2012. március 4., vasárnap

Diéta

Tudom, tudom, erről a témáról is már írtam sokszor, de nekem a mindennapjaim része, hogy folyton diétázom :)A kollégáim teljesen őrültnek tartanak, de már megszokták, hogy soha semmit nem fogadok el, amit kínálnak édességet, kaját, mert szigorú diétán vagyok :) Ilyenkor mindig csóválják a fejüket és vagy belekezdenek egy nagymonológba arról, hogy mi a búbánatért fogyózom, mikor nincs rajtam zsír, vagy csak egyszerűen beletörődő sohajjal állnak odébb.

Szeptember óta nem főzök. Ugyanis Norbi kijelentette, hogy ha már komolyan elkezdett gymbe járni, akkor a kajálásra is oda akar figyelni, úgyhogy csak natúr csirkemellett eszik rizzsel. Én meg úgy voltam vele, hogy akkor mit erőlködjek a főzéssel? Veszünk a boltban minden nap egy grillcsirkét, Norbi elviszi a mellét meg egy combot, én meg a maradék részeket.
Baromira felszabadító érzés, hogy nem kell ezzel töltenem az időmet!! Így még olyan is elő szokott fordulni, hogy van szabad 1 órám otthon, amikor épp nem kell csinálnom semmit!!

Viszont karácsonykor, hogy Mo-on jártunk brutális módon kapaszkodott fel rám a háj. Le se merem írni, hány kilóra híztam fel (58...) Konkrétan a kiköltözésem óta nem voltam ilyen súlyos :( Brutál módon elkenődtem.
Azóta viszont folyamatosan figyelek arra, hogy mennyit eszem egy nap. Gyakorlatilag párolt zöldséget eszem (néha napján csirkecombot is hozzá, de ez tényleg csak ritka), almát, joghurtot, illetve vasárnaponként megengedem magamnak a nassolást...
Viszont a mai mérleg 52,7 volt, ami már nagyon jó, de még az a 2,5 leugorhat nyugodtan :)
Kondiba még mindig nem járok a hátam miatt, így egyenlőre csak ez az egy megoldásom van, hogy veszítsek a súlyomból.

Apropó, nem tudom ez Mo-on mennyire elterjedt dolog, de én imádom, hogy az angol nők ilyen lusták, meg szar háziasszonyok, így gyakorlatilag majdnem mindent meg lehet kapni "konyhakészen".
A krumpli megpucolva, felvágva, a hagyma is összeaprítva, kis zacsiban. A répa is megpucolva, karikára vágva.
Összevágott gomba, mellette a zacsiban egy kis fokhagymával és zöldfűszerekkel ízesített vajdarab.
Kis tálkában mindenféle összevágott zöldség (cukkíni, lilahagyma, kalifornia paprikák, koktélpradicsom).
Így esténként ezeket csak bedobálom a wokba, aztán had szaladjon.
Tudom, hogy drágább egy kicsit így a dolog, de az idő, amit ezzel nyerek, az megfizethetetlen :)

Ma már le merem ezt írni, hogy igen, nem vagyok a háziasszonyok gyöngye, de nem is ez az életcélom. Számomra sokkal fontosabb dolgok vannak, amikre szívesebben szakítok időt, minthogy a konyában tüsténkedjek. Nem akarom már azt a látszatot kelteni magamról, mintah el akarnám nyerni a legjobb háziasszony díjat. Tudom, hogy tudok finomakat főzni, ha akarok, de általában nem akarok.
Majd, ha egyszer nem 60-70 órákat dolgozom egy héten, akkor majd fontolóra veszem, hogy minden nap főzőcskézzek, de addig nem.
Csináltam 3 évig, lett volna időm megszeretni a főzést, de nem sikerült :)

Úgyhogy most élvezem, hogy sikerült egy kicsit a keleteurópai gondolkodásomat levetkőzni, és nem kapok már görcsöt attól, ha Norbi is besegít a háztartásban, márpedig besegít, méghozzá önként és dalolva. Tényleg nem kell még kérnem sem, mert magától nekiáll segíteni nekem :) Ő is nyugatiasodik :)

2 megjegyzés:

Gabi írta...

Tulajdonkepen te nem dietazol, hanem egy bizonyos eletmodot folytatsz, nem?
Maris jobban hangzik :)

Anta írta...

Igaz, igaz :)
Amúgy a héten kétszer is bűnöztem, pedig nem szokásom, úgyhogy visszaugrottam 53,5-re :( de most rajta vagyok az ügyön :) Figyelek minden falatra :)