2011. március 3., csütörtök

EmO

Most is másba akartam belekezdeni, de Mo-ról is kell írni, meg van egy csomó kép, úh akkor kezdjünk is bele:

Kedd reggel őrült tempóban készülődtünk, hogy mindent el tudjunk rendezni indulásig, mert ugye a hétvégénk is káoszos volt előtte, meg hétfőn én pl este 10kor végeztem, úh nem volt egyszerű, de végül időben elkészültünk, reptér, Antának kis útravaló alkohol :)
A repcsin egy liverpooli csajszival utaztunk egymás mellett, és nagyon jó hangulatban telt az út (persze ezt azért elősegítette az a 3 whisky, amit benyomtam a gépen:)), úh pikk-pakk eltelt az a 3 óra.

Nagy meglepetésünkre Tepi várt minket Ferihegyen, aki el is szállított minket magukhoz, ahol átvettük a kölcsönkocsit, majd szaladtunk is Babócáért.

A kép önmagáért beszél :)
 Aztán pedig hazafelé vettük az irányt, és végre fél év után megölelhettem a szüleimet :)

Törpe nagyon örült az ajándékának, ami egy piros színű laptop volt, egy laptoptáskával. Így legalább akkor beszélünk vele interneten, amikor csak szeretnénk. Ez az ő gépe, és bár vigyáznia kell rá, de nem tud rajta tönkretenni semmit. Egész héten le sem lehetett robbantani róla :) Asszem jó választás volt.

Anyáék is kaptak tőlünk laptopt. Megkapták az én régimet, Norbi mindent beállított nekik rajta, hogy egy gombnyomás legyen az összes művelet. Nagyon boldogok voltak ők is. Mostmár akkor tudunk skype-olni velük is, amikor csak akarunk, meg amikor ráérek...

Viszont estére nagyon ki voltunk fáradva, úgyhogy ha jól emlékszem hamar ágyba bújtunk. Én a kiságyon, apa meg a gyerekkel :( Hét végére eléggé kialakult a Norbi-hiányom...

Szerdán reggel mentem kozmetikushoz szemöldök szedésre meg felrakott sminket (délutánra kellett), meg csodaszép körmöket varázsoltak nekem a szalonban. Jó volt kicsit dumcsizni a csajokkal :)

Délre mentünk egy kis bizniszt elintézni, majd nekem irány Kata, akinek Február 14-án született Oliver kisfia :)


Engem is csak azért fogadott, mert legközelebb csak Decemberben találkozunk. Oliver csodálatos bébi, nagyon mókás arcokat vág, nagyon nyugodt (persze pont addig, míg meg nem próbálod lerakni:)))
Kata pedig fantasztikus anyuka. És annak örültem, hogy nem változott meg attól, hogy lett egy bébije. Nem volt furcsa vele beszélgetni, ugyan úgy tudtunk csevegni, mint azelőtt, nem nyomott agyon a bébi sztorikkal:) Szóval minden nagyon jó volt :)
Kata férje, Martin, amúgy osztrák származású, így angolul kommunkiálnak, ezért néha mi is így dumáltunk. Kata - aki ugye az angol tanárnénim volt az Atalantában - közölte, hogy milyen kis jó britt akcentusom van, ami ugye nem meglepő, de természetesen én nem érzem. (Erről is már régóta akarok írni egy blogbejegyzést, a különböző kiejtésekről, akcentusokról, de még nem vot erre időm...)
Mindenesetre jó volt, hogy Kata előtt mertem angolul beszélni. Tudom, hogy ez furcsán hangzik, de bármilyen külföldivel, angollal, amerikaival elbeszélgetek tök simán, de ha egy magyar jobban tud nálam angolul, és nekem a jelenlétében kell beszélnem, akkor régen mindig leblokkoltam. Most meg tök simán ment :)


Kata után úgy volt, hogy Orsi bébirépával találkozom, de le kellett utaznunk Pálfára, ami szinte a szomszédban van, Paks mellett...
Norbi anyuja is jött velünk, így legalább vele is találkoztunk egy picit (mondjuk azért péteken meglátogattuk még)
Nem térnék ki arra, hogy ez mennyire kellett a "nyaralásunkba"...
A lényeg: az alábbi csodálatos szépség eladó... Ha valaki épp Pálfán akar venni egy csodapalotát, az jelentkezzen...
Vagy inkább beköltözünk mi Norbival...





Szerda késő este még összeftottunk kicsit Orsival. Mindketten hullák voltunk, úgyhogy túl sokáig nem bírtuk, de azért ki nem hagytam volna...
Sajnos csak Babóca gépével készült rólunk kép, azt meg nem töltöttük fel a laptopra, úh ez most elmarad...

Majd anyácskával beszélgettünk hajlani 1ig, mert valamikor erre is időt akartunk szakítani, de a nagy rohanásban, szinte a szüleimet láttam a legkevesebb ideig...


A csütörtöki nap nagyon busy-re sikerült.

Én 10:30-ra mentem hónaljra, meg is volt az utolsó kezelés, nagyon nagy megkönnyebbülés.
Ms mindenkinek ajánlani tudom Kádár dokit, mert bár iszonyat mód fáj a kezelés, de nekem szinte minden szőrszálam - mondhatni - szőrén szálán eltűnt :) Úh tényleg tartós a dolog.

Én amíg szőröztem, Norbi ELVÁLT!!! Hallelujah!
Megmondom őszintén, én ezzel sosem baszogattam őt, de mindenképpen megkönnyebbültem (meg ő is), hogy ezen is túl vagyunk. Nem kértem, hogy váljon el, nem rágtam a fülét, de sose lehessen azt tudni, mikor jön valami elő a múltból... Jobb elvarrni minden szálat. Főleg, hogy itt ugye pénzről is szó van... Mindenképp jobb ez így.
Köszönöm a segítséget Dr Molnár Viktóriának (elég hivatalos voltam, Viki? :DD), barátnőmnek, aki segített a papírokat összeszerkeszteni, meg átnézte az irományaimat.
Azért büszke vagyok erre a válásra. Sok munkám volt benne. Egyrészt én bújtam a törvényeket, én találtam meg azt a bizonyos x/b bekezdést, ami miatt egy tárgyalás elég volt a válás kimondásához. Én fogalmaztam, írtam át többször, igazából én voltam Norbi ügyvédje :) Neki csak aláírnia kellett:) Mit is kezdene nélkülem? :))

A lényeg, hogy 10 perces késéssel ugyan, de Norbi is odaért a válóperére, a bírónő sem pöcsölt sokat, úh ennyivel kevesebb nyűg van már a nyakunkon. Mostmár hivatalosan is meg van fogalmazva, amiben már évek óta élünk.
Újra mondom: hallelujah!! :)

Én közben kaptam sms-t a főnökömtől, hogy nem volt sikeres az interjúm, however, szeretnének behívni a második pozícióra is egy interjúra. Erről majd részletesebben írok később.


Délután a Lurdy házban volt jelenésünk, mert Norbi csináltatott egy tetkót a Vato Locoban, ahol annó én is. Czene Laci volt az elkövető, és remek munkát végzett.
Nem ez a sárkány volt az eredeti elképzelés, de végülis most egy kompromisszumos alapon ezt csináltattuk neki. Sztem kurva jó lett, Norbinak is nagyon tetszik, Babóca szerint is szép, úh ennyi:)
Persze az eredeti elképzelést is meg akarjuk majd valósítani, illetve én szeretnék még egy egész hátas pillangó szárnyat magamra, de ez mind azután, hogy a ház dologgal egyenesbe jöttünk...

Míg apát festették, addig mi babócával játszóházaztunk. Nagyon élvezte, alig lehetett záráskor elhozni:)



A mester alkot:


Sajnos a kész műről én még nem csináltam képet, de majd ha találkozom Norbival (azaz nem este 10kor végzek a melóval), majd kattintok párat, és felrakom. Nagyon cool lett:)

Este még találkoztunk a visszaeső visszatérő angliai csapattal. Szotiékkal és Andrisékkal dumáltunk egy kicsit, aztán még elkanyarodtunk Csabushoz (aki jön ki hozzánk április elején!!), szigorúan csak 5 percre, végül anyuéknál összeestünk, annyira fáradtak voltunk.

Péntek volt a nagy nap.
Reggel én Szilvinél kezdtem, hogy vele is dumcsizzunk egy kicsit, 10re meg mentünk a szépségszalonba Babócával szépülni a fotózáshoz. Ez volt az én ajándékötletem a szülinapjára. A fotózás meg a szépülés. Sztem nagyon élvezte. Szájfény, ezüstös-csillogós szemfesték, pirosító... Bea, egy angyal vagy:)
Körme is ki lett feste a bébinek, az is csillámos lett:)



Készül a zoknis haj (ahogy apa mondaná)




Tetszett neki az én loknis hajam (amúgy nekem is), azért szeretett volna ő is ilyet. Másnap nem engedte kifésülni, hogy nehogy kimenjen belőle a hullám és hogy meg tudja mutatni az anyjának.
Tiszta nőcis :)

A fotózás remekül sikerült, a képeket már láttuk, eszméletlen jók lettek, elvileg a retusáltat vmikor két hét múlva kapjuk meg.

Köszönet érte Mikus Katának, azaz Ribizlifotónak :)

Fotózás után elmentünk a Sir Lancelotba, ahol én picit bepálinkáztam, és meglepődtem, hogy bent rá lehet gyújtani. Jól ki is használtam ezt a lehetőséget.
Pukkadásik ettük magunkat, plusz Babócát ismét illően felköszöntötte az egész étterem :)















Étterem után Norbi anyukájához mentünk át, ahol rengeteg ajándkot kaptunk :) Köszönjük szépen!
Norbival aludtunk is egy picit, mert nagyon ki voltunk már... Meg beszélgettünk végre egy kicsit ott is, mert azért az autóban, Pálfára le meg vissza, mégsem olyan a társalgás...

Szombaton reggel pedig bátyómékhoz voltunk hivatalosak. Egy jó nagy része a családnak ott volt:) Ettünk ittunk, ünnepeltünk.
A családom már egy hónpja erre készül, anya sütött tortát Babónak, Magdi salátákat meg sülthúst készített, anyu rántott cuccokat:) Imádom őket!
Antónia kapott egy Hello Kitty-s türcsit bátyóméktól, anyuméktól meg egy elefánt anyukát meg bébit plüssből. Unokaöcsémnek, Martinnak van egy egész elefánt családja, és Antónai sokat játszot velük a nyáron, ezért megkapta a szüleimtől. Bár állítólag a plüssök mostmár ki vannak tiltva Babócáéktól, remélem azért nem került a kukába a fáni család...


Norbi antiszoc és/vagy hulla fáradt


Bátyóm és felesége, Magdi

Bátyóméktól hazasiettünk, összepakoltunk Babócának, és mentünk is Idáékhoz, hogy ő is fel tudja köszönteni Törpét.
Két barátnője is ott volt Idának, akikkel csomót beszélgettünk. Csak remélni merem, hogy nem én beszéltem végig... :)

Itt is volt torta természetesen, illetve jó sok tequila... Kicsit be is kábultam:)









Végül a búcsú nagyon nehezen ment. Még sosem tartott ilyen sokáig. Azt hiszem Babóca is egyre jobban kezdi megéretni, hogy mit is jelent ez. Most fél évig megint nem találkozunk.



Szombat este mi még elmentünk szórakozni kicsit, villáztunk, ami nagyon jól sikerült, majd hajnali 4kor ágyba is kerültünk...

Vasárnap reggel mint a mosott szar, úgy éreztem magam, de menni kellett megint. Most fogorvoshoz, mert a doki nyaralt Taiföldön, és szombat este érkezett vissza Mo-on, és ezért fogadott minket vasárnap. Mindkettőnknek volt egy-egy tömés, meg fogkő leszedés.
Azt birom ebben a dokiban, hogy bár nem dolgozik ingyen, az tuti, de elképesztően jól csinálja a munkáját, és közben az ember nem is érzi magát úgy, mintha fogorvosnál lenne... Mintha két sztori között csak úgy mellékesen betömné a fogad. És nem megjátszós, tehát nem érzed rajta, hogy most csak azért mesélget neked, hogy terelje a figylemedet, tényleg ilyen laza természet. Nála még egyszer sem ájultam el, pedig előző dokikál rendszeresen padlót fogtam az szuriktól. Egyszer még el is aludtam a várójában, annyira nem paráztam már tőle...

Doki utánátmentünk Kriszhez, Nikihez és Domi babához látiba. Ők is nagyon édesek együtt, mint család. Niki nagyon jó anyuka szerepben, és velük sem volt furcsa a beszélgetés. Olyanok voltak, mint régen, csak volt egy bébijük :) Aki amúgy csuda jófej:) Ő meg végig vigyorgott, főleg mikor Krisz dobálta:)

Végül visszamentünk anyuékhoz, pakolás, és búcsú. Remélem velük májusban találkozunk. Elvileg jönnek ki hozzánk látogatóba, Judit nővéremmel együtt :)

Majd volt még egy kis időnk, így kilátogattunk a temetőbe is, Norbi apukájának a sírjához.
És végül még Babócával is együtt tudtunk lenni egy órát, beültünk mekizni, majd a búcsú megint csak nehezen ment.





Reptérre Petiék vittek ki, ahol meg Reni barátnőmmel találkoztunk, ő is pont jött visssza Manchesterbe.
Én már a felszállás előtt bealudtam, már elindult a gép, de arra csak homyálosan emlékszem, amikor elemelkedünk, mert nekem ez eleve sosem stresszes élmény, én szeretek szédülni, és most ez még pluszba jó is volt, beleringatott az álomba:)
Még néztünk egy kis filmet az út felétől, és hipp-hopp itthon is voltunk.
Zoli és Era jöttek ki elénk a reptérre, ők vigyáztak Macskuszra is (itt is köszönjük!!).
Cicó elég jól viselte a távollétet, ellenben nekünk nagyon hiányzott.

Mindenesetre jó itthon lenni, bár jó volt találkozni a családdal, barátokkal is.
De megmondom őszintén, örülök, hogy decemberig nem kell visszamennem.

Megintcsak azt éreztük végig, hogy nem szeretünk ott lenni. Jobb nekünk itt, jobb a békesség:)

Mennem kell dolgozni
Cupp

Nincsenek megjegyzések: