Tényleg csak az vágjon egy ilyenbe bele, aki komolyan is gondolja. Aki már évek óta fontolgatja, tervezgeti, álmodozik róla. Ezt máshogy nem lehet kibírni, csak ha van mögötte akarat. Nem elviselhetetlen a fájdalom, de olyan kellemetlenségekkel jár, amit csak erős akarattal lehet kibírni. Tudni kell, mi a végcél és arra koncentrálni, közben meg nem feladni és minden utasítást betartani.
Ma egy picit könnyebb, mint tegnap volt, picit jobban mozgok, természetesebb a tartásom, könnyebben kelek, fekszem, már két párna súlyát is elbírom egyszerre...stb. (woow:))
A legkellemetlenebb a hátfájás. Ülni sem jó, feküdni a legrosszabb, állni nem bírsz sokáig. Nem egy jó szitu.
Majd megőrülök, hogy csak háton fekhetek, annyira szeretnék megfordulni. Legalább egy oldalra. De nem lehet. Ha meg akarom igazítani a párnát a fejem alatt, ahhoz fel kell kelnem, amihez vagy kell segítség, vagy nem. De ezzel játszottam egész éjjel. Vízszintesből függőlegesbe játszottam a párnákat, majd vissza. Idegbaj. És sajna Norbit is fel kellett sokszor keltenem, mert egyedül volt, hogy nem tudtam felülni. Utálom, hogy ennyire kiszolgáltatott vagyok, de ez csak pár napig tart. Ki kell bírni.
Norbi kérdezte, hogy így, hogy tudom most már, hogy mennyire fáj, belevágnék-e még egyszer. Mondtam neki, hogy kérdezze meg egy hét múlva újra. Nem bántam meg, csak még nem is láttam az eredményt. Csak a fájdalom van, meg a kellemetlenség. És csak várom, hogy teljenek a percek, hogy jobb legyen.
Nem panaszkodni akarok, mert pont erre nincs szükség, csak tényleg őszinte akarok lenni. Ez nem játék. Komoly műtét, ami fájdalommal, következményekkel jár. És végig kell menni ezeken a lépcsőkön.
Sajnos a draint sem szedik még ki, mert még vérzek. De Norbi hozott jégzselét, amivel egész nap borogatnom kell a mellemet, hogy csökkentsük a vérzést, és megszabadulhassak a csövektől.
Remélem holnap már még jobban leszek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése