2010. június 18., péntek

Norbi is

talált új munkát!!
A keddi nap valami szerencsés csillagzat alatt lehetett, vagy valami, mert ő is akkor volt megbeszélésen az új cégnél, és egyből fel is vették. 28-án kezd!
A munka ugyan az, csak több a pénz, és egy nagyobb cégnél fog dolgozni. Itt kizárólag vezetnie kell, tehát szerelni nem, sőt azt nem is szabad, meg egyéb sittes munkát sem végeztetnek el velük, mint ahogy ez most történik még a jelenlegi cégénél.
Sajnos ez a telephely messzebb van tőlünk, mint a jelenlegi, na de valamit valamiért. Az az igazság, hogy már nagyon rég átmehetett volna Norbi, de azt mondta, hogyha vált, akkor nem megint sweeper carra ülne, hanem akkor érdembeni váltást szeretne, fejlődne. De mégis most úgy hozta az élet, hogy szükségünk van a jobb pénzre, mégha ilyen áron is.
Mindenesetre nagyon örülök a dolognak, és rém büszke is vagyok, mert az új főnök meg is dícsérte Norbit, hogy milyen jól beszél angolul! :))
Úh szinte napra pontosan 2 év után végre ott tudja hagyni ezt a buzernyák céget és jobb körülmények között dolgozhat!

És akkor most jön a fekete leves:
A kocsi. Nagyon nagy bajban vagyunk emiatt. (Orsi, ha olvasod, varázsolj valamit, mert a munkakeresésnél is minden azonnal összejött, ahogy picit segítettél nekünk! Ezért örökre hálás leszek!)
Szóval az van, hogy ma van 2 hete és egy napja szervízben az autónk. Múlt héten csütörtökön kint járt a garancia biztosító társaság embere, hogy megvizsgálja a verdát. Szerdáig vártunk az "eredményhírdetésre", mikor is közölték, hogy a garancia nem fedezi nekünk ezt a hibát. Kicsit megzuhantam, kérdeztem a skoda szervízt, hogy mégis mi volt az indok. Nem tudják, hívjam fel az RAC-t (garancia biztosítónk), és hívjam fel az eladónkat is, merthogy ő adta az autóval a garanciát. Hívom Christ (eladónk), elmesélem mi történt, biztosít, hogy segít, felhívja az RAC-t és beszél velük. Mikor visszahívott elmondta, hogy a RAC azért nem fizet, mert nincs meghibásodás a kocsiban, nem találtak problémát...
A szervíz meg azt állítja, hogy a lenkereket ki kell cserélni.
Ezután én is felhívtam az RAC-t, és nekem azt mondták, hogy bizony ők is megállapították, hogy hiba van a lenkerékkel (és a fűtőmotorral), de ők ezért nem fizetnek, mert ezek "worn out", azaz elkopott, tehát kopó alkatrésznek minősülnek... Egy lenkerék... Meg egy fűtőmotor... Aham... Hát kedves anyukájukat nézzék madárnak.
Hívtam a szervízt, hogy akkor elhoznánk az autót, mert más úton szeretnénk megjavíttatni az autónkat. Mondták, hogy semmi akadálya, csak fizessek ki 473 (!!) fontot a vizsgálatért. Na itt elszakadt a fonál... Közöltem velük, hogy nem vagyok hajlnadó kifezetni közel 160ezer forinot azért mert megvizsgálták a kocsimat, és amúgy hozzás sem nyúltak, nem javították meg. Másik helyen ennyiért az egész javíttatás, alkatrésszel, munkadíjjal nincs ennyi.
Közölték velem, hogy ez azért ennyi, mert mikor kijött az RAC embere, hogy felmérje az autót, akkor le kellett venni a gear boxot (váltó??). És a leszedési meg felrakási munkának ennyi a díja. Mondtam nekik, hogy én arra nem adtam engedélyt, hogy leszereljenek bármit, ezt a költséget lesznek szívesek az RAC-n behajtani, mert az ő emberük kérésére került le a gear box. Plusz én a legelején leszögeztem, hogy nem fogunk tudni fizetni, amennyiben a garancia nem fizet, és előbb mindenképp ellenőrizzék, hogy fedezi-e az RAC ezt az egész költséget.
Na jelenleg itt tartunk. Ma ebédszünetben eljön értem Sepi és elmegyek az RAC irodájába, hogy egy papírt ugyan már adjanak erről az egészről, mert kéne valami, amit az ügyvédnél lobogtatok. Itt ugyanis nem divat, hogy papírokat adjanak ki a dolgokról. De úgy általában sehol sem. (Ami persze a legtöbbször jó, mert rugalmasabb a rendszer és nem olyan durván bürokratikus, mint Mo-on, de jelen helyzetben egy fecninek azért örülnék)
Tegnap megszereztem egy jogvédő szervezet telefonszámát is, akik ingyenesen dolgoznak és állítólag nagyon gyorsan is. Egy-két hét alatt lezongorázzák az ügyeket. Reméljük, hogy a miénk is hamar megoldódik és visszakapjuk a kocsinkat megszerelve, kifizetve (nem általunk :)) útra készen Mo-ra.
Kérek minden nadist, aki most ezt olvassa, hogy segítsen. Nem tudom mit és hogyan tudtok küldeni, de küldjetek, mert még sosem voltam ilyen helyzetben és fogalmam sincs, hogyan kell megoldani!
Köszönöm. Előre is.

Egy kicsit az én munkámról is írok:
A cég szállítmányozással foglalkozik. Amit most így magamtól megfejtettem, hogy megérkezik a mi telephelyünkre a többszáz kamion naponta, lerakják a konténereiket, amiket hoznak, ezt vagy raktározásra hozza hozzánk, vagy továbbszállításra. Ha tovább akarja szállítatni, akkor azt vonattal történik. Hozzánk futnak be a vonatok a telephely végébe, ahol felpakolják a konténereket, a vonat pedig elszállítja valamelyik kikötőbe (Southampton, Felixtone, Isle of Grain ...stb), ahol hajóra pakolják és így szállítják tovább a világ többi részére. Na ilyen egyszerű, csak ezt senki nem magyarázta el, csak annyit láttam, hogy jönnek sorban a kamionok, és az adataikat bevisszük a rendszerünkbe majd elirányítjuk őket a telephely különböző pontjaira. Tudom, hogy ez nyilván kristály tiszta lett volna mindenkinek rajtam kívül, már az első 5 percben, hogy mi is a folyamat, de nekem kellett egy nap mire összemozaikoztam, hogy akkor most melyik kamiont küldjem a Railsidre a Kalmarra a Freightline Care-re... Totál káosz volt a fejemben.
Viszont nagyon aranyosak és segítőkészek az emberek.
Van Tony, aki délelőttönként van velem, és Lee, aki délutánonként. Ők a mentoraim kb 2-3 hétig.
Nagyon imádnivalóak, barátságosak meg minden.
Szó szerint az a munkám, hogy a kamionosoktól elvegyem a papírokat, ezt a megfelelő rendszerekbe berögzítsem, majd kiadjam az általam kiállított papírt és elirányítsam a telephely megfelelő részébe (bazi nagy a telephely, kb negyed óra volt körbejárni.
Tudom, nem hangzik túl izginek a meló, de két év vécé pucolás után, megtanultam értékelni, hogy számítógép előtt ülhetek és dolgozhatok. Meg a CV-ben is adminisztrator szerepel majd, így könnyebben találok majd következő munkát, ha esetleg tovább akarok lépni.
Amúgy tényleg nagyon élvezem, unatkozni nem lehet, mert óriási sorokban állnak a kamionok 0-24 óráig, úh mindig van munka.
Szóval jó ott nekem, remélem maradhatok ott végleg, és meg lesznek velem elégedve. Mindent megteszek én is, igyekszem nagyon jól csinálni.
(csak az a baj, hogy nehezen tudok a munkára koncentrálni, mert folyton az autó jár a fejemben, meg azt intézem...)

Kérek tanácsokat autó ügyben, mo-i és itt, Angliában élő kedves ismik! Minden infó jól jöhet!
Pussz
A

2010. június 15., kedd

Yessssss!!!!

Uj munkam van!!
Jo, nem elem bele magam annyira, mint a Cabel Glands-esbe, de akkor is lelkes vagyok.
Miota kiderult, hogy a Greenergy-nel nem tudnak atvenni allandora, azota keresek uj munkat. 4 interjun voltam, 3 elutasitas kaptam.
De a tegnapi interjun engem valasztottak.
Ugy volt, hogy egy ugynokseg (job pertemps) felhivott meg mult het szerdan, hogy lenne egy lehetoseg egy adminisztracios munkakorre, egy szallitmanyozo cegnel, ahol nem szokvanyos a munkaido. Viszont penzben ezt nagyon honoraljak. Ezt ugy kell erteni, hogy ejjel-nappal nyitvatarto site, es tobbszor lesz olyan, hogy ejszakai muszakban kell dolgozni. De az oraber 11 font ilyenkor, a nappali muszakra pedig 8 font. Max 40 orat dolgozhatok egy heten, egyenlore nem tulorazhatok.
Megmondom oszinten, felcsillant a szemem erre a lehetosegre. Tudom, hogy eleinte kikeszithet az ejszakazas, de sztem hamar meg fogom szokni, es ossze fogom hangolni vhogy az eletemmel.
Kicsit furcsa volt az interju, mert nem ereztem, hogy nagyon meggyozo lettem volna, de ugy tunik megis, mert a ceg engem valasztott.
Holnap kezdek, reggel 9kor.
Majd meselek meg, csak utalok ekezetek nelkul irni, de itt a cegnel csak angol billentyuzet van (milyen meglepo...)

Drukkoljatok, hogy ez a ceg is olyan elegdett legyen velem, mint a mostani cegem. Nagyon szeretnek mar egy allando munkat, ahol elismernek, es en is jol erzem magam, mert tudom, hogy jol vegzem a munkamat!

c u
a

2010. június 5., szombat

Káosz

Kicsit beborultunk az elmúlt napokban.
Bár ahogy Reni mondta, gondoljak arra, hogy ennél rosszabb már úgysem jöhet... A próféta szóljon belőled, Reni.
Szóval, hogy miről is van szó.

A Greenergynél kedden szóltak, hogy mostmár nem kell jönnöm többet, mert visszajött az a csaj a kórházból, akit helyettesítettem. Ez a temporary munka hátránya, ha már nem kellesz, nem tudsz mit csinálni. De nagyon aranyosak voltak mind, facebookon azóta is folyton érdeklődnek, hogy találtam-e már valamit, hogy sikerülnek az interjúim... stb. Helen majdnem sírt, hogy elmegyek, mondta, hogy ő szerette volna, ha maradhatok ott végleg, de sajna nem ő dönt.

Szóval 3 napja vagyok munkanélküli és ez most kurvára nem jön jól.
Anyagilag úgy vagyunk, hogy most nagyon be kell osztani és még így sem biztos, hogy tudunk menni nyáron Mo-ra. Mivel én január óta a Kellogg's-ban is úgy dolgoztam, hogy csak 7 órát a 10 helyett hogy normális munkát találjak), utána a Cable Glandsnél pedig jóval kevesebbet kaptam első hónapban fizetés, mint kellett volna (800 font helyett 650-et. Rossz adósávba kerültem, és emiatt), majd kimaradt májusban is két nap meló, így eléggé beérett mostanra, hogy kurvára nehezen jövünk ki anyagilag.

Meg kell mondjam őszintén, nagyon sokba kerül az életszínvonalunk fentartása. Pont a héten számoltam ki, hogy az egy hónapban rám eső, kötelező kiadások összege 800 font. Szinte fillére (avagy penny-re) pontosan.
Lakás, tax, kocsi, biztosítás, számlák, macskusz, kaja, üzemanyag... stb.
És az elmúlt két hónapban a bevételem nem érte el a kiadásaimat. Úgyhogy ez most így nagyon necces.
A Cable Glandstől, amikor elküldtek - talán írtam, hogy -, azt ígérték, hogy a májusi hónapomat fizetni fogják, hogy tudjak találni addig munkát, ne legyen anyagi gondom. Én ezt sosem kértem tőlük, ők ajánlották fel.
Május végén mégis hiába vártam a "fizetésemet", nem volt a számlámom. Ezért írtam két levelet is a volt főnökömnek, Mike-nak, aki persze nem válaszolt. Mikor végül felhívtam telefonon, közölte, hogy mindenképp fizetni fognak, csak problémájuk akadt a fizetésekkel. Na, azóta sem fizettek.
Pedig az legrosszabb esetben 650 font lenne, legjobb esetben 1000 körül. És akkor talán már el tudnánk jutni Mo-ra a nyáron. Fontos lenne, hogy Norbi láthassa a gyereket!

Szerdán voltam két interjún. Az egyiken elutasítottak, a másiknak még nem tudom az eredményét, de ha engem kérdeztek, nem hiszem, hogy felvesznek.
A recepciós pozira nagyon felkészülten mentem, láttam is rajtuk, hogy szimpatikus voltam neki, meg elégedettek voltak, hogy a cégről is rengeteg mindent tudok. Annyi visszajelzést kaptam, hogy szerintük inkább csapatmunkában kellene dolgoznom, mert nagyon az jött le az interjún, hogy én azt szeretnék. Ami igaz is, hiszen a cégük második alapköve volt a csapatmunka és én így is építettem fel a felkészülésemet...
Persze lehet, hogy csak kamu az egész és tényleg fostalicska vagyok, és közöm nincs az irodai melókhoz.
(Amit persze megcáfol a Greenergy-ben tapasztaltak, mert ott meg az egekig magasztaltak engem, a szorgalmam, az angolom, folyton mondogatták, hogy ne hagyjam magam, és igenis legyek biztos az angol tudásomban, mert remekül beszélek és minden ügyfelet megértek telefonon is...)

Úgyhogy most munkát keresek, és itt, ezalatt a bármilyen munkát értem. Szerettem volna fejlődni, de úgy tűnik még nem jött el az idő, vagy nem tudom. Tehát ha vissza kell mennem szart takarítani, akkor visszamegyek. Ha a csomagolóba kell visszamennem, akkor oda is. Jelenleg tök mindegy, csak pénzt keressek, hogy Mo-ra eljusson Norbi idén nyáron, mert különben tuti totál ki fog borulni. Azt meg nem szeretném.

A másik remek történet a kocsink.
Miután megvettük, pár héttel később elkezdtünk hallani valami furcsa zajt a motornál. Norbi utánanézett, valószíüleg a lenkerék (vagy lendkerék?), és el is vittük pár hete egy skoda szervízbe emiatt. Plusz meghalt a fűtés/légkondi is, úgyhogy beadtuk megcsináltatni. A kocsira van egy év garanciánk, úgyhogy nagyjából nyugodtan dőltünk hátra, hogy akkor ez ingyen lesz. Ingyen is volt, csak a szervíz közölte, hogy ők semmilyen furcsa zajt nem hallanak, úh nincs az autónak baja. A fűtés megcsinálták, működött... Egészen 3 napig, majd újra elszállt.

Na ekkor kicsit begorombultunk, elvittük egy másik Skoda szervízbe, ahol csodák csodájára úgy tűnt foglalkoznak velünk. Nem szartak bele, abba, amit mondtunk, közölték, hogy szét kell szedni a váltót, mert valószínű a lendkerék. Nahát, de érdekes...
Foglaltunk náluk időpontot szervízre, majd egy nappal előtte felhívtak, hogy az a nagy harci helyzet, hogy ők nem javíthatják meg, mert a garancia biztosító már fizetett az első skoda szervíznek ezért a munkáért, és mivel nem csinálták meg rendesen, így oda kell visszavinnünk, az ő felelősségük, hogy megcsinálják.

Meg is beszéltük Norbival, hogy akkor ma, azaz szombaton el is visszük a kocsit a régi helyre és kiverjük a balhét.
Hát szegény verdánk nem bírta eddig, csütörtökön megadta magát, és épp egy körforgalomban lefulladt. Ami automata kocsiknál igen ritka. Kurva nagy mázlimra arra jött egy "sárga angyal", pont annak a cégnek az autómentője, aminél a garanciánk van. Ezt tényleg az égből küldték, mert épp csak arra járt, és megállt, mert látta, hogy baj van. Lobogtattam neki a garancia papírt, telefonált egy-kettőt, majd picit belebütykölt a kocsiba, úgyhogy be tudtam indítani. Lábon bevittük a Skoda szervízbe a kocsit, ahol aztóta is parkol, mert egyáltalán nem foglalkoznak vele. Ígérték, hogy hívnak, még egyszer nem hívtak fel, én bezzeg próbálok infókat kicsalni belőlük, de állandóan azt mondják, hogy nem tudják mi a baj, majd hívnak. Bementem tegnap hozzájuk gyalog, de kb még én kértem elnézést, hogy ők a bunkók. Ma megbeszéltük Norbival, hogy bejön velem ő is, hátha akkor nem néznek tovább madárnak, de ma dolgoznia kellett, úgyhogy nem tudjuk mi lesz a kocsival. Nem tudjuk meddig szervízelik, nem tudjuk mennyibe kerül majd, ha kell fizetnünk, szóval semmi infónk nincs. Legszívesebben elhoznám onnan a verdát, de félek nem bírná ki a hazautat.
Iszonyat dühös vagyok erre a beleszarós, igénytelen brigádra.

Sajna túl sok jó nem történik jelenleg, de igyekszem Norbiban tartani a lelket, ami nagyon nehéz még pluszban. Mert én is kezdek a elkeseredés szélére kerülni, és kurva sok energiámba kerül, hogy látom, hogy már előre szenved attól, hogy esetleg nem láthatja a gyereket. És hogy tudom erről én tehetek. Bár nem hiszem, hogy most a Kellogg's-ban jobb sorom lenne, mert ott is rengeteg változás történt, és nem mondom, hogy elhamarkodottan döntöttem, de valamiért mégsem sikerült a terv és iszonyat lelkiismeret furdalásom van, hogy miattam szenvedünk. Pedig tényleg igyekszem mindent megtenni, én sosem voltam az otthon, lábat lógató, munkakerülő típus. És rohadtul zavar, hogy szerda óta nem dolgozom, és nem tudom hol basztam el, és nem tudom mikor jön helyre ez az egész. Mert nem tudom mikor találok munkát, nem tudom találok-e egyáltalán.

Ötleteket szívesen fogadok.
A