Becenevek

Mikor kicsi voltam, a családom Ancsának hívott. Azt hiszem ez még az oviban, illetve az általános isi első három osztályában így ment, aztán átkerültem egy másik suliba, és ott már mindenkinek Anitának mutatkoztam be.
Apukám tudta fokozni: Ancsa-Pancsa, illetve Ancsurka-Pancsurka.
Végül azt hiszem 12 évesen véget vetettem ennek és közöltem apuval, illetve minden családtagommal, hogy ezennel senki nem becézhet Ancsának, illetve ennek mindenféle változatainak.
Asszem apuval volt egy kis mosolyszünet emiatt, de azóta már megbékélt, és számukra maradtam Anita.

Eközben, Tamcsi valahogyan rámragasztotta az Antát (a gimiben csomó mindenkinek ő adott becenevet, amit még ma is viselünk:-))
Ez azóta is megmaradt.

A pasijaim közül senki nem hívott Antának,  nem tudom miért, inkább a szokásos nyuszi, babám, akármim volt a jellemző...
Ebben is Norbi az egyetlen kivétel:-) Ő Antának hív:-)

Mióta kiköltöztem, azóta Aníííta lettem, lévén az angolok nem tudnak, szimplán, hangsúlyozás nélkül kiejteni egyetlen szót sem:-)

És kb úgy két éve NítNít (Neet-Neet)-ként szólít egy-két kollégám, illetve a Níti (Neeti) még egy befutó:-)

Az egyetlen ember, akinek engedem, hogy Ancsának szólítson, 12 éves korom óta először, az a tetováló művész úr, Attila. Ő is csak addig teheti ezt meg, amíg tetovál:-)