Itt Angliában kezdek rájönni, hogy mennyire más a mi középeurópai kultúránk, mint a nyugati. Nálunk még mindig az van, hogy az asszony helye a konyhában. Még ha ezt próbáljuk is palástolni, elviccelni, tagadni.
És ez nem csak egy külső kényszer (hiszen látom, hogy a többi magyar barátnőm is így csinálja, meg tudom, hogy Mo-on is a legtöbb párkapcsolatban így zajlik ez), hanem bizony belső is.
Egy görcs van bennem, hogyha nem végzem el a házimunkát rendesen, nem főzök naponta, és csinálok meg minden feladatot egyedül, akkor egy senki vagyok, a nők között az utolsó. Nekem pl. több, mint egy év kellett, mire rá tudtam venni magam, hogy megkérjem Norbit, hogy segítsen a mosogatásban esténként, mert mostmár nagyjából ugyan annyit dolgozunk, keresünk, és mostmár fairnek érzem, hogy bevonjam őt is a házimunkába ilyen szinten.
Itt pedig tágra nyílt szemekkel néznek rám a kollégáim, az angol barátaim, hogy de mégis, miért lettem én rabszolga. A pasim kényszerít?
És hiába próbálom magyarázni, hogy hát izé, mi ebben nőttünk fel, ezt láttam anyukámtól, ez zajlik a legtöbb párkapcsolatban és még a kineziológusom is azt mondta, hogy a házimunka női feladat, és nem mellesleg én előbb érek haza, mint a pasim, van egy óra szabadidőm, úgyhogy azt azzal töltöm, hogy főzök, elmosogatok, rendet rakok.
Próbálom én ezt olyan pasiknak elmagyarázni, akik főznek a feleségükre, háztartást vezetnek, gyerekekért mennek a suliba, oviba, miközben a nő a legtöbb esetben nem is dolgozik, vagy sokkal kevesebbet, mint a férfi. És könnyű lenne azt mondani, hogy papucs, de még csak az sem.
Ha megkérdezem, hogy miért csinálják mindezt, akkor általában ilyen válaszok vannak, hogy kímélni akarja a feleségét, lelkiismeret-furdalása lenne, ha nem tenné meg ezeket a dogokat... stb.
Más a neveltetés, más mintákat láttak.
Én örülnék, ha belém ivódott és a jelenleg tapasztalt kultúra valahol tudna találkozni, ötvöződni. De ehhez nekem kell lejjebb adnom a görcseimből, az előítéleteimből magam felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése