Szokás szerint, a nagyobb jelentőséggel bíró esemény előtt még megosztom veletek a mindenapos kis szösszeneteket.
Sajnos most nem sikerült túl hétköznapit szösszennie Norbinak, mert múlthéten kedden karambolozott a céges teherautóval. Hogy hivatalosan fogalmazzak, személyi sérülés nem történt. Sajnos Norbi hibája volt. Meg kellett volna adnia az elsőbbséget, de valamiért nem vette észrve a közeledő autót.
Így hát a kocsi totalcarra tört, a teherautónak viszont csak az indexe tört be. Elég csúnyán pörgött-forgott a kiskocsi. Felkenődött 2 fára, majd egy árokban végezte:( Norbinak be kell szállnia a cég biztosításának önrészébe 200 fonttal, úh fasza.
De mindenképp az a lényeg, hogy egyikőjüknek sem lett baja.
Tipikus angol dolog, hogy a helyszínen, míg várták a rendőrt, a helyiek kínálgatták őket teával, a szerencsétlenül járt ipse el is kortyolgatott egy csészével:) Nem is tudom.... Ennek a jelenetnek van egy kis Duglas Adams-es beütése...:) Már aki érti miről beszélek:D Mindenesetre kiabálás, stresszelés, idegeskedés nem volt, ami nagyon szimpatikus:)
Másik fontosabb eseményünk már kevésbé ilyen lehangoló. Andriséknál pókerparty került megrendezésre szombat este, ahol végül egyedül Andris nem tudott részt venni, mert éjszakai műszakozott...
De megintcsak összejött egy szép magyar brigád. Mint kiderült Anna és Sanyi zeneileg húznak egy kicsit az alteros irányba, úgyhogy mi Annával elég hamar feladtuk a küzdelmet a pókerben és átvonultunk a szobájukba Kispált hallgatni meg jól kibeszélni a férfiakat :)
Meg is beszéltük, hogy gyakrabban kéne bulizni, mert ez a nyár elég halott volt ilyen szempontból... Úgyhogy valósznűleg mi rendezzük a következőt ;)
Aztán egy kevésbbé kellemes hír. Mostmár több, mint egy hete borzolta az APEH az idegeimet. Lefoglalták az autómat, meg az ingatlanomat is, mindezt olyan tartozások miatt, amik nem léteznek.
Sok időbe telt, míg sikerült meggyőznöm ezeket a buzi bürokratákat, hogy nekem van igazam. Ez kb 50 fontnyi telefonköltségembe került, plusz anyuék és Szoti hathatós segítségének volt köszönhető.
Ennek eredményeként el kellett adnom az autómat, sajna szinte féláron, de igazából emiatt egyáltalán nem borultam ki. Az APEH-től ugyan a hajam is kihullott, de úgy vagyok vele, hogy legyen már végre minden buzernyák ügy lezárva Mo-on, hogy soha többet vissza se kelljen néznem...
Már totálisan elegem van, hogy valamilyen kéz mindig kinyúl értem és próbál visszarángatni... De nem hagyom magam! Ez volt az utolsó dolog, ami még zűrös volt, mostmár napokon belül ez is lezárul!
Ma meg indulunk Bristolba, hogy aztán holnap meglátogathassuk a kavicskákat :) Megyünk elvileg barlangba is, meg homokvár kiállítást nézni... Majd meglátjuk mihez lesz idő meg kedv.
Viszont ma éjszaka nagyon szarul aludtam, mert felfáztam. Úgyhogy reggel fél4 óta fent vagyok és szenvedek. Annyira pocsékul voltam, hogy még a pránanadira is rá tudtam venni magam (aki nem tudja mi az, nehogy azt higyje most, hogy az valami fájdalmas, rossz dolog. Nem, sőt! Csak én nagyon nehezen veszem rá magam arra, hogy saját magamon segítsek, de ma reggel annyira ramatyul voltam, hogy képes voltam megkezelni magam :)) Most egy kicsit jobb, reméljük, hogy nem teszi tönkre ez a dolog a hétvégénket...
Amúgy egészség: hetek óta vérzik az ínyem. Nekem nem szokott egyáltalán sem fogmosás közben, sem sehogy. És most tök magától napközben elkezd vérezni, fogmosáskor meg alap... Kicsit félek... Biztos hogy van lyukas fogam, sőt félek, hogy gyökérkezelni is kell majd, csak reménykedem, hogy kibírja addig, míg legközelebb Mo-ra megyek...
Norbi mondta, hogy az ő fogdokija nagyon jó, úgyhogy hozzá megyek majd kezelésre... Remélem nem fog bedurranni a fogam addig...
Plusz a hajhullásról megint: Az elmúlt fél évben olyan szépen megnőtt és bedúsúlt a hajam, hogy csak ámultam. Mikor most Mo-on jártunk, egyik barátnőm meg is kérdezte, hogy még mindig varratom-e a hajam (merthogy tavaly csináltattam ilyet is), mert annyira dús volt (persze magamhoz képest). Erre meg mióta visszajöttünk hullik megint :(((( És fogalmam sincs mitől. A fene...
Meg most Norbi is diétázik. Azt mondta, hogy már elege van a pocakjából és ezért esténként gabonapelyhet eszik (abból jól állunk, hála a Kellogg's-nak :))). Én meg sárgarépát. Egy darabot. Na nem mintha nekem pocakom lenne, de szeretem megtartani azt a bizonyos 50 kilót.
Azért most hétvégén biztos bűnözünk majd egy kicsit.
Tudom, az lenne jó, ha mozogni tudnánk, de Norbinak esélye sincsen, amikor reggel fél7kor megy, este meg 8 körül, vagy még később ér haza... Nekem lenne ugyan másfél órám a két műszakom között és ugye ott is van a konditerem, de én is ledolgozom a 10 órámat naponta és nekem is nehéz rávenni magamat... Mindenesetre már erősen gondolkozom rajta, hogy legalább hetente 2x le kéne járni a kondiba...
Suli: utolsó pillanatban vagyok és még nem határoztam. Az már biztos, hogy a beauty terület nem idén fog összejönni, mert 500 font körül vannak a tanfik és most spórolunk Norbival, és erre nincs keret. Úh úgy döntöttem, az lenne a legjobb, ha először az angolomat fejleszteném. Még jövő héten van időm eldönteni, hogy melyik tanfolyam lenne az ideális. Még vajúdok ezen egy kicsit...
Norbinak nézegettem állásokat, de egyenlőre áll ez az ügy, mert lehetősége sincs telefonálgatni cégeknek. Egyszerűen egész nap pörög a munkájával és nem tud még megebédelni sem nyugodtan, azt is vezetés közben csinálja. Úgyhogy már pedzegettem neki, hogy lehet ki kéne vennie 2 nap szabit, vagy beteget jelenteni, vagy valami, és akkor nekiállni a munkakeresésnek. Remélem meggyőzhető...
Legközelebb a Stonhenge után jelentkezem.
Csókjaim, vigyázzatok egymásra.
Anta
Kiegészítés: Minden héten tartunk egy vega napot :) Részemről ez valami nosztalgia, Norbi meg mondta, hogy ő szívesen eszik nem húsos kajákat is egyszer-egyszer a héten. Úgyhogy általában vasárnap vagy hétfőn tartjuk a húsmentes napot. Egyenlőre nem merültem bele a vega konyha rejtelmeibe (mert 5 évig, amíg nem ettem húst, általában anya főzött rám, így most ezt nekem kell felfedeznem újra), ezért egyenlőre ilyenkor főzeléket csinálok valamilyen zöldséges fasirttal. Nekem persze a főzelék főzés is újdonság, mert sosem csináltam ilyen dolgokat ezelőtt, de meglepődve tapasztaltam, hogy a borsófőzeléknek pl. borsófőzelék íze van :) Úgyhogy nem egy nagy ördöngösség, ha én is meg tudom csinálni :))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése