Kicsit beborultunk az elmúlt napokban.
Bár ahogy Reni mondta, gondoljak arra, hogy ennél rosszabb már úgysem jöhet... A próféta szóljon belőled, Reni.
Szóval, hogy miről is van szó.
A Greenergynél kedden szóltak, hogy mostmár nem kell jönnöm többet, mert visszajött az a csaj a kórházból, akit helyettesítettem. Ez a temporary munka hátránya, ha már nem kellesz, nem tudsz mit csinálni. De nagyon aranyosak voltak mind, facebookon azóta is folyton érdeklődnek, hogy találtam-e már valamit, hogy sikerülnek az interjúim... stb. Helen majdnem sírt, hogy elmegyek, mondta, hogy ő szerette volna, ha maradhatok ott végleg, de sajna nem ő dönt.
Szóval 3 napja vagyok munkanélküli és ez most kurvára nem jön jól.
Anyagilag úgy vagyunk, hogy most nagyon be kell osztani és még így sem biztos, hogy tudunk menni nyáron Mo-ra. Mivel én január óta a Kellogg's-ban is úgy dolgoztam, hogy csak 7 órát a 10 helyett hogy normális munkát találjak), utána a Cable Glandsnél pedig jóval kevesebbet kaptam első hónapban fizetés, mint kellett volna (800 font helyett 650-et. Rossz adósávba kerültem, és emiatt), majd kimaradt májusban is két nap meló, így eléggé beérett mostanra, hogy kurvára nehezen jövünk ki anyagilag.
Meg kell mondjam őszintén, nagyon sokba kerül az életszínvonalunk fentartása. Pont a héten számoltam ki, hogy az egy hónapban rám eső, kötelező kiadások összege 800 font. Szinte fillére (avagy penny-re) pontosan.
Lakás, tax, kocsi, biztosítás, számlák, macskusz, kaja, üzemanyag... stb.
És az elmúlt két hónapban a bevételem nem érte el a kiadásaimat. Úgyhogy ez most így nagyon necces.
A Cable Glandstől, amikor elküldtek - talán írtam, hogy -, azt ígérték, hogy a májusi hónapomat fizetni fogják, hogy tudjak találni addig munkát, ne legyen anyagi gondom. Én ezt sosem kértem tőlük, ők ajánlották fel.
Május végén mégis hiába vártam a "fizetésemet", nem volt a számlámom. Ezért írtam két levelet is a volt főnökömnek, Mike-nak, aki persze nem válaszolt. Mikor végül felhívtam telefonon, közölte, hogy mindenképp fizetni fognak, csak problémájuk akadt a fizetésekkel. Na, azóta sem fizettek.
Pedig az legrosszabb esetben 650 font lenne, legjobb esetben 1000 körül. És akkor talán már el tudnánk jutni Mo-ra a nyáron. Fontos lenne, hogy Norbi láthassa a gyereket!
Szerdán voltam két interjún. Az egyiken elutasítottak, a másiknak még nem tudom az eredményét, de ha engem kérdeztek, nem hiszem, hogy felvesznek.
A recepciós pozira nagyon felkészülten mentem, láttam is rajtuk, hogy szimpatikus voltam neki, meg elégedettek voltak, hogy a cégről is rengeteg mindent tudok. Annyi visszajelzést kaptam, hogy szerintük inkább csapatmunkában kellene dolgoznom, mert nagyon az jött le az interjún, hogy én azt szeretnék. Ami igaz is, hiszen a cégük második alapköve volt a csapatmunka és én így is építettem fel a felkészülésemet...
Persze lehet, hogy csak kamu az egész és tényleg fostalicska vagyok, és közöm nincs az irodai melókhoz.
(Amit persze megcáfol a Greenergy-ben tapasztaltak, mert ott meg az egekig magasztaltak engem, a szorgalmam, az angolom, folyton mondogatták, hogy ne hagyjam magam, és igenis legyek biztos az angol tudásomban, mert remekül beszélek és minden ügyfelet megértek telefonon is...)
Úgyhogy most munkát keresek, és itt, ezalatt a bármilyen munkát értem. Szerettem volna fejlődni, de úgy tűnik még nem jött el az idő, vagy nem tudom. Tehát ha vissza kell mennem szart takarítani, akkor visszamegyek. Ha a csomagolóba kell visszamennem, akkor oda is. Jelenleg tök mindegy, csak pénzt keressek, hogy Mo-ra eljusson Norbi idén nyáron, mert különben tuti totál ki fog borulni. Azt meg nem szeretném.
A másik remek történet a kocsink.
Miután megvettük, pár héttel később elkezdtünk hallani valami furcsa zajt a motornál. Norbi utánanézett, valószíüleg a lenkerék (vagy lendkerék?), és el is vittük pár hete egy skoda szervízbe emiatt. Plusz meghalt a fűtés/légkondi is, úgyhogy beadtuk megcsináltatni. A kocsira van egy év garanciánk, úgyhogy nagyjából nyugodtan dőltünk hátra, hogy akkor ez ingyen lesz. Ingyen is volt, csak a szervíz közölte, hogy ők semmilyen furcsa zajt nem hallanak, úh nincs az autónak baja. A fűtés megcsinálták, működött... Egészen 3 napig, majd újra elszállt.
Na ekkor kicsit begorombultunk, elvittük egy másik Skoda szervízbe, ahol csodák csodájára úgy tűnt foglalkoznak velünk. Nem szartak bele, abba, amit mondtunk, közölték, hogy szét kell szedni a váltót, mert valószínű a lendkerék. Nahát, de érdekes...
Foglaltunk náluk időpontot szervízre, majd egy nappal előtte felhívtak, hogy az a nagy harci helyzet, hogy ők nem javíthatják meg, mert a garancia biztosító már fizetett az első skoda szervíznek ezért a munkáért, és mivel nem csinálták meg rendesen, így oda kell visszavinnünk, az ő felelősségük, hogy megcsinálják.
Meg is beszéltük Norbival, hogy akkor ma, azaz szombaton el is visszük a kocsit a régi helyre és kiverjük a balhét.
Hát szegény verdánk nem bírta eddig, csütörtökön megadta magát, és épp egy körforgalomban lefulladt. Ami automata kocsiknál igen ritka. Kurva nagy mázlimra arra jött egy "sárga angyal", pont annak a cégnek az autómentője, aminél a garanciánk van. Ezt tényleg az égből küldték, mert épp csak arra járt, és megállt, mert látta, hogy baj van. Lobogtattam neki a garancia papírt, telefonált egy-kettőt, majd picit belebütykölt a kocsiba, úgyhogy be tudtam indítani. Lábon bevittük a Skoda szervízbe a kocsit, ahol aztóta is parkol, mert egyáltalán nem foglalkoznak vele. Ígérték, hogy hívnak, még egyszer nem hívtak fel, én bezzeg próbálok infókat kicsalni belőlük, de állandóan azt mondják, hogy nem tudják mi a baj, majd hívnak. Bementem tegnap hozzájuk gyalog, de kb még én kértem elnézést, hogy ők a bunkók. Ma megbeszéltük Norbival, hogy bejön velem ő is, hátha akkor nem néznek tovább madárnak, de ma dolgoznia kellett, úgyhogy nem tudjuk mi lesz a kocsival. Nem tudjuk meddig szervízelik, nem tudjuk mennyibe kerül majd, ha kell fizetnünk, szóval semmi infónk nincs. Legszívesebben elhoznám onnan a verdát, de félek nem bírná ki a hazautat.
Iszonyat dühös vagyok erre a beleszarós, igénytelen brigádra.
Sajna túl sok jó nem történik jelenleg, de igyekszem Norbiban tartani a lelket, ami nagyon nehéz még pluszban. Mert én is kezdek a elkeseredés szélére kerülni, és kurva sok energiámba kerül, hogy látom, hogy már előre szenved attól, hogy esetleg nem láthatja a gyereket. És hogy tudom erről én tehetek. Bár nem hiszem, hogy most a Kellogg's-ban jobb sorom lenne, mert ott is rengeteg változás történt, és nem mondom, hogy elhamarkodottan döntöttem, de valamiért mégsem sikerült a terv és iszonyat lelkiismeret furdalásom van, hogy miattam szenvedünk. Pedig tényleg igyekszem mindent megtenni, én sosem voltam az otthon, lábat lógató, munkakerülő típus. És rohadtul zavar, hogy szerda óta nem dolgozom, és nem tudom hol basztam el, és nem tudom mikor jön helyre ez az egész. Mert nem tudom mikor találok munkát, nem tudom találok-e egyáltalán.
Ötleteket szívesen fogadok.
A
3 megjegyzés:
Anita, a Greenergy vezetője nem ismer más cégvezetőket, akiknél tudna ajánlani? Lehet, hogy sokat tudna javítani a helyzeteden, ha ő ismerne valakit, akinek a cégéhez épp munkaerő kell.
Eszter
Vagy legalább kérj a Greeneergy-től ajánlást írásban, hogy CV-d mellé csatold. Esetleg nézd meg a Gumtree oldalt, ott városra lebontva vannak állásajánlatok. Babysitteléstől kezdve sokminden.
Ha érzel magadban ilyesmit, akár nyelvviskolákhoz is jelentkezhetnél, hogy fordítasz magyarra, hívjanak ha szükséges. Meg még nagy multiknál érdemes nézelődni, ahol minden nyelvű ügyfélszolgálatot tartanak. De ha ezeket már próbáltad, akkor bocs.
Hajrá!
Aták
Nagyon köszönöm a bíztatásokat, priviben is kaptam és jól esik, hogy foglalkoztok velem!
A Greenergybe megyek vissza még egy hétre segíteni, mert Helen szabira megy, úh még kellek egy kicsit. Már szóltam a referencia miatt és minden további nékül adnak majd, meg kérték, hogy a CV-met küldjem el nekik, mert valószínüleg a közeljövőben keresnek majd Customer Servicebe asszisztenst és mindenképp én leszek az első számú jelölt, de ezt még ki tudja, mikor lesz, meg hogy lesz-e egyáltalán, mindenesetre a CV-met elküldöm nekik is.
A Gumtree-t, a jobcentre honlapját kb fél óránkét checkolom, hogy van-e új munka fent, plusz a Monsteren és a Reed-en is folymataosan nézelődöm, regisztrálva vagyok náluk, küldöm a CV-met mindenhova. De a mai naptól a vendglátói cégeket is megkeresem, csak ugye az a baj, hogy ezen a területen nincs semmi tapasztalatom, azon kívül, hogy beszélek angolul... Szóval remélem lesz valami még.
Hétfőn sztem körbejáron még a várost és kopogtatok a CV-mel, hátha....
Drukkoljatok és köszönöm a tanácsokat, mindenképp megfogadom őket!
A
Megjegyzés küldése