Egyrészt természetesen a pénz miatt (novemberben 1400, decemberben pedig 1600 volt a fizum), plusz én még mindig nagyon élvezem a munkámat. Szeretek angolokkal együtt dolgozni, örülök, hogy vannak, akiket nevezhetek barátomnak a kollégák közül, és jó érzés, hogy érzem, hogy totálisan befogadtak:)
Amúgy az agency-sek jönnek mennek, én meg már lassan 8 hónapja itt vagyok. Elvileg tavasszal meg fogják hirdetni a cégnél ezt a munkát, amit végzek. Azaz van esély, hogy átvegyenek, tehát nem leszek tovább ügynökséges, hanem én is Freightliner alkalmazott leszek:)
Granwill (a legidősebb kollégám) megy nyugdíjba pár hét múlva, így az ő helyére fognak felvenni valakit, illetve Tony-nál fogják véglegesíteni a supervisor pozíciót, ezért ott is felszabadul a hely:) az egyiket már csak megkapom. Ez természetesen több pénzt és több védelmet is jelent. Nagyon remélem, hogy sikerül majd!
Norbi is rengeteget dolgozik, ami szintén nem újdonság, és bár a pénznek ő is örül, annyira nem szereti a céget, mint én az enyémet, de fényévekkel jobb ez, mint a régi cége. Kevésbé ideges, kevesebbet dolgozik egy picivel és jobban keres.
Én továbbra is
Mozogni továbbra sem szeretnék. Még nem találták fel azt a sportágat, amit élveznék.
Persze hétvégén nem bírtam ki. Főztem babgulyást és meg kell mondjam isteni finom lett, és úgy rá-rá jártam egész hétvégén... Hát ez hétfőre már meg is látszott, így megszorítások vannak megint.
Vasárnap megyünk a fényképezésre, ezért van most az egész. Próbálom magam nyári formámba hozni.
Norbi is nagyon figyel az alakjára. Csodaszép lapos már a hasa, de neki sincs már energy-je esténként mozogni, így ez az egyetlen megoldás nála is, hogy odafigyel mennyit eszik.
Általában napközben egy jó nagy adag főtt kaját csomagolnok neki, amit általában két részletben eszik meg a nap folyamán, este pedig egy pici leves. Persze eszik gyümölcsöt is minden nap. Ezt csinálja már nyár óta. Apukája halála is nagyon ráijesztett, nagyon fél, hogy ő is könnyedén elhízik majd.
Szeretne eljárni kondizni, de amíg ez a munkahelye, addig ez tuti nem fog összejönni.
Szolizunk is két naponta, hogy legalább ne rikítsunk majd a képeken.
Én a hajam miatt vagyok kicsit elszonytyolodva megint, mert bár nem mondanám, hogy hullik, mert ezt nem érzékelem, de valamiért mégis kevesebbnek tűnik, mint nyáron. Sztem a hajszín miatt is lehet.
De mivel minden tél elején szinte csomókban szokott hullani a hajam, így most azért mégsem vagyok teljesen vígasztalhatatlan.
Illetve minden télen előjön rajtam vmi kiütés. A mellkasom és hátul a vállam van tele piros pöttyökkel. Talán pattanásnak nevezném őket. Borzalmasan csúnyának érzem magam tőlük. Ez általában tavasz végén, nyáron múlik csak el, egy nagyon okosan kikövetkeztettem, hogy a napsütéssel lehet összefüggésben, vagyis a napozással.
És láss csodát, idén nem jöttek elő rajtam. Sztem a szoli lehet az oka.
Még hétvégén veszünk egy-két ruhát, aztán jöhet is a fényképezés:)
Na majd mindjárt postolok a ma megtekintett házról, amennyibe a net is hajlandó viszzatérni köreinkbe.
A
- Posted using BlogPress from my iPhone
Location:Manchester,United Kingdom
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése