"I'd rather irritate a few people and delight a lot than touch no one." ~ Karen Marie Moning”
2012. november 12., hétfő
2012. november 9., péntek
Mellnagyobbítás - találkozás az igazival
Az egyetlen parám az volt, hogy több - egymástól független forrásból - hallottam, hogy eléggé rude a fickó... És bár ez sem tántorított volna vissza, hogy vele csináltassam meg a mellnagyobbítást, hiszen műtét közben úgysem hallom, mit mond, de ilyenről szó sincs. Látszik, hogy tényleg a plasztikai sebészet az élete. És velem tökéletesen udvarias volt. Határozott véleménye van a szakmájáról, de vérprofi. Semmiféle fellengős, pokróc stílust nem tapasztaltam.
A titkárnő fogadott, Linda. Kért pár adatot, ami még eddig nem volt tisztázva, majd a doki behívott az irodába. Első kérdése az volt, hogy van-e pajzsmirigy túlműködésem. Vissza is kérdeztem, hogy a szemeim miatt kérdezi-e. Ugyanis gülü szeműnek voltam már párszor csúfolva, és ha jól emlékszem egy blogolvasóm is rákérdezett már erre, de még sosem voltam ezzel kivizsgálva. Viszont most ki leszek. Megtudtam, hogy a gülü szemeknek is van orvosi szakkifejezése, ez az exophtalmus, amire ne keressetek rá a google-n, mert rosszúl lesztek a képektől.
Amúgy ez nálam sztem simán csak genetika, de majd kiderül a vizsgálatok után.
Ezután kérte, hogy a függöny mögött vetkőzzek le felül, és majd megnézné a sérv műtétem helyét is, hogy lássa, milyen a sebgyógyulásom. Ehhez nem kellett levetkőznöm, csak egy kicsit lejjebb toltam a szoknyámat. Mondta, hogy látszik, hogy a régi ferde módszer szerint vágtak, csúnya a vágás, de gyönyörűen, szinte láthatatlanul gyógyultam, és ez jó jel. (6 évesen műtöttek lágyék sérvvel, és tényleg észrevehetetlen a vágás)
Ezután a melleimre tértünk rá. Rámutatott néhány asszimetriára, amit én még sosem vettem észre, mert olyan minimálisak. pl, hogy a két mellbimbóm nem egy vonalban van, hanem fél centi eltérés van köztük (majd megmérte és pontosan fél centi volt). Illetve vmi bordaív asszimetriám is van. Ezekre azért hívta fel a figyelmemet, mert amikor majd meglesznek a nagyobb melleim, akkor annyira keresni fogom a hibáimat, hogy ha akkor veszem majd ezeket észre, akkor tudjam, hogy ezek már előtte is ott voltak.
Mivel én a honlapján már átnéztem az összes képsorozatot az előtte-utána mellnagyobbításokból, így nagyjából tudtam milyen melleket akarok, és milyet nem. A jelenlegihez képest kicsit közelebb állnak majd egymáshoz, viszont a test vonalát oldalt majd enyhén meghaladja (így majd azon a problémámon is segít ez, hogy a mellkasom csontozata nem olyan ívesen nőies, hanem kicsit fiús, de így meglesz az illúziója a homokóra alaknak.)
Ha oldalról nézed akkor domború felül.
Ezek után, hogy megvolt az én kívánság listám, lemérte az átmérőt, amekkorát be tud majd ezek alapján ültetni, majd egy táblázat alapján kiderült, hogy 300-325 köbcenti az, ami beültethető nekem. Ez majd a műtéten fog kiderülni, hogy melyiket tudja berakni.
Mondta, hogy genetikailag, alkatilag nem valószínű, hogy lógni fog valaha is a mellem, és ez nagy mázli.
Megbeszéltük, hogy hónaljból lesz majd berakva, részben izom alá.
Nagyon nem ajánlja, hogy visszamenjek a gymbe és súlyokat emeljek, úgy kb soha, de ezt mondtam neki, hogy nem tudom megígérni, max akkor lemondok a versenyzői terveimről. Nagyon nagy a tokzsugorodás veszélye, ha súlyokat emel az ember lánya, izom alá beültetett implantátummal...
Ha csak mirigyállomány alá rakná be, akkor nem lenne baj, de nekem azt sajnos nem lehet, az alkatom miatt.
Nagyon szigorú a dohányzással kapcsolatban. 4 héttel műtét előtt majd után nem szabad egyetlen darabra sem rágyújtani. És mivel ez a nikotin miatt fontos, így az elektromos cigit sem szívhatom majd.
Januárban szeretnénk a műtétet, lassan kiválasztom majd az időpontot, csak még a melóhelyemen is egyeztetni kell.
Úgy lesz, hogy a vizsgálatokra 10 nappal a műtét előtt kell hazautaznom, (úh majd egy napot erre kiveszek szabinak), majd két hetet kell otthon lenni műtét után, mert akkor lesz a varrat szedés.
A végösszeg 1.261.000 Ft, ami még mindig olcsóbb, mint a többi angliai doki lett volna, akikben nem is bíznék ennyire.
2012. november 2., péntek
Mellnagyobbítás - konzultációk, infó szerzés
A linkekben lehet majd látni női melleket, illetve operáció közbeni fényképeket, csak óvatosan tessék megnyitni. 18 év alattiaknak ez a téma nem való. Én szóltam! (Nyilván olyan ember, aki a mellplasztikát elítéli, természetellenesnek, vagy közönségesnek találja, azon nőket, akik ezt bevállalják, lenézi, vagy semmire sem tartja, nos ezek az emberek gondolom nem látogatnak erre a blogra, hiszen semmi olvasnivalójuk nincs itt :))
Bár végig azt beszéltük Norbival, hogy a mellnagyobbítást itt, Angliában csináltatjuk, és becsülettel utána is néztünk az itteni doki kínálatnak, voltam/tunk is pár konzultáción..., de aztán Norbi megtalálta Dr Balajthy Tibor honlapját, és onnantól már nem tudott más érdekelni...
Szóval amíg nem ismertem a magyar doki honlapját, addig is már próbáltunk összegyűjteni Norbival általános infókat a műtéttel kapcsolatban, és nagyjából sikerült is a felszínen tapogatózva hozzájutni egy-két ismerethez. Pl, hogy mellizom alá nem érdemes beültetni olyan csajoknak, aki erős fizikai munkát végeznek, vagy mint pl. én ugye, vissza akarok menni a gym-be és folytatni az edzéseket.
Hogy többféle módszer is van az implantátum behelyezésére. Mell alól, bimbóból, vagy hónaljból. Meg, hogy kb mekkorát szeretnék... ilyen köbcentikkel hadonásztunk, meg kosár méretekkel...
ilyesmi általános ismereteink voltak...
Aztán elmentünk az első dokihoz, valami olasz csávó. Sokkal okosabban nem jöttünk ki. A másodiknál is ugyan ez volt a helyzet (szintén olasz pasi. Itt Angliában rengeteg az olasz plasztikai sebész...)
Annyi plusz történt, hogy egy melltartóba beleraktam két különböző méretű implantátumot, ráhúztam egy fehér pólót, így a tükörben megnézhettem, milyen lenne a sziluettem... (amit legtöbbször egy pushup-os melltartó és egy szilikonbetét is el tud érni...)
De sem a dokiról (hol végzett, milyen szakvizsgái, gyakorlatai vannak...stb) nem tudtunk meg többet, sem az eljárásról, after care-ről, mint amit az internetről már amúgy is levadásztunk...
Egy darab előtte utána képet nem tudtam megnézni, egyik dokinál sem, gondolom ez itt a személyiségi jogokat sértené, na de könyörgöm, hogy a piklibe tudnám eldönteni, hogy a dokinak milyen az ízlése, milyen formájú melleket alkot, milyen melleket lát szépnek?? Hogyan tudnám így kiválasztani, hogy egyezik-e, vagy hasonló-e az én ízlésemhez? Vagy az angol csajok, csak bemennek, aztán az a lényeg, hogy nagyobb legyen, azt csá?? Amúgy sajnos ezt el tudom képzelni.
De ha belegondolok, hogy én mégis csak minden nap ezt fogom nézni a tükörben, azért baromira nem mindegy!!! Sőt hát, mi alapján választ az ember dokit, ha nem ez alapján??
Szóval minden értelemben tök csalódás az itteni mellplasztika, de hála az égnek, Norbi megtalálta Balajthy doki honlapját!
Ha esetleg valaki épp mellplasztikán töri a fejét, vagy más plasztikai sebészeti beavatkozáson, annak meleg szívvel ajánlom, hogy olvassa el ennek a honlapnak minden betűjét.
Mindent olyan részletességgel tárgyal, hogy azt érzem, már csak egy kis szakmai gyakorlat kell és profi plasztikai sebész válna belőlem :) haha :)
De ez a pasi vérsen komolyan veszi a munkáját és a precíz tájékoztatást!! (Csupán a franciákkal van némi problémája, amire a PIP botrány csak rátett egy lapáttal... de az inkább vicces:))
Csak pár példa:
Hogyan válasszunk plasztikai sebészt? (már itt elhullott az összes doki, akivel eddig találkozóm volt...)
Hogyan zajlik a személyes konzultáció? (na, itt tökre nem így zajlott. Kicsit futószalagon éreztem magam az angliai dokiknál...)
Általános leírás a mellnagyobbításról
Előtte-utána képek (jelenleg 70 (!!!) páciensről van képes dokumentéciója, ebben a témában Balajthy dokinak!!! Pontosan leírva, miből indult ki, mi volt az elvárás, milyen forma, méret...stb került beültetésre, milyen módszerrel.)
Az endoszkópos hónalji mellnagyobbításról (itt pl azt is elmondja, hogy vannak olyan dokik, akik endoszkópos operációt ígérnek, de csak a beültetés végén, úgymond körülnéznek a kamerával, hogy minden fasza-e, de a műtétet "vakon" végzik... Na itt merült fel bennem erősen, hogy én tényleg nem akarok egy olyan doki kezei alá feküdni, akiről azt sem tudom, milyen módszerrel fog engem műteni, és ezt a személyes konzultáción sem meséli el magától... Nyilván nem megy oda senki úgy egy konzultációra, hogy ilyen mértékben felkészül kérdésekkel. Nyilván sokan még az endoszkóp kifejezést sem ismerik... Nem is ez a dolgunk. Ez a doki dolga lenne, hogy felvilágosítást adjon)
Itt van Balajthy doki önéletrajza is. Ilyet sem kaptam egyetlen angliai dokiról sem. Nemhogy a konzultáció előtt, de még utána sem...
Kis értekezés arról, mekkora legyen az implantátum. Ez is elég szemnyitogató azért... Mindenki köbcentikkel dobálózik, közben az a saját méreteid, testalkatod alapján egy kiszámolható érték... Nem pedig egy kívánság műsor, hogy akkor én most E-s kosarat akarok, mert az olyan kúúl...
Néhány tévhit a témával kapcsolatban...
Még az érzéstelenítésről is átfogó képet ad az oldal!
De ezen kívül is ezer meg ezer hasznos infó, komoly tanulmány is megtalálható a honlapján. Minden linkre, ami egy-egy oldalon van, érdemes rákattintani és elolvasni azt is :) Én már pár napja olvasom a honlapot. Még nem értem a végére :)
Szóval ehhez a dokihoz megyek konzultációra jövő héten, nagyon kíváncsian várom. Valaki kérdezte félek-e, de nem (még nem...). Inkább nagyon izgatott vagyok :)
Jön majd a folyatás, az élmények után.
Annyi minden van...
... amiről írni akarok.
pl, hogy voltak itt barátaink Debrecenből. Mariann és Geri és csöpp lányuk, Panka (úh innen üzenem azoknak a barátnőimnek, akik a gyerek miatt nem jönnek ki, hogy meg lehet oldani :))
Eszméletlenül jól éreztük magunkat, várost néztünk, vásárolgattunk, beszélgettünk... aztán nekem el kellett mennem Leeds-be, kiküldetésbe... :(
Nagyon nem akartam menni, de végül is nagyon jól sikerült a hét. Vasárnap este mentünk le két kollégámmal, majd szombat reggel jöttünk vissza. A szálloda meseszép volt!! Most tényleg el voltam ájulva! Minden este kimentünk munka után iszogatni, beszélgeti, meccseket nézni.
ÉÉÉÉÉÉS pénteken meló után Norbi is meglátogatott és ő is jött velünk bulizni. Iszonyat jó fej pasim van :) Majd reggel ő ment vissza Mcr-be dolgozni, én meg még a leeds-i irodába.
Szuper csapat dolgozik ott, nem olyanok, mint a birminghami csapat volt. Fiatal srácok, gyorsan megtanulták az új rendszert használni, nekem már sok dolgom nem is volt.
Pénzben ez megint szuper lesz, hiszen az utazást vasárnapi és szombati szorzóval számolják, plusz minden nap 12 óráztam... meg a cég napi 10 fontot is elszámolt még kaja-piára - persze ezen felül még 25 fontot költhettünk minden nap a szállodában vacsira, piára...:)
Kicsit már ugyan meg vagyok kattanva a sok melótól, de sajna ez az ára egyenlőre annak, hogy elérjük a céljainkat :) Most éjszakás vagyok, jövő héten viszont csak 2 napot dolgozom (másfelet, hiszen a 8 órás munka nap, az szinte nem is számít munkának a mi háztartásunkban :)), aztán megyek Mo-ra.
Megkezdődik a nagy utazás :) A mellnagyobbítás :) Erről a következő bejegyzésben részletesn írok majd.
Így tudok találkozni és együtt lenni a szüleimmel, és így megünnepelhetjük a 30. szülianpomat a családommal. Ami nyilván nekik is épp olyan fontos, mint nekem :)
10-én, a szülinapomon, már együtt leszünk Norbival. Addigra visszajövök hozzá :)
Aztán sajnos megint jön két hét éjszakázás.
Jól is jön ez most karácsony előtt, hiszen itt lesz velünk Babóca, meg Norbi anyuja 2 hétre, úh játékhegyek vásárlását tervezzük :) (áááááh, dehogy is:))
Szóval zajlik az élet, nagyon pörgős ez az ősz nekünk, ki is fogok nyiffani a karácsonyi szünetre, az tuti... De jó tudni, hogy van értelme gürcölni!
Ja és már több, mit egy hónapja nem gyújtottam rá. Úgy, hogy észre sem vettem. Az elektromos cigi sokat segít. De már azt is csak ritkán jut eszembe szívni :) *Anta büszke*
Csókjaim
2012. október 13., szombat
Cigi? Ciki....
A lényeg, hogy én voltam a jó kislány nagyon sokáig. Nem ittam, nem dohányoztam, mikor mindenki más ezt tette. Az első piám 21 évesen volt. Kértem az akkori pasimtól, hogy hozzon egy körtelevet. A Szigeten voltunk. Hozott körtelevet, benne körte pálesszel. Azóta iszom :)
2006-ban, azaz 24 évesen volt 28 nap az életemben, mikor nem szabadott volna dohányoznom, hogy tisztuljak... Előtte soha még csak bele sem szívtam cigarettába... Abban a 28 napban volt muszáj kipróbálni a cigit... (előtte 5 évig voltam vega, abban a 28 napban kellett volna tartózkodnom a hústól is... Akkor muszáj volt ennem húslevest... Asszem nem nagyon tolerálom, ha kívűlről próbálnak irányítani...)
Aztán 2007 áprilisában egy buliban elszívtam egy doboz cigit (addig semmi...) És 2007 nyár óta dohányzom rendszeresen.
Próbáltam leszokni, mert baszogatva voltam, hogy szokjak le. Sosem sikerült...
És bár Norbi határozottan nem értékelte sosem, hogy dohányzom, tudta, hogy ez nem az ő döntése, hogy meghozza.
Nem is igazán volt döntés, amit idén október 1-jén meghoztam. Tudtam, hogy van egy országos kezdeményezés, a Stoptober. De nem akartam csatlakozni, mégcsak leszokni sem. Nem volt tervben, nem zavart, hogy dohányzom. Mégis okt 1-vel letettem a cigit.
Azóta nem gyújtottam rá, bár elektromos cigit szívok azóta is. És bár nikotin ebben is van, a többi káros anyagtól megszabadulok, plusz bárhol lehet szívni. Nem kell kimenni a házból, irodából, pubból, clubból...
És valahol ez nagyon zavaró volt eleinte. Mi a fenét csináljak?? Megszoktam,, hogy naponta 3 cigi szünetem van, egyenként pontosan 5 perc, egy 12 órás műszakban (kettő egy 8 órás műszakban...)
Most pedg furcsa volt, hogy bármikor rágyújthatok, nincs időkorlát...
El is szálltam. Míg 5 éven keresztűl 8 cigit szívtam egy nap, most 15-20 ciginek megfelelő mennyiségű cigit szívtam el. És bár csak a nikotin volt az káros anyag, nem hiszem, hogy ez segített a dolgon.
Még most sem mondom, hogy leszokni akarok, nem teszek ígéretet, fogadalmat, de most rendeltem nikotinemtes elektromos cigit, amivel megtarthatom a függőségemet a szokáshoz, hogy cigit szívok, de nem mérgezem magam, és nem vagyok cigi szagú, aminek Norbi nagyon örül.
Most sem mondom, hogy le fogok szokni, mert nem terveztem sosem. Egyszerűen csak megtörtént, hogy nem dohányzom... Olcsóbbnak nem olcsóbb, de egészségesebb :)
2012. október 10., szerda
Néhány elmaradás/2
Fűszeres polcok, órával a tetején :) Imádom!
Eredetileg csak hármat vettünk, de így jobban elférnek a fűszerek, meg szebb is :)
Az órába majd a saját képeink kerülnek, amint lesz rá időm, megcsinálom :)
A legszépségesebb étkezőasztal, 4 székkel :) Végre megvettük, már nem is tudom milyen rég kiválasztottuk, és most, hogy jöttek anyuék, meg is vettük :)
Fontos volt, hogy üvegasztal legyen, a székek pedig hasonló színű börből legyen, mint a kanapé :) És sikerült találni ilyet!!
Itt egy szebb kép róla, a gyártó oldaláról, csak itt a székek más színűek.
Erre a falra nagyon büszkék vagyunk, együtt ragasztgattuk fel a falmatricát Norbival, együtt készítettük el a fali tablót. Kb 3 órát küzdöttünk vele, de meseszép lett :)
Ez a tabló a tv fölé került, két oldalára még ragasztunk a falra két matrica sárkányt, csak még nem volt időnk fölrakni...
Maga a tabó nagy szívás volt, Norbi rengeteget szenvedett vele. Belső megvilágítása van a képkeretnek. Jól néz ki, de ilyet soha többet nem csinálunk. Maradunk a sima, egyszerű képkeretnél.
Ez a fal még nincs kész, csak ide is vettünk szép polcokat, majd kerülnek rá dísztárgyak is :)
És új élőlényünk van, egy gaz :) Valami vadkakaó a növény neve. Nagyon szép, és még életben van :)
Vendég ágy a vendégszobába. Ezt is anyuék látogatása előtt vettük. Ágyneműtartós, úh felszabadult egy csomó hely a szekrényekben. Meg van egy szép éjjeli lámpa is, ikeás :)
Ez meg az első falmatricánk, ami a tűzhely felett van. Kicsit ferde lett, mert egyedül próbáltam felrakni... :) De azért széééép :)
Néhány elmaradás/1
Állati jó volt a koncert, nagyszabású, lélegzetelállító, elképesztő, sokkoló :) Nem is vártunk kevesebbet :)
Mennyi?
Harminc... (majdnem)
Ha valakivel az életkorról beszélgetünk, már egy ideje azt mondom, harminc. Pedig még van egy hónap. Pont egy hónap. Még csak 29 vagyok. Jó lenne ha ez így maradhatna. Továbbra is rémisztően soknak tűnik az a harminc. A 'B' oldal...
Hanyagolom a blogot, de nincs ihlet, pedig pörgünk mostanság.
Van új ágy, asztal meg minden szépségek a házban.
Jönnek-mennek a vendégek. Én kezdem Leeds-ben az új projectet hamarosan, azaz megint utazgatok pár hétig.
Költözésben, berndezkedésben segítünk mostanság Andinak&Zolinak, akik Londonból költöztek ide Manchesterbe... Szóval zajlik az élet:-)
Plusz a szülinapi ajándékomra is készülünk, ami nem tengerparti nyaralás lesz...
Megbeszéltük Norbival, hogy most egy egybevont karácsony+Anta+Norbi szülinapi ajándékként belevágunk a mellnagyobbítás projectbe.
Tudom, ez sokaknak sokkoló, meg elítélendő, de én kb azóta vágyom nagyobb cicikre, mióta elfelejtettek kinőni:-)
Igen, tudnék/tudok boldog és teljes életet élni nagyobb mellek nélkül is, mint ahogy a tetoválásom sem volt élet-halál kérdése, nem sírom esténként álomba magam, hogy kicsik a melleim, de vagyunk olyan anyagi helyzetben, hogy ezt most megengedhetjük magunknak, és tudom, hogy még boldogabb leszek, ha meglesz a műtét:-) Mégha ettől sekélyesnek is tűnhetek egyesek szemében. Norbi sem szomorú a terveket illetően...:-)
Szóval február környékén operáció, addig meg keressük a legjobb orvost.
Most 6 időpontunk van különböző klinikákra, jövő héten van az első konzultáció. Nagyon izgi:-)
Majd beszámolok (ha lesz kedvem...)
2012. szeptember 30., vasárnap
Családom látogatása
Tudni kell, hogy szüleimnek ez volt életük nagy utazása. Bár apci már ült repülön, illetve Bécsben és Erdélyben is járt már, de azt gondolom, hogy bátran állíthatjuk, hogy ez volt életük első igazi külföldi útja.
Apu úgy fogalmazott, hogy itt minden más. Minden. Az építkezés, a szokások, a közlekedés, a nyelv, az emberek. Minden. Folyamatos újdonság volt számukra itt minden. És én büszkén mutogattam számukra azt a pár dolgot, amit 3 napba bele tudtam sűríteni.
Voltunk a munkahelyemen, a Manchester United stadionnál, St Annes-ben a tengernél, Blackpoolban, azokon a helyeken, ahol éltünk eddig Norbival, ahol dolgoztam, Manchester belvárosában, ma reggel pedig egy hamisítatlan angol pubba vittük őket English breakfast-öt enni.
Mindent nagyon élveztek, remekül érezték magukat, és végtelenül büszkék rám/ránk, ami hatalmas erőt ad nekünk ám :)
Judit nővérem is itt volt velünk, neki pedig ma van a szülinapja, úh tegnap elvittük őt bulizni a belvárosba :) Hatalmasat partiztunk, nagyon jól éreztük magunkat.
Most csak néhány ízelítő képet kaptok, aztán ha lesz időm, és újra lesz kedvem írni, felteszem a többit is.
MU stadion
Blackpool
Norbi megmenti nővéremet a sártól :)
Shadows
Apukámmal
Party girls (nővérem mellett olyan vagyok, mint egy zsírdisznó... Fogyózhatok megint, mint a güzü...)
Sis&me
Az apáca meg a mazsoret ruhás csaj valójában nem is csaj... :)
Pcit már elázva...
Angol reggeli egy angol pubban :) Nagyon autentikus :)
Imádom ezt a képet anyuékról :)
Családi fotó! :)
Édesanya :)
2012. szeptember 10., hétfő
Lady Gaga
Ezzel a levéllel együtt:
Nyertem két jegyet a Capital FM-en keresztül (ez egy országos rádió, mindig őket hallgatom)!!!
Kb 3 hete volt egy link fent a facebook-on a Capital FM oldalán, hogy ott lehet Lady Gaga koncert jegyet nyerni. Oda kattintottam, válaszoltam egy tök egyszerű kérdésre, majd tök el is felejtettem az egészet.
Erre szombaton, minden figyelmeztetés nélkül hozzám vágnak két ingyen jegyet!!!
Konkrétan sikítottam, mikor kinyitottam a borítékot :)
Úgyhogy holnap este Norbival ott leszünk a Lady Gaga koncerten, a Manchester Arena-ban :))
Alig akarom elhinni :)
2012. szeptember 5., szerda
Sweet dreams...
Vagy inkább nem olyan édesek...
Már egy ideje tervezem, hogy lesz egy álmok-sorozat itt a blogon, mert elég gyakran álmodom bődületes ökörséget, vagy furcsaságot...
Én a legtöbbször emlékszem az álmaimra, van hogy többre is egy éjszaka... Apukám pl állítja, hogy ő sosem álmodik, pedig de, csak nyilván nem emlékszik rá. Norbi is csak ritkán emlékszik arra, mit álmodott, de az legtöbbször racionálisabb, mint az én álmaim...
Lássuk a mait:
Egy idegen országban (távolkeleten vhol) börtönből szabadulok (ahová tévedésből zártak) pár másik emberkével... Az egyik a pasim, plusz van egy őrült is köztük.
Megpróbáljuk megkeresni a magyar konzulátust és elkeveredünk egymástól. Az őrült megtalál engem és megpróbál megölni. Én vhogy kitrükközöm.
Éjszaka megtalálom a pasimat, akivel kiterveljük, hogy megöljük az őrültet. Megtaláljuk azt a házat, ahol éjszaka elszállásolták, és mindenféle papírból tüzet gyújtok a bejárati ajtónál...
Majd véletlenül belenyúlok a tűzbe a jobb kézfejemmel...
Arra ébredtem, hogy égő fájdalmat érzek a jobb kézfejemen... Még legalább 10 percig éreztem...
2012. szeptember 2., vasárnap
Bikiniben láttam meg őt...
Pofátlan leszek és saját magam reklámozására használom a saját blogomat...
Jelentkeztem a facebook-on egy bikini szépségversenyre.
Légyszi szavazzatok rám:)
-> IDE KATTINTVA <- tudtok szavazni rám. Igaz application, tehát bele kell egyezned, hogy az oldal egy-két facebookos adatodat felhasználja, de nem vírus, csak egy sima verseny szavazás...
Itt a kép, amivel szerepelek
Köszi, puszi, Anta
2012. szeptember 1., szombat
Beteg az agyam:-)
Késett pár napot, így kezdtem izgulni kicsit, vettem 2 tesztet is... Not pregnant.
Reggel is megcsináltam. Reggel sem voltam terhes. Megkönnyebbült sóhaj, jipíí nem hullik darabokra az életem:-)
Majd, mikor már 10 napja késett, picit már aggódtam és sötét gondalatok bombázták a fantáziámat...
Az jutott eszembe, hogy akkor tuti rákos vagyok, vagy vmi gyógyíthatatlan, halálos betegségben szenvedek, azért nem jön meg...
És erre mi volt az első gondolatom? Ez még mindig jobb hír, mintha terhes lennék, és gyereket kéne szülnöm:-) well, erre már tényleg nem tudok mit mondani:-)
A második gondolatom pedig az volt, hogy dejó, akkor a mortgage-ünk ki lesz fizetve, mert erre is kötöttünk life insurance-t:-)
Aztán persze megjött:-)
2012. augusztus 25., szombat
Mo
Csak hogy újra belelendüljek egy kicsit az írásba, megosztok pár gondolatot Mo-gal kapcsolatos élményeinkről.
Némileg lerágott csont részemről, hogy nem éreztük jól magunkat.
Természetesen a családdal és a barátokkal való találkozás mindig felüdülés, és frissítő élmény - lényegében ez az egyetlen ok, amiért még visszajárunk oda - de ezen kívűl nem sok olyat tudok mondani, ami pozitív.
Az egy dolog, hogy mindenkiből dől a panasz - nem ok nélkül, persze - de hogy én is/mi is pillanatok alatt visszaváltottunk erre, az megdöbbentő. Arról panaszkodtam, hogy mindenki panaszkodik... Siralmas... :(
Persze megint egy nagyon szomorú dologra érkeztünk meg. Babóca kórházba került negyedikén (ez az augusztus 4. Norbi életében valami nagy jelentőséggel bír... Aznap volt az esküvőjük az ex-feleségével, apukája is aznap halt meg 2 éve, most meg Törpe került kórházba...)
Valami brutális herpesz fertőzést kapott el, amitől a szája alul felül herpeszes lett, 3x-ra dagatt, belül is kijött neki a szájában, a nyelvén, szájpadlásán... Plusz félrekezelte a gyerekorvos is. Nem tudott enni, inni, beszélni is alig... Ezért került be, végülis, hogy nehogy kiszáradjon. Infúzión volt 3 napig. Norbi végig bent ült vele a kórházban, rávette, hogy igyon, egyen, kezelgesse a száját, mindezt úgy, hogy a gyerek sírt, mennyire fáj neki... Gondolhatjátok, micsoda élmény lehetett ez :(
Szóval az alaphangulat megvolt, de valahogy nem varázsolódtunk el amúgy sem Mo-tól. Norbi, azt hiszem már a második napon elkezdte mondogatni, hogy mikor megyünk már haza...
Szeretném hangsúlyozni megint, hogy a családdal és a barátokkal töltött idő számunkra nagyon fontos és jó volt - mielőtt bárki személyes sértésnek veszi, hogy negatív véleményem van a Mo-on töltött időről... - azonban minden egyéb leginkább az idegeinkre ment.
Igen, eleve nem lehet pihentető egy holiday, ahol minden napra van 4-5 progi. Ahol be kell sűrítened 2 hétbe azt, amire másnak ott az egész év. Hivatalos és személyes ügyek intézése, mindenkivel, aki fontos találkozni legalább egy órát együtt tölteni.
Aztán ez a két hét, végülis csak egy, mert a gyerek kórházban van... szóval szétszakadunk, elfáradunk, kimerülünk. Nem újdonság.
Máshogy viszont nem tudom, hogyan lehetne ezt megoldani. Az egyetlen ok, amiért Mo-ra megyünk, hogy találkozzunk a szeretteinkkel, és ennek ez az ára, kimerülünk teljesen. Viszont ördögi kör ez, mertha meg nem találkoznánk velük, míg Mo-on vagyunk, akkor mi a tökért megyünk egyáltalán oda??
Szóval megyünk, és élvezzük azokat a perceket, amit velük tölthetünk, de mindig várjuk, hogy jöhessünk haza.
Nyilván a legnegatívabb élmények az önkormányzatban és egyéb hivatalos helyeken elpazarolt hosszú órák a nevetséges mo-i bürokrácia miatt... Az önmaguknak ellentmondó rendelkezések miatti fejfájások.
És a mindig jelen levő stressz, elkeseredettség a levegőben, ami már a reptéren ráül a mellkasunkra és ott is marad, nem hagyva minket rendesen lélegezni, aludni...
Van egy légkör, amit tényleg csak akkor értesz meg, ha külföldön élve látogatsz oda vissza...
Azért persze voltak jó pillanatok is, tudtunk néha kikapcsolódni is 1-2 órára, és ezekre jó visszaemlékezni.
Mégis felszabadító érzés, hogy most sokáig nem kell visszamenni. Legalább tavaszig... De lehet csak még később. Majd még kitaláljuk.
Most, amúgy Norbi anyujánál laktunk, innen is ezer puszit küldünk és nagyon hálásak vagyunk mindenért:-) Nem lehet könnyű lépést tartani a napirendünkkel, mikor jövünk/megyünk, hol alszunk, mikor eszünk (ha eszünk egyáltalán...). Szóval tényleg köszönünk mindent:-)
Nemsokára jövök azokkal a képekkel, amik a vidámabb pillanatokban készültek:-)
2012. augusztus 22., szerda
Csőben sült currys csirkefalatok sárgabarackkal (tutorial :))
Hozzávalók:
- 60 dkg csirkemellfilé
- 2,5 dl tej
- mustár
- egy szál póréhagyma
- 25 dkg csiperkegomba
- 2-3 gerezd fokhagyma
- fél bögre aszalt sárgabarack
- fahéj
- mustármag (ezt teljesen kihagytam... olyan fellengzős lenne csak ezért a kajáért venni mustármagot...)
- curry
- liszt
- 1 citrom leve
- 10 dkg sajt
- Rama margarin (helyett olivaolaj...)
Elkészítés:
Egy nagyobb evőkanálnyi
Egy serpenyőben hevíts fel 1 nagy evőkanálnyi
Keverd hozzá a barackot, a gombás pórét és a currys tejet. Kevergesd addig, amíg besűrűsödik. Ízesítsd sóval, borssal, kevés citromlével.
A zöldséges húst öntsd egy tűzálló tálba, szórd meg reszelt sajttal, és süsd készre úgy kb. 10-15 perc alatt.
Lássuk a lépéseket, képekkel illusztrálva :)
Kockázott hús ázik a mustáros tejben
Gomba tálba téve (a fotó kedvéért:))
Tejes Curry-s, fahéjas, lisztes izé összekeverve
Aszalt sárgabarack beáztatva
Póréhagyma felkarikázva (sajna ezt nem lehet kapni ilyen formában...)
Fokhagyma megpucolva
Póréhagyma az olajon
Fokhagyma hozzátéve
Gombicsku is ott pirul
Megsültek a zöldségek
A husi olajra lépett
Minden összeöntve
Jénaiban pihennek már az összetevők
Ééééés kééééész :)
Receptet innen loptam

















