Nu gyerekek, túl vagyok a műtéten, de a neheze számomra csak ezután jön persze.
Minden rendben van, bár a fájdalom eléggé kellemetlenné teszi a legapróbb mozdulataimat is.
De ez majd múlni fog szépen lassan.
Aki nem akarja végigolvasni a részletes beszámolót, annak csak annyit, hogy a műtét komplikáció mentes volt, a 325 köbcentist tudta végül berakni a doki, ami ugye a nagyobb. Így a szorító kötés alatt is látszik, hogy wooow, ez tényleg nagyobb lett jócskán, és szép az íve, körvonala.
Fájdalmaim vannak, de ez nem tart örökké.
Akit érdekel, annak itt a részletes beszámoló:
Csütörtökön délután bementünk a doki rendelőjébe, ott alá kellett írni több papírost. Műtéti meg altatóorvosi beleegyezést. Itt több oldal információ volt mindenről.
Ezután az aneszteziológus (altató orvos) vizsgált meg. Feltett több kérdést az egészségi állapotomat illetően, régi kezelésekről, családi genetikai betegségekről ...stb érdeklődött.
Majd csinált EKG-t, meghallgatta a mellkasomat, megnézte a torkomat. Kaptam tőle egy nyugtató tablettát is, amit este lefekvés előtt kellett bevennem, hogy jól tudjak aludni.
Majd a titkárnőtől kaptuk meg a számlákat a kifizetett összegekről, meg az információkat, hogy melyik kórházba kell majd menni péntek reggel, illetve receptet állított ki antibiotikumra (augmentin) illetve altatóra, amit majd az első otthon töltött estén kell bevenne (azaz ma), hogy tudjak aludni.
Végül a doki csinált a cicimről több képet, majd felpróbáltuk a melltartót és a leszorító pántot is, amit beállított az én méreteimre.
Este Norbi elvitt a kedvenc éttermembe (Tortuga), hogy egy kicsit elterelje a figyelmemet, majd otthon bevettem a nyugtatót és míg zuhanyoztunk, be is ütött a hatása. Már Norbinak kellett felkísérnie a szobába, mert egyedül csak kóvájogtam (ez pontos j??)
Éjféltől sem inni sem enni nem szabadott. Vizet sem. (Én persze kómásan hajnal négykor belekortyoltam a vizembe és jól be is pánikoltam, mikor realizáltam, mit is csináltam. De persze ez a mennyiég még nem számított.
Reggel 7re kellett a Kelen magánkórházba lenni, én voltam az első a műtéti rendben aznap. Mi már picit előbb ott voltunk. Semmi smink, kozmetikum nem lehetett rajtam, a hónaljamon sem lehetett semmi kence. A hajamat a fejem tetején kellett lófarokba fogni, mert így kell aludnom napokig, amíg a draint ki nem veszik. A hullámcsattokat is kicseréltem olyanra, amit ott adtak, mert semmi fém nem lehet rajtam a műtőben.
Ezután levetkőztem, leborotválta a hónaljam a nővérke (Marcsi), mert én már nem borotválhattam ezen a héten, nehogy megsértsem a bőrt.
Majd adtak újra egy nyugató tablettát olyan 7:20 felé, Norbi itt el is ment a kórházból, én meg bealudtam. Valami emlékem van ezután, hogy szúrtak kanült, de az is már csak félálomban rémlik, majd bele is nyomták azon keresztül az altatót a szervezetembe. Emlékszem, hogy tök hideg volt, és talán kék színű folyadék? Ekkor már nagyon el voltam kábulva, úgyhogy nem tudom igazán.
Utolsó emlékem, hogy rajzolgat rám a doki, de itt már nincs vizuális emlékem, tehát csukva volt a szemem, csak éreztem a tollat, ahogy fut a testemen.
A következő emlék már műtét után újra a szobámban, hogy félig ülő helyzetben fekszem az ágyon, Marcsi meg matat az infúzióval mellettem, és közli, hogy kész van a műtét.
Vissza is aludtam azzal a lendülettel, majd még 3x 4x felébredtem, egyszer hallottam, hogy Marcsi telefonon beszél valakivel, és mondja neki, hogy jól sikerült a műtét. Annyira tudtam, hogy Norbi az :) És mint később kiderült, tényleg ő volt, mert anyukám már nagyon aggódott és felhivatta a kórházat vele :) Olyan délután négy körül lettem okés.
Addig volt egy kis rosszullét az egyik felébredésem alkalmával. Ugyanis itatott velem Marcsi egy korty vizet, és eléggé hányingerem lett, de végül nem hánytam. Mikor ez másodszor is előfordult, nyomtak belém valami olyan cuccot infúzión keresztül, ami megemeli a vérnyomást. Utána full jól voltam.
Megnéztem az eredményt egy tükörben, amit Marcsi tartott nekem, és csak ámultam :) Annyira hihetetlen, hogy ez az én testemen van, és hogy ilyen szép :) Kíváncsi vagyok már nagyon arra, hogy mindenféle kötés nélkül, milyenek is az új cicik:)
Később ki kellett mennem pisilni, Marcsi engedte, hogy egyedül keljek fel, és egyedül csináljak mindent, és ment is :) Hasizomból sikerült felülnöm, mert a kezeimmel nem bírtam volna el a testem súlyát. Úh egyáltalán nem hagytam el magam, és nem is fogom :)
Ezután felhívtam Norbit, anyuékat, kör sms-t írtam annak, akinek benne volt a száma az angol telcsimbe (bocs ha valaki kimaradt, nem bunkóságból, hanem még kóma voltam...)
Később bejött Norbi meg a gyerkőc, velem voltak kb fél órát. Jól esett, hogy ott voltak.
Később Marcsi megmutatta, hogyan kell tornázni (nyakkörzés, vállkörzés, derék mozgatás), amit gyakran kell ismételni (doki mondta, hogy 5000x, úh nem kell aggódni, hogy túl sokat csinálok belőle. Én próbálom éber óráimban kb félóránként csinálni) Ez azért kell, hogy ne merevedjenek le az izmaim, meg hogy ne alakuljon ki rossz tartás.
Ezután este 10-ig fent voltam majd próbáltam magamtól elaludni, de nem nagyon ment, így kaptam egy nyugtatót meg egy fájdalom csilit. Hajnal 2ig tudtam aludni, utána félóránként ébredtem, hogy mikor jön már értem Norbi reggel. Nem a fájdalommal volt a baj, hanem hogy félig döntve volt az ágy és kurva kényelmetlen volt úgy aludni. Sajnos még itthon is két párna plusz kispárna kombón alhatok majd csak, de talán jobb lesz kicsit.
Rengeteg vizet kell innom. Már kb 2 liternél tarok ma, pedig még csak 11 óra van. De így állandóan pisilni járok, ami csak azért gáz, mert rohadt macera ám. Kb 5 perces művelet, míg levetkőzöm, felöltözöm.
Nyilván a drain még bent van, úh az is csak akadályoz a szabad mozgásban.
Azt mondják minden nap feleződik a fájdalom, úh reménykedem a gyors javulásban.
Itthon nem fekszem, hanem ülök, de vhogy sehogy sem kényelmes. A legkényelmesebb akkor volt, mikor Norbi hozott haza kocsival. Az az ülés nagyon jó volt a hátamnak.
Na eddig ennyi, jelentkezem majd a fejleményekkel :)
Anta, avagy popocici :) (Norbi nevezett el így :))
2 megjegyzés:
Hey, remelem a post megirasa ota meg csak meg jobban vagy :) Nekem olvasni is fajt, pedig nagyon nem is reszletezted :D
Kitartas :)
minden nap jobb egy kicsit, de fogy az energiám, mert aludni továbbra sem tudok. De ma sokat teszek azért, hogy javuljon a helyzet. sok víz, sok torna, este jön át egy pránanadis barátom, hogy megkezelje a hátam, este két altatót veszek majd be orvosi utasításra, hogy tudjak aludni, és holnap elvileg kiveszik a draint is.
majd mindjárt írok postot.
puszi:)
Megjegyzés küldése