marcsi telefonon beszél valakivel, és mondja neki, hogy jól sikerült a műtét. Annyira tudtam, hogy Norbi az :) És mint később kiderült, tényleg ő volt, mert anyukám már nagyon aggódott és felhivatta a kórházat vele :) Olyan délután négy körül lettem okés.
Addig volt egy kis rosszullét az egyik felébredésem alkalmával. Ugyanis itatott velem Marcsi egy korty vizet, és eléggé hányingerem lett, de végül nem hánytam. Mikor ez másodszor is előfordult, nyomtak belém valami olyan cuccot infúzión keresztül, ami megemeli a vérnyomást. Utána full jól voltam.
Megnéztem az eredményt egy tükörben, amit Marcsi tartott nekem, és csak ámultam :) Annyira hihetetlen, hogy ez az én testemen van, és hogy ilyen szép :) Kíváncsi vagyok már nagyon arra, hogy mindenféle kötés nélkül, milyenek is az új cicik:)

Később ki kellett mennem pisilni, Marcsi engedte, hogy egyedül keljek fel, és egyedül csináljak mindent, és ment is :) Hasizomból sikerült felülnöm, mert a kezeimmel nem bírtam volna el a testem súlyát. Úh egyáltalán nem hagytam el magam, és nem is fogom :)
Ezután felhívtam Norbit, anyuékat, kör sms-t írtam annak, akinek benne volt a száma az angol telcsimbe (bocs ha valaki kimaradt, nem bunkóságból, hanem még kóma voltam...)

Később bejött Norbi meg a gyerkőc, velem voltak kb fél órát. Jól esett, hogy ott voltak.
Később Marcsi megmutatta, hogyan kell tornázni (nyakkörzés, vállkörzés, derék mozgatás), amit gyakran kell ismételni (doki mondta, hogy 5000x, úh nem kell aggódni, hogy túl sokat csinálok belőle. Én próbálom éber óráimban kb félóránként csinálni) Ez azért kell, hogy ne merevedjenek le az izmaim, meg hogy ne alakuljon ki rossz tartás.

Ezután este 10-ig fent voltam majd próbáltam magamtól elaludni, de nem nagyon ment, így kaptam egy nyugtatót meg egy fájdalom csilit. Hajnal 2ig tudtam aludni, utána félóránként ébredtem, hogy mikor jön már értem Norbi reggel. Nem a fájdalommal volt a baj, hanem hogy félig döntve volt az ágy és kurva kényelmetlen volt úgy aludni. Sajnos még itthon is két párna plusz kispárna kombón alhatok majd csak, de talán jobb lesz kicsit.

Rengeteg vizet kell innom. Már kb 2 liternél tarok ma, pedig még csak 11 óra van. De így állandóan pisilni járok, ami csak azért gáz, mert rohadt macera ám. Kb 5 perces művelet, míg levetkőzöm, felöltözöm.
Nyilván a drain még bent van, úh az is csak akadályoz a szabad mozgásban.

Azt mondják minden nap feleződik a fájdalom, úh reménykedem a gyors javulásban.
Itthon nem fekszem, hanem ülök, de vhogy sehogy sem kényelmes. A legkényelmesebb akkor volt, mikor Norbi hozott haza kocsival. Az az ülés nagyon jó volt a hátamnak.

Na eddig ennyi, jelentkezem majd a fejleményekkel :)

Anta, avagy popocici :) (Norbi nevezett el így :))

2013. január 8., kedd

Genetikailag gülüszemű

Tegnap Pesten jártam, voltam egy csomó vizsgálaton.
Reggel volt labovizsgálat (vér és vizelet), aztán mell és pajzsmirigy ultrahang, végül mellkas röntgen.
Egyenlőre minden negatív. Tehát nincsenek pajzsmirigy gondjaim. A szemeim örökletesen ilyen gülük :)
Viszont a véremben a bilirubin szint nagyon magas volt. Ami egy úgy nevezett Gilbert-kórra utalhat, ami szintén örökletes, de a családomban senkinek nem volt ilyen, úh nem tudni, mitől van.
Bár mivel ez májbetegségre utal, és én elég rendesen tudok inni, ezért van egy sanda gyanúm, hogy ez lehet a gond.
Úh el is határoztam, hogy az alkoholfogyasztásomat visszafogom. Nem akarok beteg lenni. A cigire is találtam alternatív megoldást (99 napja nem gyújtottam rá!!) ezt is meg fogom oldani vhogy.

Jövőhéten már műtét!!! Annyira izgalmas :) 9 nap múlva már lesznek szép melleim :)

Addig még jövök az elmaradt képekkel, amik az ünnepek alatt készültek.
Tsókjaim
A