Keresgélek a neten, hogy hátha találok olyat, ami közelít az elképzeléseinkhez, de eddig nem igazán jártam sikerrel.
Az már biztos, hogy a három szint három különböző hangulatot ad majd vissza.
A földszinten a mediterrán hangulat dominál majd, amit leginkább a színekkel akarunk kifejezni. Ahogy most is, a nappali ott is terrakotta lesz, a konyha pedig (amit ugye egybenyitunk a nappalival), napsütötte terrakotta. A parkettát valamilyen világosabb fa színben képzelem el, míg a konyhában a padlólapon gondolkodom valami harsányabb meleg színben (mondjuk tégla), de lehet, hogy ott is marad a szolid, visszafogott pasztell szín. A csempe a konyhában egy darabig megmarad olyan fehérnek, ahogy kapjuk, de idővel azt is szívesen lecserélném a mediterrán színvilághoz jobban passzoló valamire.
A nappaliban valamilyen kényelmes, krém színű, naaaagy bőrkanapét képzelünk, tv állvány, tv-vel már adott.
Az étkezőbe nekem nagyon tetszene az üvegasztal, de az nem tudom mennyire passzolna a színekhez, stílushoz, úh ezt még meglássuk. És ugye kell majd egy konyhasziget is, de azt úgyis abból az anyagból készítjük el, amiből a konyhabútor van.
A harmadik szint lesz a piroslámpás avagy latin negyed:)
Mivel a játszószoba ott is bordóra lesz festve, bútorozását tekintve egy darab hatalmas fekete bőrfotel lesz, illetve a táncos rudam, meg ilyen olyan kellékek, ezért azt szeretném, ha az egész szintet ez a színvilág, hangulat lengné körül. A "folyosón" mindenképp a dekorációban lesz valami bordó, illetve olyasmi, ami a szexualitást sugallja finoman, illetve a hálónkban is ezt tervezem. Természetesen ott nem festjük ki bordóra, mert az nagyon nyomasztó lenne és agresszív aludni, de valami nyoma ott is lesz. És a vágyam, hogy a fürdőnkben a csempét le szeretném cserélni szintén bordóra:)
Persze most a kiegészítők, díszek még nincsenek meg a fejemben, csak a nagyvonalakat akarjuk most átbeszélni Norbival, mert a hétvégén függönyöket és lámpákat kell választani, és jó lenne, ha a színekhez illeszkednének majd azok is.
A középső szint még kérdőjeles. Norbi ötlete a fekete fehér színvilág, amit én még el is tudok képzelni mondjuk a vendégszobába, de fürdőbe már tuti hogy nem. Illetve a gardrób szoba egy részét, azt amelyik a sminkrészlegem lesz, mindenképp szeretném valami csajos színnel feldobni, szóval ez a részleg még átbeszélés alatt.
Szóval ez a nem tudom milyen stílus, olyan Antás-Norbis:) Sehova nem sorolható. De talán nem is baj. A lényeg, hogy mi szépnek lássuk, hiszen a mi otthonunk lesz...
Na húzok dolgozni.
Csók.A
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése