Gyerekes post

Bár a netünk nem javult meg, mégis elkezdem az írást, mert már írhatnékom van:)

Tehát csütörtökön iszonyatos másnaposan ébredtem, lévén előző este, az egyik Kellogg's-os IT-nak volt búcsúbulija, ahol mindent ő fizetett, így hatosával rendeltem a tequilákat... Nem voltam toppon másnap, na!
Pakolás, kis takarítás, Norbi még be is vásárolt, aztán Ferkó kivitt minket a reptérre. Az út eseménytelen és hosszú volt, kicsit tudtunk aludni is.
Ferihegyre Szilvi barátnőm és Csabi jöttek ki elénk, akiknek ezúton is köszönjük, hogy SOS meg tudták oldani:)

Sajnos Manóval nem tudtunk akkor találkozni, mikorra meg volt beszélve, így némileg idegbajosan és feszülten érkeztünk anyuékhoz, de végül másfél órás késéssel ő is "befutott".
Norbi ilyenkor kicserélődik. Látni kéne az arcát! Észrevehetően kisimulnak a ráncai, eltűnnek a karikák a szemei alól. Üditő látvány:)
Kicsi Hisztipók nagyon örült az ajándékoknak! Vettünk neki szülinapjára egy lovas farmot, amit kb 2 órán keresztül szerelt össze Norbi, közben kihullott a haja is, de legalább a gyerek élvezte.

Én eközben tobzódtam a szülői figyelemben, szeretetben, nagyon hiányzott már, hogy lássam őket.
Nem tudom elégszer elmondani, nem tudom rendesen kifejezni, mennyit is jelent az ő szeretetük, támogatásuk, figyelmük. Egészen sokáig természetes dolognak vettem ezt, ma viszont már kincsnek tartom. Tudom, hogy bármit tennék, bárhogyan is alakulna az életem, rájuk mindig támaszkodhatnék, számíthatnék. Mert nekik én mindig a legfontosabb vagyok.
Tudom, hogy mások számára tartalmatlan, közhelyes lehet, amit írok, de nekem ezek élő szavak, mindegyik mögött érzések vannak.
Más azért, hogy nem ugorhatsz át bármikor megölelni a szüleidet, vagy csak elpanaszolni nekik mennyire kicsellózott már megint veled az élet...

Visszakanyar, tehát...
Csüt este átjött még Orsi és Sanyi, mert kölcsönkaptuk Orsi verdáját másnapra. Örök hála ezért! Lényegesen megkönnyítette az életünket!

Pénteken totál kómásan ébredtünk, hiszen Manó közöttünk aludt, így nehéz volt kipihenni magunkat:) Norbival az ágy két szélén aludtunk, míg Törpe közöttünk keresztben :D

A pénteki napunk káoszos volt eléggé. Fogorvoshoz mentünk, ahol egy szép kis összeget otthagytunk, de legalább ő nagyon jó doki. Nem fáj a kezelés, és profin dolgozik. Megnézte kismanó fogait is:) Doktorbácsi mondta is, hogy le kell szokni a szopcsizásról, mert el fog az állkapcsa tolódni.
Ez a baj velem is. Én is 10 éves koromban szoktam le, és ez a fogaimon meg is látszik. De én már nem szenvedek fogszabályzással, meg már nem is lenne érdemes.

Doki bácsi után még tekeregtünk kicsit az árkádban, majd mentünk haza készülődni az esti vacsorára. Hisztipók 5. szülinapját ünnepeltük a Tortugában, Norbi családja is ott volt.
Picit bennem volt a lámpaláz, de végül egész jól sikerült az este, gyerkőc is pompásan érezte magát!
Aki még nem volt ott, annak ajánlom, nagyon kis hangulatos étterem, az asztalok alatt pedig kis "patakocskák" folynak, amiben igazi tekik meg halak úszkálnak. Törpilla nem kicsit volt bezsongva tőlük:) Kértünk a konyháról salátát, azzal etette a tekiket. Megmutattam neki, hogy meg lehet simogatni a teknőjüket, meg a farkukat is:)
Nagyon édes volt, teljesen el volt varázsolódva:)
Én persze nem tudtam megenni a tivornya csülköt, mert eleve óriási adag, plusz, ha ideges vagyok, nem megy az evés...

Aztán kihozták Törpe tortáját. Lámpa le, szülinapi zene a hangszórókból, és egy álarcos "bácsi" szállította az asztalhoz a tortát, gyertya fújás, sütievés:)
Gyerkőc meg is kérdezte, hogy honnan tudta a bácsi, hogy neki ma van a szülinapja? Meg hogy a póni a kedvence? (Pónis volt a torta:))
Zabálnivaló volt!

Még tettünk vacsi után egy kis kitérőt Norbi egyik öltönyéért, aztán visszaszolgáltattuk Orsi kocsiját. Kis Manó már majdnem elaludt a kocsiban, de a nyári eset után rutinosan ébren tartottuk, míg haza nem értünk, ott aztán aludhatott végre.
Mi is kidőltünk hamar, de aludni nem sikerült megint rendesen...

Szombaton délelőtt bátyómnak segítettem az iPhone-t beüzemelni, merthogy neki adtam a régimet. (Megnéztem mennyi egy iPhone használtan, Mo-on... Hmmm. Megveregettem a vállamat, hogy milyen jó hugica vagyok:D)
Norbi eközben visszaszállította Törpét haza, mert szülinapi zsúrt szerveztek neki.

Délután nővéremékhez mentünk át a bátyómékkal, fincsi sajtos pogit ettünk, pálinkával ;P
Nagyon jól éreztük magunkat velük, meg a két cicó is tündéri! Csak olyan picurnak tűntek a mi nagyszőrű oroszlánunk után :)
(Amúgy Rapira Kriszta viselt gondot, míg nem voltunk otthon, neked is nagyon köszönjük!!)

Aztán Törpe szombaton is velünk aludhatott, kompenzációként a csütörtöki késés miatt.
Míg Norbi érte ment én Orsiztam:) végre ő is szóhoz juthatott, nem csak én meséltem.

Sajnos kipihenni megint nem sikerült magunkat, de mit lehet tenni...
Vasárnapra Tepi kocsiját kaptuk kölcsön, azt a Hondát, amit még nyáron hoztunk vissza Mo-ra.
Megvolt a jegyünk a bábszínházba, ahova sajnos bátyómék nem tudtak jönni, mert Martin megbetegedett:( Pedig nagyon élvezte volna az előadást!
Hisztipók transzban volt:)
Annyira készen voltam tőle, ahogy figyeltem a színház alatt. Olyan beleéléssel, külvilágot totál elfelejtve merült bele a történetbe, ahogy csak a gyerekek képesek.
A végén kellett volna látni a szemeit, amikor rájött, hogy egy néni mozgatta Marcipán cicát. Ilyen csillogást sem látsz minden nap!
Leginkább őt néztem, nem az előadást.

Itt megint elkanyarodnék egy kicsit, mert úgy érzem ez a téma megér egy bekezdést.

Észrevétlenül vált természetessé Törpe közelsége. Míg nyáron gyomorgörccsel készültem az egy hétre, most magától értetődő volt, hogy velünk volt, hogy mindig vele ülök az autóban, mert kéri; hogy közöttünk ül étteremben, színházban, mert így választja; hogy én viszem pisilni; játszunk a fogorvosi rendelőben... stb. Valahogy ezek nem tűnnek már olyan rémisztő dolgoknak, mint azelőtt. Sőt inkább kellemes élménynek nevezném!
Nem, továbbra sem gyúlt bennem olthatatlan vágy egy gyerek iránt, de talán most vagyok a legközelebb a témához eddigi életem során.
Lehet még közelebb kerülök majd ehhez, lehet, hogy nem.
Egy biztos, Törpe elvarázsol engem mindig, és melegít ez az érzés:)

Színház után visszavittük Manót, elbúcsúztunk tőle, mert legközelebb csak nyár végén látjuk csak:(

Utána benéztünk még egy tetováló stúdióba, mert Norbi szeretne egyet majd nyáron:DDD
Vásároltunk, aztán irány haza, ott is búcsúzkodás, végül reptér, és este 9re itthon is voltunk.
Ami azért mindig jó érzés:) saját ágyikóban alvás, a saját dolgaid között.

Összefoglalva, ténylegesen tartalmas, rohangálós, jóféle 3 napot töltöttünk Mo-on.
Kipihenni nem tudtuk magunkat, szokás szerint, de majd pihenünk, ha nyugdíjasok leszünk:)))

Azóta visszarázódtunk a hétköznapokba, majd erről is írok, csak előbb a képeket tölteném fel, ha megjavul a netünk otthon.

Pá
A
- Posted using BlogPress from my iPhone

Location:Talbot Rd,Trafford,United Kingdom