Birmingham: Úgy volt, hogy februárban kezdünk Birminghamben segíteni a kollégáknak az új rendszer bevezetésében, de ez tolódott, mert valami nehezen elhárítható hibát észleltek...
Már azt rebesgették, hogy Leedsbe megyünk előbb, ami azért lett volna vicces, mert az előkészületek még el sem kezdődtek oda, ami eleve jópár hónapig eltar... .(Már csak Leeds, Birmingham és Southampton site-okon nem használják az új rendszert, és ezekre is minél előbb be kell vezetni.)
Végül most az az infó, hogy április végén kezdünk Birminghamben. Én mindenképp megyek (meg a többi site-ra is majd), bár sok kollégám lemondta, ők már nem akarnak jönni.
Uniform: nem tudom ti hogy vagytok vele, de én szívem legmélyéről utálom az egyenruhát. Egyszerűen megalázónak és visszataszítónak érzem, olyan, mintha a szabad akaratomat vennék el ezzel.
Mikor takarítottam, és közölték, hogy mától egyenruha, akkor szó szerint sírva fakadtam. Pláne, hogy 10-es méretben tudtak csak adni nadrágot meg pólót, mikor az én méretem 6-os.
Eddig ezen nem kellett aggódnom ennél a cégnél, mert bár sokan hordanak itt is egyen pólót/inget/nadrágot/pulcsit, az irodában eddig nem volt kötelező.
Most viszont kitalálták, hogy akkor hordjunk mi is egyen inget... Merthogy hiába adminisztrátorok vagyon, mi gyakorlatilag állandóan face-to-face vagyunk a customerekkel és ez mennyivel smartabb, ha egyenruha. Komolyan hányinger kerülget. De legalább ing, és van 6-os méretben. Hétfőtől már hordhatom is... Sírni fogok:'(
Vampire Diaries: elkezdtem olvasni ezt a sorozatot, de közel sem érint meg a történet annyira, mint mondjuk a Twilight vagy a True Blood... Mindegy, mostmár végigrágom magam rajta, mert annyira nem rossz, csak nem olyan egetrengető.
Üzemanyag pánik: Mivel a kormány bejelentette, hogy "jajj, sztrájkot fognak hirdetni az üzemanyag szállító cégek, mindenki tankoljon fel, vegyen tartalékot is", ezért az angolok jól beszartak, minden benzinkutat üresre tankoltak, aztán ma hallottam a rádióban reggel, hogy nem is lesz sztrájk... húsvét előtt/alatt már tuti nem... Nekem viszont már muszáj volt ma tankolni, mert mindig 3 hetente szoktam. A legtöbb benyakúton egyszerűen már nincs üzemanyag, nekem szerencsém volt, a közelünkben volt egy, ahol tankolásonkét max 25 fontig lehetett tankolni. Azzol most elleszek egy darabig:-)
Éves átlag: ma kiszámoltam, a nettó átlagom. 1700 font/hó. Ez nem rossz, bár picit több, jobb lenne. Bár idén is lesz fizu emelés, meg jövőre is:-)
Mozi: ezer éve nem voltunk moziban! Múlt héten beültünk és megnéztük a The woman in black-et. Állítólag a magyar mozik most kezdik csak játszani. Harry Potter játszik benne:-) Én mondjuk 80%-át nem láttam a filmnek, mert végig eltakartam a szemem, de Norbi azt mondta neki unalmas volt és vontatott...
Fiat: egyre jobban megkedvelem a kis kocsit, bár a Skodri még mindig inkább a kedvencem.
Törökország: még 1 hónap és 3 hét és megyüüüüüünk:-) Ma reggel beszélgettem a tescos bizti őrrel, akivel még nyáron barátkoztam össze. Egy jó fej török pasi, aki már dolgozott együtt magyarokkal és nagyon jó véleménye van rólunk.
Azt mondta Didim környékéről származik (ez a hely neve, ahova megyünk), és ismeri a szállodát és csodaszép:-) Jó ezt egy helyitől hallani.
Tetkó: ebben az évben már volt 3 session, de még mindig van kb 2 ahead... 34 óra eddig. Nem bírok már ilyen 6-8 órákat egy alkalommal végigülni. Már elegem van, azért:-) Imádom a tetkómat és csodaszép, de már azt akarom, hogy be legyen fejezve!
Sajna napozni majd csak úgy tudok, hogy valami hiper szuper erős napvédő krémet kell vennem:(
Soha nem használtam ilyet. Mindig bronzolajat veszek, hogy gyorsabban barnuljak. Most meg majd igen igénytelenül, a hátam hófehér lesz, a többi részem meg barna... Not happy:(
Amúgy minden fasza. Dolgozunk annyit, mint állat, hogy aztán majd pihenhessünk. Semmi egetrengető nem történik, jól vagyunk:-)
További szép napot,
Cupp
Anta
5 megjegyzés:
Szia Anita!
Csak azért szólok, mert a karodtól nem lehet látni a szöveget, mert mindkettő szürke! Ki kellett jelölnöm, hogy el tudjam olvasni mi jót írtál.
Helló, köszi.
Nem tudom miért. Nekem laptopon is meg telefonon is bejön normálisan a szöveg. Tökéletesen olvasható. Nem lehet, hogy nem töltötte be az oldalt rendesen?
Én meg Firefox-szal nem is látom a karod. Egy pár hétig ott volt, most már nincs, azt hittem levetted. Ezek szerint nem...
Már browserrel még sosem próbáltam... Csak explorerrel meg a telefonomom... Hmmm. Hát ez már marad így, mindenesetre köszi a visszajelzést :)
cupp
Szia!
Megint én, az Ismeretlen. Valóban igazad volt, nem töltötte be akkor az oldalt. Most látom a szöveget rendesen.
Megjegyzés küldése