2009. március 19., csütörtök

Baleset és betegség

Nem telt eseménytelenül az elmúlt pár nap. Mondhatni az egészségtelenség jegyében telt...

Norbi tegnap üzemi balesetet szenvedett. Valamilyen csövet szerelt éppen, ami szétnyílt és megütötte a száját. Konkrétan szétnyílt a szája fölött a bőr (ahogy ő fogalmazott, egy merci jel formájában) és órákon keresztül dőlt belőle a vér. Valamikor délután kettőkor történt a baleset, de Norbi, jó szokásához híven nem jött volna el a munkahelyéről. Úgy küldte el az építésvezető a kórházba olyan fél öt magasságában, hogy most már jó lenne, ha összevarratná, mert nem kéne így dolgozni.
Úgyhogy gyors telefon, Boka el is ment vele a kórházba, a sürgősségire. Ott állítólag egy nagyon kis szimpatikus doki volt. Szegény Norbinak adtak egy érzéstelenítőt, amitől bekönnyezett a szeme. Telenyomták vele a száját. Mondta, hogy a baleset nem fájt annyira, mint az az injekció. Majd kapott tetanuszt is.

Kérdezte a doki, hogy kapott-e már valaha tetanuszt. Mondta Norbi, hogy nem, még soha. A doki meg volt lepődve, hogy de akkor milyen oltásokat kapott gyerekkorában. Na. Ezt magyarázd el angolul. Magyarul sem igen tudom. Tegye fel a kezét, aki mindet tudja (jó, akinek van gyereke, az nincs játékban, mert az biztos tudja...) Végül a doki interneten ellenőrizte, hogy milyen oltásokat kapott eddig Norbi :)) Vicces. Ez nálunk is pont így működik...

Végül jó pár öltéssel összevarrták a száját. Hétfőn megyünk varratszedésre.
Közben el kell intéznünk a regisztrációt egy körzeti orvoshoz, mert amíg ez nincs meg, addig hiába van betegbiztosításunk, fizetnünk kell az ellátásért. A regisztráció ingyenes, csak egy papírt kell kitölteni.
Hála az égnek a házidoki itt van tőlünk 3 percre, úgyhogy gyorsan el lehet érni, ha kell. Ne kelljen!

Aztán nekem se kellett több. Mikor megláttam szegényt, hát egy kicsit rosszul lettem. Nem, annyira azért nem durva a sebe, de túl is stresszeltem magam előtte, meg nem bírom az ilyen orvosi dolgokat, úgyhogy majdnem elájultam... Jó nagy támasza voltam :))
Még mondta is, hogy neki ez tök furi, hogy ennyire aggódunk érte, hogy az Andrist is fel kellett hívnunk, ahogy hazaértünk, hogy minden rendben van, megmarad a Norbi, merthogy ő is aggódott. Mondta Norbi, hogy mennyire jól esik ez neki, hogy gyakorlatilag mi jobban izgultunk, mint ő...
Megmondom őszintén, ez meg nekem furcsa. Értem mindig aggódtak, izgultak, ha valami baj volt. Éreztem, hogy vannak támaszaim... Furcsa, hogy valaki ezt eddig nem tapasztalta...

Én meg lebetegedtem kedden. Már megint. Megmondom az őszintét, elgondolkodtam kicsit, hogy mitől lehet, hogy most ilyen gyakran vagyok beteg. Arra jutottam, hogy valószínűleg a szervezetem most jutott el odáig, hogy azt mondja, állj. Ez így már sok.
Nagyon sok nehézség, stressz, fájdalom, gond, probléma volt az elmúlt időszakban, plusz annyi munka, amennyit még sosem dolgoztam, az is félig fizikai, szóval kikészültem azt gondolom. Plusz a pihenéseket, szabadságokat is mindig bestresszelve töltöttem, nem ettem, nem aludtam. Úgyhogy most már érthető, hogy a testem leállna, pihenne. Ezt pedig csak úgy tudja előidézni, ha megbetegítem magam.
Szóval volt egy kis láz, hasfájás, hányinger...stb. Alig álltam a lábamon, így kedden egy órával előbb eljöttem a dolgozóból.
Most azon vagyok, hogy kicsit megpróbálom átszervezni az életem. Mert bár munkából nem vállalhatok egyenlőre kevesebbet, de a pihenő időt, azt mindenképp szeretném pihenéssel tölteni.
Főleg a főzés, háztartás vezetés veszi el a sok időt, így azokkal sakkozok, hogy hogyan tudnám úgy megoldani, hogyha este fél nyolc, nyolc körül hazaérek a munkából, akkor ne kelljen még több órát a konyhában töltenem főzéssel, mosogatással, pakolással.
Arra jutottam, hogy mivel reggel mindig felébredek, amikor Norbi kel, így ilyenkor van másfél órám szabad. Ilyenkor ha meg tudnám főzni a másnapi ebédünket, akkor máris jobb lenne a helyzet este.
Meg nem eszem semmiféle gyümölcsöt, úgyhogy jövőhéttől ezen is változtatunk.
Szóval ezek vannak.

Megvettük a buszjegyet Londonba, mert úgy döntöttünk, buszozunk inkább, ugyanis a busz 24 font oda-vissza kettőnknek, míg kocsival 3x ennyi lenne, plusz Londonban nem közlekedhetünk kocsival, tehát valahol le kéne parkolni 3 napra, ami plusz pénz.
Emiatt döntöttünk a busz mellett. Már nagyon várjuk, hogy menjünk, és már csak 2 hét, meg egy kicsi :)


Most az internetünk rendetlenkedik. Valószínűleg a jeladó dobozzal van probléma, úgyhogy most emiatt is telefonálgathatok... Naccerű.

Mostanában jól esik gyakran frissíteni, úgyhogy számíthattok sokszor friss hírekre.
Közléskényszerem van :)

Anta

Nincsenek megjegyzések: