Volt egy elméleti vitánk erről Attilával, a tetováló művész úrral, amit én még mindig nem teljesen értek, de amit leszűrtem, hogyha nagyon fáj, akkor legközelebb szólok és leállunk...
A lényeg, hogy alakulunk, de most tényleg sokkal kibírhatatlanabb volt a fájdalom, mint a múltkor, és sírtam is kétszer, úh Norbinak is igaza volt, mikor azt gondolta sírni fogok, úh most egyáltalán nem vagyok büszke magmra, meg szégyellem is magam, de ez van.
Azért haladtunk most is, de nem annyit, mint múltkor.
További érdekességek, hogy nem vérzek tetoválás közben... At all. Ez nem természetes, de még nem jöttünk rá, mitől is lehetséges ez. Van egy elméletem, miszerint UFO vagyok... De ez még nem alátámasztott...
Itt vannak a képi bizonyítékok:
A méhecske csillagal, valamint a vízszintes segédvonal nem részei a kész műnek :)
Az első pár óra kínszenvedés után:
Itt épp emelkedem fel, azért oyan, mintha gerincferdülésem lenne... (Amúgy az sem kizárt, hogy tényleg van...)
Már próbálgatom a szárnyaimat :)
Nemsokára felrepülök :)
2 megjegyzés:
Nem vagyok szakember, de az utolsó kép alapján mintha tényleg gerincferdülésed lenne.
Legalábbis úgy tűnik, a két szárny nem szimmetrikus a gerincedre, pedig vállban és az oldalaknál stimmel.
Viszont jól néz ki.
(Mármint a tetova, nem a csálé gerinced.)
:-)
Sosem tagadtam, hogy nem vagyok tökéletes :) Attól nem félek, hogy a tetkó nem mutat jól majd. Biztos nem én vagyok az első gerincferdüléses ember, aki háttetoválást csináltat:) Már ha egyáltalán ez alapján a kép alapján helyesen ítélünk...
Megjegyzés küldése