Kicsit átírtam, bár sztem a lényegen úgysem változtat. Nem leszek szimpatikus sem a Mo-on élő és ahhoz ragaszkodó embereknek, sem azoknak, akik mindent felrúgva, vissza akarnak oda költözni...
Már most leszögezném, hogy nem azzal van bajom, hogy valaki vissza akar menni. Mindenkinek szíve joga, hogy olyan döntéseket hozzon, amilyet csak akar az életében és aztán a következményeit vállalva éljen.
Ami nálam kibassza a biztosítékot az a következő (való életből merítve):
- Aki kijön elhanyagolható nyelvtudással, otthon még megálmodja, hogy egy év alatt milliomos lesz, majd vissza fog költözni, hogy úgy éljen, mint a kiskirályok Mo-on. Aztán mikor realizálja magában, hogy ez kurvára nem fog megvalósulni, akkor hihetetlen módon megsértődik és szidni kezdi Angliát, hogy itt milyen szar, meg egyébként is otthon van a család, a barátok, és a jól ismert helyek. Inkább hazamegy. Mi meg milyen faszok vagyunk, hogy maradunk, ugyebár, illetve szívtelenek is, hogy nem hiányzik a családunk. De legalábbis biztos nincsenek olyan erős kötelékek köztünk, mint NEKI. Ja és nekünk fontosabb a pénz, mint a szeretteink...
Hát ANYÁD!
- A "csak egy-két évre jövök" típus, aztán itt marad még sokkal tovább és közben rettentő mód szenved, mert kurvára nem tudja mit is akar valójában. Legszívesebben most azonnal költözne vissza, de a pénz azért rohadt jól jön. De majd áprilisban már biztos visszamegy, aztán áprilisban majd kitalálja, hogy decemberig marad. És ez így megy évről évre. És közben minden lehetséges alkalommal szidja Angliát, azokat, akik jól érzik itt magukat (hogyan lehet itt jó másoknak, ha nekem nem az?)
Szenved attól, hogy szar a munkája, a hely ahol lakik, hogy nincs szociális élete, de nem tesz erőfeszítést, hogy változtasson vagy fejlődjön, mert jobb is, ha szar, így könnyebb szívvel tud majd visszaköltözni jövő áprilisban. Esetleg decemberben... Mert ott van a család, a barátok és a jól ismert helyek.
- Van a teljes döntésképtelen. Egyik héten vissza akar menni, mert otthon még a fű is zöldebb (és a család, a barátok, blabla) másik héten pedig már épp az ellenkezője. Mert itt mennyivel több a lehetőség, Mo-on pedig nincs más csak a család, a barátok meg a jól ismert helyek.
És nem ítélkezni akarok, mindenki menjen, csinálja, ahogy akarja, aztán meg lesz szíves együtt élni a döntéseivel, és ne sírjon. Vagy ha mégis sír, legalább mostmár nekem ne kelljen hallgatni, mert esküszöm már lemegyek az agyamról ezektől a szövegektől.
Vegyük már észre, hogy sehol sem lesz tökéletes. Itt sosem lesznek itt a család, a barátok meg a jól ismert helyek, ott pedig sosem lesz jó lét, munkalehetőség, fejlődés, kényelem, tisztességes, becsületes életvitel... satöbbi satöbbi.
És nem azért nem költözöm vissza, mert nekem fontosabbak az előbb felsoroltak, mint a szeretteim, hanem mert nekem is megvan a saját életem, amit élnem kell, és köszönöm szépen, de szeretném jól élni. Nem akarok nyomorogni senki kedvéért, akiknek fontos vagyok nem is kívánják ezt nekem. Örülnek, hogy itt vagyok, hogy jól vagyok és hogy legalább nekem sikerült, hogy nekem jó, hamár nekik nem lehet az...
És elmesélek még valamit... Soha nem lesz már ugyan az. Nem tudod onnan folytatni, ahonnan pár éve abbahagytad. A család és a barátok bár nyilván visszafogadnak és szeretnek, de kimaradtál az életükből, a mindennapjaikból. Nem voltál ott örömben, bánatban, nem voltál mellettük...
És tudod mit? Valami mindig neked is hiányozni fog... Kicsit olyan lesz, mintha honvágyad lenne, pedig otthon vagy, ahova mindig is vágytál. Vmi mégsem kerek, vmi mégis hiányzik, és fog is. Azok a dolgok, amiket felsoroltam az előbb. Meg ki tudja még mi...
Én pedig továbbra sem látom, hogy miért is akarnak abba az országba visszamenni az emberek. Borzalom amit látunk innen, és mostmár tényleg napról napra rettenetesebb. Nulla darab biztató hírt hallok a gazdaság rendbetételéről. Illetve kit akarok át verni? Csak arról olvasunk, hogy milyen törvényekkel, szabályozásokkal, rendeletekkel teszik még jobban tönkre, a már eleve haldokló Mo-ot. Rémületes innen nézni ezt, legszívesebben mindenkit kimenekítenék onnan, aki nekem fontos, de nem lehet.
És lehet engem nagy hazaárulónak kikiáltani, én akkor sem megyek vissza.
Észérvek nem szólnak Mo mellett. Kommentben várom, ha valakinek mégis van legalább egy. Én 3 éve nem találok.
Azt meg mindenki maga döntse el, hogy a szívére hallgat és nyomorog, vagy az eszére és akkor van esélye egy jobb életre, ahol bár a szerettei nincsenek vele, de tud új életet teremteni, barátokat szerezni. (ja mert igenis lehet itt is új barátokra lelni, de erről majd egy új postban, azt hiszem mára ennyi őszinteség elég volt)
Jövök még néhány touchy subjeckttel :))
Anta
- Posted using BlogPress from my iPhone
28 megjegyzés:
Nekem tetszett ez a bejegyzés. Csak azt nem tudom, minket hová sorolsz? :-)
Mivel ti nem a jajjgatók közé tartoztok, ezért egyikbe sem.
Nagyon kiborító 3 éve azt hallgatni, hogy mennyire szar ez az Anglia, és hogy miért nem akarunk visszamenni...
Meg mi nem vagyunk igaz hazafiak... stb.
Mondjuk én örülnék ha maradnátok, de mint mondtam mindenki maga hozza meg a döntéseit:) Írtad, hogy nektek nem voltak anyagi gondjaitok Mo-on. Akiket én ismerek azok főként a pénzügyi gondok miatt jöttek ki. És ezért akadok mindig ki, amikor ezeket a nyavajgásokat hallgatom...
Érzelmi okokat én is tudok rengeteget a visszaköltözésre, ésszerűt egyet sem sajnos.
Mi is boldogok lennénk, ha azt, amit itt elértünk, megteremtettünk, Mo-on is megteremtethetnénk, és ott lehetnénk a szeretteink közelében.
Szerinted Norbi mennyire örülne, ha hetente látná a kislányát, ha beleszólhatna a nevelésébe, gondoskodhatna róla? És nem pedig fél évente látná két hétre.
De erre Mo-on esély sincs. Ezért maradunk, és viseljük mi is a következményeket.
hat en egyaltalan nem haragszon es nem is lepodok meg azokon akik Angliaban szeretnenek maradni vegleg. A hazafisag egy elegge elnyutt fogalom, es en sose gondoltam hogy valaki attol ne lenne hazafi hogy nem otthon el, a kettonek semmi koze egymashoz. En szerintem ez eletkorral valtozik. Talan, persze nem tudhatom, csak azt,hogy en nemfogok tudni ugy csaladot alapitani,hogy nincsen korulottem a csaladom. En nem haragszok,nem nyavogok -ha megis akkor bocsi :) - csak en mission-nek veszem ezt az egeszet. Es remelem hogy mindenki hianytalanul meglesz ha hazakoltozom. De en haza szeretnek menni :)
Épp ezt mondom, hogyha vki vissza akar menni, szíve joga. Nincs azzal semmi baj. Nyilván te sem a remek mo-i helyzet miatt mész, hanem a szeretteid miatt. Tudod mit akarsz, mit adsz fel. Döntöttél és a szerint cselekszel. És ez jó:)
Engem csak az idegesít, amit a bejegyzésben is írtam.
Nézd, én nagyon egyetértek veled. De aki itt nyavalyog, otthon is nyavalygott és bárhová kerül, mindenütt sírni fog a szája. Iszonyat idegesítő, amikor azt hallja az ember, hogy milyen rettenetesek az angolok, milyen szar a kaja és milyen rémes az egész Anglia. Aztán kiderül, hogy angolul nem beszél, bennszülöttel még nem beszélt, a kajaélményeit a gyorsétkezdében szerzi és nem megy el kirándulni, múzeumba mert drága. Ja, kérem ilyen szemmel minden ország szar. Nem mondom, hogy itt van az aranytojás tojó tyúk és ez a világ legjobb helye, de nagyon sok szép dolgot lehet itt is találni. Én szeretek itt lenni - de tényleg szeretek otthon is lenni. És ha valamilyen harmadik helyre megyünk végül én szerintem ott is szeretek majd lenni. Ne legyen sok bogár és legyen mindenki egészséges körülöttem.
Én itthonról követem a blogodat és csak gratulálni tudok ahhoz, hogy meg tettétek ezt a nagy lépést, különösen hogy Norbinak van itthon egy kislánya. És Marcsinak is igaza van, aki sír az mindenütt sír. Engem is kiakasztanak itthon a folyton nyavalygók. Minden országban van ami jobb , mint itthon és van ami rosszabb, de hát a szerelmünket is a hibáival együtt szeretjük. Sok sikert kívánok neked Angliában!
Hát szerintem meg az angolok TÉNYLEG rettenetesek, a kaja TÉNYLEG szar, az időjárás végképp.
Ettől függetlenül itt élek és maradok is még jó darabig, mert itt meg lehet élni, otthon meg nem. Ez nem azt jelenti, hogy nem lehet pozitívtól eltérő véleményem Angliáról... nem minden fekete vagy fehér.
Én nagyon kedves angolokat is ismerek, a pie a kedvencem és most 31 fok van. Akkor a hiba bennem van?
Alapvetően teljesen egyet lehet érteni a posztban leírtakkal, de a ti esetetekben felmerül az, hogy mennyire - nem is tudom, mi a jó szó - etikus, felelős (felelőtlen) dolog semmitől sem zavartatva Angliát választani, amikor közben Norbi kislánya ki tudja milyen defektusokat szenved el az apja távollététől.
Oké, mások is elválnak, mások is szétköltöznek, de azért évente kétszer látni a tulajdon gyermekemet... hát... el sem tudnám képzelni.
Biztos vagy abban, hogy Norbi is ennyire eltökélten vallaná az álláspontodat?
Marcsi, a szambol vetted ki a szot. Nekem is elegem van azokbol, akik folyton csak sirankoznak, h ez milyen szar meg az milyen szar, es hogy otthon meeeeeennyivel jobb. Hat akkor mert nem mennek haza? Mert nyilvan konnyebb itt szidni Angliat, meg sohajtozni magyarorszag utan... ???
Tamás!
Azt gondolod, hogy ez a kommented stabil lábakon áll? Mond csak, mennyit tudsz te Norbi és ex felesége múltjáról, kacsolatukról, problémáikról? Hogy Norbi miért is költözött ki első körben, majd miért nem tudtak utána költözni a gyerekkel? És azt tudod, hogy miért mentek szét és utána miért nem tudott és akart visszaköltözni Mo-ra?
Hogy mi? Nem tudod a válaszokat? Valóban? Akkor arra kérlek, hogy legközelebb ne ítélkezz olyanok felett, akikről semmit nem tudsz!
Tudod ez az én blogom. Leginkább rólam szól, de természetesen Norbi is része ennek a naplónak. Azonban az ő múltbéli magánélete baromira nem tartozik idegenekre, így egyértelmű, hogy Norbi válási körülményeiről itt nem fogtok olvasni.
Sokmindent lehet Norbiról mondani, de hogy felelőtlen, az biztos nem.
Meg ez a "semmitől sem zavartatva" megjegyzés is böki a csőröm kicsit.. Te tényleg azt hiszed, hogy mi itt tejben vajban fürdünk miközben leszarjuk a saját családjainkat?
Azt hiszed nem lennék most szívesebben a családommal, mikor a nővéremnél rákot diagnosztizáltak? Szted nekünk olyan habkönnyű itt minden? Olvasod te egyáltalán a blogot? Emlékszel még hogyan jutottunk el oda ahol most tartunk? Arra a cirka 2 évre míg más szarát takarítottam a wc deszkákról? Vagy mikor éjszaka újságot csomagoltam egy gyárban?
Vagy csak az lebeg a szemed előtt, hogy tudtunk venni egy házat (amihez sztem elfelejtettél gratulálni...)
És igen, Norbi is teljes szívvel osztja a véleményem az itt élésről, és nem, nem akar visszaköltözni Mo-ra!
Azon elgondolkodtál amúgy, mielőtt kommenteltél, hogy lehetőséget teremtünk a gyereknek? Hogy mikor nagyobb lesz, esetleg tanulni és/vagy élni ki tud ide jönni? Hogy lesz támogatása, háttere, alapja, nem úgy mint nekünk volt?
Hogy amikor majd Mo is becsődöl, ennek a gyereknek lesznek esélyei!
Lehet, hogy a gyerek jelenében Norbi nem lehet benne úgy, ahogy szeretne (és hidd el, szeretne), a jövőjét biztosítja, és előre megalapozza, hogy neki ne kelljen majd nyomorogni, kuporogni.
Tudom, hogy sokakat bosszant, amit itt elértünk. Ilyenkor mindig azt mondom, lehet utánunk csinálni! Kifogások mindig vannak (persze mert gyerekkel és lakáshitellel nem olyan könnyen ugrál az ember... Hány ellenpéldát mutassak??)
Komolyan, gyertek ki, próbáljátok meg, amit mi. Utána elbeszélgethetünk arról ki akar visszaköltözni és ki nem...
Névtelennek pedig azt üzenem, hogy a körülöttem élő angolok TÉNYLEG kedvesek és barátságosak, a kaják közül TÉNYLEG van nagyon finom is (amúgy lehet főzni, és akkor mindegy melyik részén élsz a világnak), az időjárást pedig TÉNYLEG senki nem hozta fel példának. Amúgy itt is napok óta nyár van, és nagyon élvezem:))
Hú, Anta, most valamit nagyon félreértettél! Eszem ágában nem volt basztatni titeket a döntésetekért (lásd a hozzászólás első sora), csak arra próbáltam rávilágítani, hogy az álláspontod nem feltétlenül igaz MINDEN emberre; létezhetnek olyanok, akiknek igenis lehetnek komoly érvek a másik serpenyőben is, miközben a boldogulást ők is a kinti életben tudják csak elképzelni/megvalósítani.
És igen, jól sejted, hogy Norbi korábbi életéről semmivel nem tudok többet, mint amit itt olvastam (mert rendszeresen olvaslak), de ezért megint csak kár volt nekiesni a torkomnak, mert azt írtam, hogy _ÉN_ nem tudnám elképzelni, hogy a gyerekemet ilyen keveset lássam.
"És igen, Norbi is teljes szívvel osztja a véleményem az itt élésről, és nem, nem akar visszaköltözni Mo-ra!" - Keresd már ki légyszi a hozzászólásomból, hogy hol írtam azt, hogy Norbi esetleg visszaköltözne! (Nem fogod megtalálni benne, mert nem azt írtam, hanem azt, hogy nem biztos, hogy osztja azt a véleményedet, hogy az ember feketén-fehéren el tudja dönteni, hogy egyértelműen a kintmaradással jár jól.
Érzem, hogy nem fogom tudni megértetni veled, mire akartam kilyukadni; talán majd egyszer kibeszéljük élőben, ha Mo-ra jössz, és véletlenül összefutunk.
Látom, már egy kicsit személyes témát érintenek a kommentek.
A bejegyzéshez csak annyit teszek hozzá, hogy Magyarországon élek, itt is akarok maradni, és nekem meg azoktól van hányingerem, akik itthon vannak és folyamatosan sír a szájuk, hogy milyen szar ez az ország és bezzeg külföldön.
Könyörgöm!
Ne sírjanak, menjenek!
Igaza van az egyik előttem szólónak, van akinek a világon sehol sem jó és mindig máshol van kolbászból a kerítés.
Nem akartam a torkodnak esni, Tamás, csak nagyon úgy tűnt, hogy ítélkezel. Norbi is elolvasta, amit írtál, és neki is ugyan az jött le. Tudom, hogy a kommunikáció ezen formájának vannak nehézségei, mindenesetre a "felelőtlen" és "semmitől sem zavartatva" kifejezések eléggé ítélkező hangvételűvé tették a kommentedet.
Norbi amúgy teljes mértékben osztja a véleményemet a vissza nem költözésről.
Nem tudom elégszer mondani: szeretnénk, ha Mo-on teremthettük volna meg azt, amit itt sikerült 3 év alatt. Szeretnénk! Nekünk is könnyebb lenne, ha egy vezető nagyhatalom lenne a szülőhazánk, és a családunkkal, barátainkkal élhetnénk az életünket!
De nincs rá lehetőségünk. Itt élünk és szeretjük ezt az országot is. Itt is vannak hülyék, ez sem a Paradicsom, de jobb itt élni, mint Mo-on. Összehasonlíthatatlanul, fényévekkel jobb, könnyebb, élvezhetőbb az életem mióta itt élek.
De hiányzik a családom. Ezen az ellentétet nem tudja feloldani semmi. Ez már mindig így marad.
Most nézem csak, hogy milyen sokan olvasnak olyanok, akiket nem ismerek :)
Ez egyrészt furcsa, másrészt lelkesítő :)
Köszönöm a kommenteket. Azt hiszem nagyjából egyetérthetünk abban, hogy az embernek tényleg értkelnie kell, ahol van, amit csinál, vagy ha nagyon nem jön be, akkor váltani kell. Akár országot is.
És igen, nyavajgók mindig lesznek, mindenütt.
Nekem csak azért volt furcsa, mert Mo-on nem találkoztam olyanokkal, akik azért sírtak, mert ki akarnak menni külföldre, de nem mennek, inkább nyavalyognak. Persze a kormányt, a rendszert mindenki szidta.
Itt viszont nagyon sok olyannal találkozom, akiknek semmi nem jó. És éveken keresztül ezt hallgatni nagyon idegesítő, főleg ha közben engem akarnak még meggyőzni arról, hogy jajj de szar itt.
Hát nekem nem az, köszönöm szépen. Én itt jól érzem magam, rengeteg sikert értem/értünk el itt, és baromi büszke vagyok erre. Illetve hálás az országnak azért, mert lehetőséget teremtett nekünk. Míg a saját hazám erre nem volt képes.
És igen, védeni fogom, ami az enyém, mégha ez azzal is jár, hogy a magyar állampolgárságot el kell hagynom ezért...
Szia Anta!
Húú, hozzá sem mertem eddig szólni :) Ugyanis engem a bejegyzésnek egy egészen másik része fogott meg... mégpedig a párkapcsolatotok nyitottsága(?) illetve a szeretőség. Engem ezek sokkal inkább izgatnak, mint a nyavalygók. Ez is elég touchy, remélem majd bővebben is kifejted. ;)
ui: az angol kaja szerintem is szar nemzetközi viszonylatban ;)
Szia, en a rinyalosok altalad leirt harmadik csoportjaba tartozom, de a kettes csoportbol is igaz ram valami: "a penz rohadt jol jon".Sztem mindenkinek szive joga hogy sirankozik. Nem egyszeru az itteni elet, mindenki akkor tudja meg ha kikoltozik,bar igaz hogy sokkal tobbet elerhetsz mint otthon,es bar elhagytuk az orszagot a penz miatt, attol meg fajhat, nem igaz? Ez normalis. Akinek meg nincs honvagya annak majd kesobb lesz.Amikor par eve egyedul kijottem elegem volt az otthoni nyomorbol es munkanelkulisegbol, de attol meg a sirankozas ramjon neha, emberek vagyunk kerem szepen!Egyebkent gratulalok ahhoz amit elertel, ilyen rovid ido alatt!Titkos blogolvasod.
Lilla, igen, kifejtem majd azt a témát is bővebben. Mostmár, hogy kiírtam magamból ezt a Mo-os témát, a szeretőség a következő napirendi pont. De nagyon nehéz ám erről úgy írni, hogy ne legyek túl intim, de közben az, amiról írni akarok, ne vesszen el...
Igyekszem kifogalmazni magamból:)
Kedves Titkos Blogolvasóm! :)
Nyavajogni lehet, csak nem érdemes :)
Nekem is nagyon hiányzik a családom, de egyszerűen nem koncentrálhatok erre, mert akkor az a munkám, a párkapcsolatom, az életem rovására megy. Elfogadom a helyzet feloldhatatlanságát, azt, hogy lélelkben már kettős állampolgár vagyok, és ez nem tud változni. Vmi mindig hiányzik innen is, valami mindig hiányzik onnan is. Sosem lesz teljes egész, kerek a történet. De ezen nincs időm, energiám keseregni. És tényleg a legtöbbször már idegesít, ha felhangzik a fúúúj Anglia kezdetű nóta. Viszketni kezd a tenyerem, és közel állok mostmár ahhoz, hogy nagyon keményen visszaszóljak azoknak, akik ezt hobbi szerűen űzik...
Komolyan I'm impressed. Olyan jól esik, hogy ilyen sokan olvasnak, akiket nem is ismerek!
Nekem ez még új. Ez a blog, mivel én a nulladik perctől felvállaltam a személyiségem, főként a családomnak, a barátaimnak és az ismerőseimnek szólt. De van egy olyan sanda gyanúm, hogy kezdi kinőni magát :) Furcsa érzés, mindenképp inspiráló :)
Köszönöm nektek!
Ez a Live Traffic Feed itt oldalt nem ad számosított adatokat, hogy hányan kattintanak rád / nap / földrajzi hely?
Szerintem irtó sokan olvasunk téged, de általában az olvasók 70-80%-a *sosem* kommentel... tapasztalataim szerint.
Népszerű vagy, na. :o)
Valószínűleg én sem kommentelek többet, mert igazából csak olvasni szeretlek, beledumálni nem annyira :o)
Üdv egy másik "titkos" blogolvasódtól!
Szia Anta,
Köszi a blogod, jó.
Gratulálok ahhoz, amit elértetek, nagyon keményen dolgoztatok érte.
Tisztában vagyok az észérvekkel, az anyagiakkal, a morállal, ami más itt kinn. Mi most költözünk haza, és pont az ellenkezőjét kapjuk, mint Te. Mi vagyunk a hülyék, a szerencsétlenek, mert haza szeretnénk menni. Megkapjuk, h mit akarunk otthon, otthon semmi sincs. Hát kérem van! Lehet , h nem milliók, nem olcsó autók, nem igazi leárazások, de ott vannak a szüleim, akiknek szüksége van rám, ott van a város, ahol felnőttem, ott vannak az emberek, akik úgy gondolkodnak mint én, akiknek ugyanannyi százaléka hülye, mint az angoloknak. Azt érzem, h sokan elmennek és elfelejtik, h honnan, h Magyarország szerencsétlensége ellenére mégis az övé és csak a rosszat emlegetik. (Nem rád mondom, csak most én ezt hallom)
remélem változik otthon a helyzet és sokan hazamehetnek, mert aki nem élt külföldön az nem tudja elképzelni, h ez mennyire nehéz lelkileg.
Vitatkozni más gondolkodású emberekkel pedig felesleges, én ilyenkor átváltozom Budhá-vá :)
Külföldieknek Magyarországot pedig reklámozni, mert igenis gyönyörű, menjenek és költsenek el sok fontot otthon :)
üdv: Kingu
Aranyos kis vitaindítóra sikeredett
ez a beírás.Én nem arra fogok reagálni, hogy itthon, vagy Angliában jobb élni.Azt tudom, ha ma lennék olyan fiatal,mint Ti vagytok, akkor én nem gondolkodnék azon, hogy hol kell élnem. Élni ott kell, ahol lehet.Az élethez pénz kell, a pénzhez munka,ahhoz, hogy tudj dolgozni kell egy otthon, mely megvéd, feltölt, és újra munkába tud engedni. Nem bonyolult az élet, ha megvan hozzá az a plusz, amitől harmonikussá vállnak a még oly szürke hétköznapok is.Azt is tudomásul kell venni,hogy bárki világpolgár lehet ma már.Országot válthatunk a megélhetés miatt.Azután megszerethetjük az új országot különböző okok miatt.Nem baj az.
A család ugyan kicsit szomorú, mert távol vannak a gyerekek, de örülünk neki, hogy sikeresebbek, mint mi voltunk.Ne adjátok fel gyerekek, én teljes szívvel nektek drukkolok. Ott kell élni, ahol lehetőséget adnak az állampolgároknak arra, hogy frusztráció nélkül otthon érezhetik magukat a fogadott országban.A hazátok úgyis ez a kis nyomoronc ország marad. A család ideköt benneteket örökre.Örülök neki, hogy nem gyötör honvágy benneteket, mert ma már azt is könnyebben lehetne legyűrni egy hirtelen vásárolt Manchester-Budapest rep.jeggyel. Szóval, semmi drámázás,éljetek ott, ahol élni szeretnétek. A mai világ vívmánya ez, tudni kell vele jól bánni........és ha valami mégsem jönne be, na bummm, vesztek egy másik rep. jegyet de csak Bp-re, mi meg nagyon boldogan várunk benneteket haza.
Szóval, ennyire egyszerű az élet.
Na, ezzel nagyon egyetértek! Miért kell drámázni? Boldog vagyok itt, boldog vagyok a Balatonnál, boldog vagyok Budapesten. A boldogság ugyanis nem külső dolgok függvénye, ezt már régóta tudják a pszichológusok, hanem bennünk rejlik. Persze nagy események (a haláltól a lottó ötösig) időről időre kizökkenthetnek bennünket mindkét irányba, de aztán hamar visszaáll minden abba a boldogsági állapotba, ami előtte volt. Ezért nem szignifikánsan boldogabbak az úszómedencés házban élők a riói gettónegyedben táncolóknál. Ha az ember ezzel az egyszerű ténnyel tisztában van, akkor már csak azt kell kibogoznia, miért is nem boldog ő, milyen családi-rokoni-kapcsolati terheket hordoz amik miatt nem tud-akar-mer boldog lenni.
És ennek semmi köze ahhoz, hogy hol él az ember és melyik országban. Ezeknek a fogalmaknak a repülő és a videós Skype világában amúgy is egyre kevesebb jelentősége van. Anglia ugyanis jó hely. Magyarország is. Csak az utóbbiban sok olyan dolog döcögősen megy, ami itt már nagyon kitaposottan és simán. (És tisztában vagyok vele, hogy van ami meg Magyarországon jobb)
De az tény, hogy munka és pénz szempontjából itt sokkal több lehetőség van. És ez jó érzés. Errefelé valahogy nagyobb és nyitottabb a világ. És ezt nagyon jó megtapasztalni.
Ja, Anta és neked még egy apróság a boldogságról (csak mert tudom, hogy érzékeny téma ez neked) a boldogságról szóló nagyon jó könyvemben a pszichológusnő azt mondja ugyebár, hogy mindegy, mit szerzünk az életben, előbb-utóbb az normálissá válik. Először extatikusan örülünk az új autónak, háznak - aztán megszokjuk. Mindent megszokunk.
Egy kivétel van - az a gyerek. Néha-néha (na nem minden áldott pelenkázáskor) amikor átöleli az ember, vagy csak csinál valami kedveset, akkor pontosan ugyanannyira tud neki örülni az ember, mint amikor először a kezébe fogta. És az tényleg elmondhatatlanul jó érzés...
Köszönjük a támogatást :) Ez az egyik legfontosabb nekünk itt kint, hogy tudjuk, a szüleink támogatnak minket és szeretnek meg drukkolnak. És büszkék ránk :)
Marcsi, már készül a post a gyerekekről is. Nem fogod szeretni :) Még most sem érzem át ezt az egész kérdéskört.. Kiráz a hideg a gondolattól, hogy gyereket szüljek... De megértem, hogy mások akarnak gyereket, és ez a természetes nekik. Valami más lehet bennem, ami miatt így is boldog az életem, hogy nincs gyerekem. És még azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy azok az emberek, akiknek van, még boldogabbak, mint én, de ezt sosem fogjuk tudni összemérni :) Szerelmes vagyok, boldog vagyok, sikeres vagyok:) És még annyi minden célom van az életben, amiben egy gyerek csak akadályozna... Nem hiányzik ebből a képből a gyerek nekem. Számomra így teljes a kép. Persze nem tudom mit hoz a jövő, de nem tudom elképzelni, hogy ami miatt annyi mindent kéne feladnom az életemben, az valaha boldogságot hozhat és nem csak nyomorúságot.
Majd kifejtem ezt bővebben, csak most hétvégén lesz a házavatónk és arra készülünk ezerrel :)
Köszönöm a bíztatásokat :)
pussz
Anta, én nem hiszem, hogy a boldogsághoz egy út vezet és ahhoz feltétlen gyerek kell. Egyáltalán nem tartom elítélendőnek, ha valaki nem akar gyereket. Inkább egy boldog független nő, mint két boldogtalan ember, anya és gyereke... Szóval még az is lehet, hogy tetszeni fog a gyerekes posztod. :-)
"És elmesélek még valamit... Soha nem lesz már ugyan az. Nem tudod onnan folytatni, ahonnan pár éve abbahagytad. A család és a barátok bár nyilván visszafogadnak és szeretnek, de kimaradtál az életükből, a mindennapjaikból. Nem voltál ott örömben, bánatban, nem voltál mellettük."
Kedves Anta, ne haragudj meg, de ez egy végtelenül ostoba megjegyzés volt, de tulajdonképpen érthető, hogy mellényúltál, hiszen honnan is ismernéd ezt az oldalt, amikor te (még) nem költöztél haza?! Én megtettem 2 éve, 6 év Anglia után, és életem legjobb döntése volt. Amihez nem értesz, abban ne ítélkezz, legalábbis semmiképpen ne ilyen fölényesen és kioktatóan, mert nagyon visszatetsző.
Nory, részedről pedig több, mint vicces azokat megszólni, akik Mo-ot szapulják és panaszkodnak, hiszen te a saját blogodon mást sem teszel, mint 2.választott "otthonodat", Angliát, az ott élő különböző nációkat, kollégákat, időjárást, és egyáltalán, MINDENT kritizálsz, megszólsz, leszólsz, egész egyszerűen kényeskedve nyávogsz.
Bocs Anta, erről te nem tehetsz, csak nem tudtam szó nélkül elmenni mellette :-)
Kedves singlelife!
Sztem olyan fölényesen és kioktatóan ítélkezhetek, ahogyan csak akarok. Nem hiszem, hogy ebbe lenne beleszólásod!
De bármily meglepő, nem annak szántam a megjegyzésem. Ugyan is vannak barátaink és ismerőseink, akik visszaköltöztek Mo-ra, és nem felhőtlen a boldogság.
Hogy is van a mondás? Okos ember saját hibájából tanul, a bölcs pedig...
Nem kell Mo-ra költöznöm, hogy megtudjam, milyen következményekkel járna. Ugyanis látom ezeken az embereken, akik már megtették, és nem tetszik, amit látok.
Ha te vagy az ellenpélda, akkor had gratuláljak!
Nory blogját pedig leszel szíves nem itt szidni, hanem "szemtől szemben", amúgy nem osztom a véleményed!
Ugyanis az a napló nagyon szórakoztató, vicces, elgondolkodtató, irónikus!
Üdv
Megjegyzés küldése