Na, azért megörökítem én ide azt, mi kerül nálam az ellene oldalra, ha gyerekvállalásról van szó.
Nagyon mozgolódik bennem ez a téma mostanság, mert azt hiszem, hogy szeretném, hogy egyszer majd akarjak szülni, de még fényévekre vagyok ettől, hogy kialakuljon/megszülessen/váratlanul rám törjön az az érzés/ösztön, hogy gyereket akarok.
Anyuékkal meg Norbival beszélgettem mostanság erről a témáról. Anyáék azt mondják ez egy érzés, amit észérvekkel nem lehet sem alátámasztani, sem megkérdőjelezni. Nekem viszont csak gondolataim/félelmeim vannak a dologgal kapcsolatban, érzésem/ösztönöm/vágyam egy gramm sem.
Norbi szerint - mint mindent - ezt is túlagyalom. Ami sztem még mindig jobb, mint meggondolatlanul szülni egy gyereket...
Ezért álljon itt a lista arról miért is nem akarok gyereket:
- Sokszor írtam már ezt, de a leglényegesebb az egészben, az önmagam feladása. Hogy a kínkeservesen megszerzett munkámat, amiért éveken át küzdöttem, hajtottam mint állat, amit SZERETEK, amire büszke vagyok és nem mellesleg szemtelenül sokat is keresek vele, ott kéne hagynom egy számomra beláthatatlanul hosszú időre (hónapok, évek??? Jesszus!!)
- Szórakozást, bulikat, cigit, alkoholt, utazásokat, az álmaimat fel kéne adnom kurva sokáig. Hogy jutnék el világ körüli útra, vagy egzotikus helyekre, ha folyton a nyakamon lógna egy gyerek??
- Másik nagy parám, az, hogy megváltozik a testem. Gondolom feltűnt, hogy mennyire fontos számomra, hogy vékony, Norbi számára kívánatos legyek. És amíg sok férfi elolvad a pocakos feleségüktől, illetve csodásnak tartják azt, addig Norbi visszataszítónak, kiábrándítónak látja. Nem tudom, hogyan küzdenék meg azzal a tudattal, hogy nem vagyok vonzó a párom számára. Plusz én (ha már oda eljutok, hogy vágyom egy gyerek után) büszke akarok lenni arra, hogy babát várok, a testemre is büszke akarok lenni! De úgy, hogy közben tudom, h Norbi undorodik tőlem... Hát köszönöm szépen, nem!
- Vannak az általános, "normális" parák: beteg gyerekem születik, meghalok/meghal szülés közben, borzalmas anya leszek, hozzá nem értésem miatt lesz beteg/hal meg. Nem fogom tudni szeretni... stb..
- Félek hogy rossz irányba fordulna a kapcsolatunk. Hogy belőlem is olyan nő válna, akinek csak a gyereke számít, a férfit meg leszarja. Egyrészt azt gondolom, hogy minden nő első sorban nő. Minden szerep ez után kell hogy következzen. Az anya, karrierista, háziasszony... stb. szerep is csak a NŐség után következik.
Nem akarom, hogy bárki megelőzze Norbit a szívemben/életemben!
Másrészt annyi ilyet láttam már, hogy onnantól, hogy gyerek van, az anya ignorálja a pasit, és erre szépen lassan rámegy a párkapcsolat. Nem akarok ilyen lenni! Bár azt hiszem vagyok annyira tudatos és intelligens, hogy ettől nem kell tartanunk.
- Bezártság. Ezt hogy élik túl a nők, hogy nem mehetnek dolgozni évekig, a házból sokkal ritkábban járnak ki...?? Uhhh... Belegondolni is borzalmas. Míg mostanában gyakorlatilag csak aludni járok haza (munka meg gym), addig ez a másik véglet elborzasztó!
- Eltartottság. Na ha valami, akkor ez iszonyatosan böki a csőrömet. Nem bírnám elviselni, hogy vki más küzdelmesen megszerzett pénzéből éldegéljek (még akkor is, ha az a valaki a párom), míg én úgymond semmit nem csinálok (már hallom is a sikítást az anyáktól, hogy milyen kemény munka is az anyaság, de innen nézve nem az... Illetve próbálok jól fogalmazni, hogy senkit ne sértsek meg. Nem tekintem munkának, inkább elfoglaltság, ami miatt nem tudsz dolgozni, ergo pénzt keresni, ergo el kell, hogy tartsanak.)
Nekem ez mindig sarkalatos kérdés volt, hogy a saját lábamon álljak, ne kelljen senkire támaszkodnom. Kibírhatatlan a gondolat, hogy évekig is akár egy ilyen függőségben éljek... Mert lássuk be, az a vicces összeg, amit ilyenkor az állam ad, még fagyira sem elég (bár Angliában nem tudom mi a helyzet).
Plusz Norbinak is vannak félelmei, amit meg is értek. Ő attól fél, hogy megtörténik újra, ami tönkretette az előző kapcsolatát, hogy megváltozik a kapcsolatunk, meg hogy neki majd még többet kell dolgoznia (ennél is), mert én majd nem akarok visszamenni dolgozni... Megértem őt totálisan, bár mondom, remélem, hogy velem ez nem történne meg. Remélem, hogy én nem fordulnék ki teljesen önmagamból.
Meg még van ezer apróság, amit már sokszor leírtam itt a blogban, így nem ismételném magam (annyit).
Szóval egyik oldalon csak az észérvek állnak a másikon meg az érzelmi állna, de nekem nincs ilyen (mármint gyerek témakörben), így továbbra is marad a helyzet változatlan.
- Posted using BlogPress from my iPhone
6 megjegyzés:
Szia!
Eleg rosszt ezt igy leirva latni, es te valahogy egy erzeketlen nonek tunsz az oszintesegeddel, de az igazat megvallva en par evvel meg idosebb is vagyok nalad, kapcsolatban elek, dolgozom, kialakitottam eletem a UKban es en is ugyanezt erzem, hiaba is imadom egyebkent a gyerekeket.Kicsit neha azert onzonek erzem magam amikor arra gondolok hogy milyen lesz az alakom, a paromtol kell majd penzt kerni, otthon a babaval elkulonulve, ja igen a cigi, stb, stb.Szoval ugyanazok a gondolatok. Sztem nem kell ezt tul dramatizalni, meg nem akartok gyereket es kesz, majd jon ha keszen alltok. En ilyenkor arra szoktam gondolni hogy xy is 40 evesen szult es boldog, van meg idom!Akkor viszont mar ha megismered milyen anyanak lenni biztos annyira imadni fogod hogy elfelejted a mostani aggodalmaidat, es csak butasagnak fog tunni utolag.
Kedves névtelen!
Igen, régen én is önzőnek bélyegeztem és ostoroztam magam a gondolataim miatt. Ma már felteszem a kérdést: miért is kéne ennek érezzem magam? Kivel szemben? A meg nem született és nem is áhított gyerekemmel szemben?? Ez nonszensz!! Felvállalnom, amit gondolok, mégha ez el is tér az átlagtól. Én, amúgy ellentétben veled, nem imádom a gyerekeket. Sőt. Világ életemben idegesítettek, sosem akartam szülni, ez most sincs másképp. Nincs anyai ösztönöm, ez van. Ettől még nem vagyok érzéketlen! Ha ismernél, tudnád, hogy alapvetően a túlérzékenység jellemző rám.
Nem fogok lelkiismeret furdalásban élni egy életet, csak azért mert mások önzőnek gondolnak. Mindenkinek vannak álmai, vágyai. A legtöbb nőnek a gyerek(ek), család. Nekem nem ez.
Amúgy tudok én mutatni önző, érzéketlen anyákat is... Sajnos ilyenből is van sok..
Ez egy kivételével mind meg fog változni :) szinte biztos vagyok benne. Az egy kivétel meg Norbi, mert ha neki 'nem tetszik' egy várandós nő, az ellen nem lehet tenni, az rajta múlik.
Egyébként szerintem sincs semmi baj azzal, ha valaki nem akar gyereket. Vannak olyanok, akik egész életükben gyerek nélkül maradnak, és élvezik az életet az utolsó cseppjéig. Van is erre valami angol szó, de most nem jut eszembe...
Két gyerekkel az oldalamon is azt mondom, hogy ha egy nő nem érzi azt, hogy anya szeretne lenni, akkor ne legyen. Nem mindenki képzeli el úgy az életét, hogy gyereket szüljön.
Én tökre elfogadom, ha valaki nem akar.
Sőt! Egyre inkább megértem ezt az álláspontot, minél idősebb vagyok.
És ne parázz már ezen a kérdésen annyit, semmivel nem leszel rosszabb ember, ha úgy éled le az életed, hogy nem lesz gyereked!!
Egyébként is fiatal vagy még, van időd eldönteni mit is szeretnél.
És igen... a gyerekek nagyon sok áldozattal "járnak", és sok lemondással.
Hazudik, aki mást mond.
Az enyémek már felnőttek, így visszanézve pontosan tudom, hogy ez így van.
(Bár én azt mondom, hogy megérte az összes áldozat és lemondás, mert rengeteg jó dolgot kaptam cserébe.:))
Ezek szerint a Norbi kislanyat sem szereted?
De, Antóniát nagyon szeretem, ahogy azt már többször kifejtettem itt a blogon is...
Megjegyzés küldése