Ez az év remekül indul, és azt remélem, ez már tényleg egy olyan időszak kezdete, ami nyugalommal, békével és harmóniával van tele. Ezt kívánom magunknak:)
Megint napok óta írom a blogot fejben, este elalvás előtt, vagy éjszaka, ha felébredek... Így hát itt az idő, hogy végre kifogalmazzam magamból az élményeket.
A legfontosabbal és legnagyszabásúbbal (amennyiben létezik ilyen szó...) kezdeném.
PÁRIZS!!!
Nagybetűkkel, felkiáltójelekkel, aláhúzva, kiemelve!! Igen!! Oda megyünk. Mi ketten. Norbi meg én. Áprilisban. Négy napra.
:))))))))))
Tudom, hogy illett volna azzal kezdenem, hogy Norbinak tegnapelőtt volt a harmicadik születésnapja, és hogy ez az ő ajándéka tőlem. De nem ezzel kezdtem...
Erre az ajándékra több, mint egy éve készülök.
2008 karácsonyakor már csak egy gombnyomásra voltam attól, hogy lefoglaljam a repjegyet magunknak, és hogy ezzel Norbit meglepjem a 29. szülinapjára...
Nagyon megbántam volna, ha ezt a jegyet tavaly veszem meg. A körülményeink még nem voltak ennyire letisztázva, hogy finoman fogalmazzak, és így tavaly csak egy úti könyvet kapott tőlem Párizsról.
Azonban mióta rendeződött minden - gyakorlatilag március óta - erre várok. Hogy azt az egy gombnyomást megtegyem végre. És most lefoglalva a repjegy, tervek már nagyjából összeálltak, hogy hova is szeretném elvinni Norbit, mi az amit mindenképp meg akarok mutatni neki Párizsból.
Biztos, hogy nem fog minden beleférni abból, amit tervezek, de az tuti, hogy bejárjuk, amit csak lehet.
Nyilván vannak kihagyhatatlan dolgok: Eiffel torony (Most akkor is feljutok a legtetejére, ha fene fenét eszik is! 16 évesen csak a második szintre jutottam fel, mert vissza kellett mennünk a buszhoz időre. Évekig őrizgettem a jegyet, aminek az egyik sarka nem volt letépve, mert nem volt időm felliftezni :( De idén ott leszek:)), Diadal ív, Montmarte, Sacré-Coeur, Louvre (itt tudom, hogy két napot is kevés eltölteni ahhoz, h az ember végignézzen mindent, de mi egy fél napot azért rászánunk, hogy a leghíresebb alkotásokat megnézzük... 11 éve ez nekem kimaradt, most szeretnék bejutni!), Champ-Élysées, Notre Dame.
De ezeken kívül szeretnék eljutni még sok helyre: Moulin Rouge, La Défense negyed, ahol az új diadalív is van, Invalidusok, Montparnasse-torony, ami bár csúnya, mint a dög, de az egyik legszebb kilátás innen van Párizsra. Persze még ezeken kívül is rengeteg dolog érdekel Párizsban: templomok, az Opera, múzeumok, éttermek, a hidak. Szeretnék sokat sétágatni a Szajna partján, szóval felfedezni a várost, amennyire csak lehet 4 nap alatt.
Türelmetlenül várom, de még 3 hónap van az indulásig. Pontosabban 93 nap:)
Sokat gondolkodtam, hogy mikor is menjünk. Januárban, hogy Norbi 30. szülinapja pont beleessen az útba, mert az is mekkora fíling, hogy az ember egy ilyen neves eseményt Párizsban ünnepel.
De ebben a hidegben szerintem befagyna a fenekünk is, és nekem nincs kedvem azzal elrontani az élményt, hogy fogvacogva, türelmetlenül azt várom, mikor megyünk már be valami meleg helyre...
Így elhatároztam, hogy - mégha nem is tudom pont a szülinapján Párizsba vinni - áprilisra foglalom a jegyeket. Mindenhol azt olvasom, hogy tavasszal vagy ősszel lenne érdemesebb odautazni, mert olyankor a legszebb a város. Hát mi pont tavasz közepén megyünk, úgyhogy reméljük nagyon jó időnk lesz.
Még a szállás foglalás hátra van. Nem tudok dűlőre jutni.
Vacilálok a nagyon olcsó Formula 1-es, vagy Etap hotelekkel kapcsolatban, ami pontosan azt a célt szolgálja, amire nekünk szükségünk van. Aludni lehet benne, meg zuhanyozni, és legjobb emlékeim szerint tiszták. Viszont ezek kb lyukakhoz hasonlóak. Nagyon picik, ágy van bennük meg egy lábnyi hely a mosdóhoz. De mivel én Párizst akarom járni éjjel-nappal és nem a szállodában csücsülni, így ez nagyjából meg is felelne... Plusz ez a város iszonyat drága, úgyhogy azt a pénzt, amit igényesebb szállásra költenék, el tudnám rakni, hogy több helyet nézzünk meg inkább, vagy kipróbáljunk egy híresebb éttermet, cukrászdát...
Viszont hátrány, hogy ha jól tudom ezek a hotelek a külső városrészekben vannak, mi pedig a CDG-re érkezünk a repcsivel és minden látványosság is a belvárosban van, 1-9 kerületben, így nem látom értelmét, hogy kicaplassunk minden nap a városból, aztán reggel meg vissza...
Szóval ezt még el kell döntenem pár napon belül. Ha megszületett a döntés, majd azt is megosztom veletek.
Amúgy Norbi úgy láttam igen csak meglepődött. Végre sikerült elképesztenem:D
Mikor a szülinapi buliján a kezébe nyomtam egy cetlit, amin az állt, hogy "rossz hírem van...", akkor egy picit mintha csalódottságot véltem volna felfedezni az arcán. Biztos azt gondolta, hogy nem tudtam neki venni semmit, vagy ilyesmi. Pedig csak annyit írtam neki, hogy ugrott pár nap szabadsága, ugyanis Párizsba megyünk:)
Na itt egy kicsit megakadt:D Jó volt látni, hogy örül!
Na de ezen kívül is vannak hírek, események:
Norbi sikeresen letett két vizsgát angolul! Az egyik a cscs, ami tavaly nem sikerült neki (ez valami munkavédelmi fütyfürütty, ami az épitkezési területekre vonatkozik), meg egy másik vizsgát is, amit nem tudok pontosan mi is (valami tarbak vagy tarmak - legalábbis így hangzik, amikor mondja), de a lényeg, hogy így éjszaka is tud majd dolgozni, ami sokkal több pénzt jelent.
Úgyhogy én nagyon nagyon örültem és büszke is vagyok:))
Illetve nagy hír még, hogy kifestettük a nappalit!! Hipp-hipp hurrá! Április óta tologatjuk. Most mondtam Norbinak, hogy január vége a határidő, addig meg szeretném csinálni.
Mondtam, hogy szedje össze Andrist és essünk neki valamelyik hétvégén.
Azonban itt katasztrófális hóhelyzetek uralkodtak az elmúlt héten (jó vicc, majd erről mesélek még...) és emiatt sem Norbi sem Andris nem tudtak dolgozni. Így csütörtökön megbeszélték, hogy pénteken kigurítják a szobát. Azonban Andrisnak dolgoznia kellett pénteken, viszont Norbi már előkészítette a szobát. Kipakolt mindent, leragasztott minden egyes felületet valami védőszalaggal, amit nem akartunk, hogy festékes legyen, leszerelt konnektort, lámpát, mindent. Úgyhogy szombat reggel muszáj voltunk ketten nekiállni a festésnek, ha nem akartuk, hogy minden előkészítés kárba menjen.
A baj csak az volt, hogy én este 8ra szerveztem meg Norbinak a meglepi szülinapi partiját, ami aztán nem lett meglepi, mert rá kellett kérdeznem, hogy este 8ig be tudjuk-e fejezni a festést, pakolást... Úgyhogy rájött, de végülis nem ez volt a lényeg.
Szombat reggel 7kor nekiálltunk az eslő réteg felviteléhez, de Norbi olyan ideges volt a teddy hengerezéstől, hogy fél óra elteltével úgy döntöttem átveszem az irányítást és a hengert:) Az ecset Norbihoz került, amitől meg én kapok kiütést. Nem bírom semmilyen szinten a pepecs munkát. Azt szeretem, ha van látszatja a dolgoknak. És a hengerezésnek van. Mennyire jól néz ki, mikor a szoba kezd átváltozni.
Úgyhogy felosztottuk a munkafolyamatokat, és 10re készen is voltam az én részemmel, ekkor elmentem takarítani az egyik családhoz, majd mire visszaértem gyakorlatilag csak száradnia kellett a festéknek. 1kor nekiálltunk a második rétegnek, fél4re ezzel is megvoltunk, és leírhatatlan a különbség!! Csodaszép, meleg hangulatú nappalink van!
Én azóta is megütközöm mindig, amikor belépek, hogy mennyivel jobb így otthon lenni. Nagyon büszke vagyok magunkra, mert szerintem nagyon feltűnő hibát nem követtünk el, igényes, szép munka lett! Mikor leszedtük a védőragacsokat mindenhonnan, fellélegeztem, hogy nem kell vakargatni, súrolni a festéket sehonnan.
Tökéletes, remélem a landlordnak is tetszik majd:)
Szeretnénk az előszobát meg a fürdőt is kifesteni idén, mert a fürdő fala, ahol nem csempézett, el kezdett gombásodni...
Az előszobában majd leszedjük a tapétát, kijavítjuk a falon ütött lyukakat, és az is terrakotta színű lesz, mint a nappali, csak sokkal halványabb.
Végül a festés után pont elkészültünk a visszapakolással, takarítással meg mindennel, mire megérkeztek a vendégek.
Sajnos ez nem sikerült akkora bulira, mint a szilveszteri, de nem is tudtak annyian eljönni. Végülis én sem valami ereszd el a hajam bulit akartam, hanem valami ünneplést inkább Norbinak, ahol ott vannak a barátai, akik felköszöntik. Volt fincsi csokitorta, meg zenélgetés, beszélgetés, kis tánci, úgyhogy jó volt végül is.
Azonban a szilveszteri bulit megint sikerült remekül összeszervezni! Jöttek Sepiék Rugby-ből, akik hozták még két barátjukat, eljött Peti és Sári, akikkel a tehetségkutató kapcsán ismerkedtünk meg. Ferkó, Melcsi és Boka még épp hogy éjfél előtt beestek, mert Melcsi dolgozott, Andris és Kriszta pedig minden bulink oszlopos tagjai:)
Úgyhogy nagy mulatozás ment hajnalig (állítólag voltak még olyanok, akik reggel 7kor is világmegváltottak, addigra én már kidőltem:)))
Ott aludtak nálunk hatan, úgyhogy megint tumultus volt reggel:)
Karácsonykor is volt egy kis összejövetel nálunk (ha jól számolom, az előző évben nagyjából csak nálunk voltak bulik...), ahova Krisztáék és Szabolcs jöttek el. Kis karácsonyi bejgli és gerbeaud eszegetés volt.
Úgyhogy majd mindenről kaptok képet hamarosan!
Na, és akkor a nagy hóhelyzetről:
Viccesek az angolok. Nem az a baj, hogy esik a hó Angliában (illetve persze, hogy baj, hiszen tesszük tönkre a Földet, és ez ilyen klímaváltozásokat okoz), de még csak nem is az, hogy meg is marad ez a hó. Én szeretem a havat, most is élveztem, hogy ropog a talpam alatt, meg hogy minden sokkal csendesebb.
A baj az, hogy teljesen tehetetlenül állt az ország a helyzet előtt. Nincsenek hókotrók, így nem működik a közlekedés semmilyen szinten, nem sózzák az utakat, nem tesznek semmit, hanem várják, hogy elolvadjon.
Befagytak a vízvezetékek is egy rövid időre, mert nem ásták elég mélyre őket...
És személyes szinten pedig probléma, hogy Norbi nem tudott menni dolgozni, hiszen a hóval és jéggel borított utakat nem tudja takarítani. Ami pénzkiesést jelentett nekünk.
Így, miután másfél év után végre abbahagytam az esti műszakot, a héten "szerencsére" behívtak helyettesíteni és muszáj voltam elvállalni, hogy ne essen ki annyi pénz.
Úgyhogy Anglia bekaphatja az impotens hozzáállását a télhez!
Uff, én szóltam.
Lejárt a másfél éves szerződésem az iPhone-ra, úgyhogy vettem egy másikat:) ez 3Gs, ami állítólag sokkal szupibb, mint a sima 3G... Egyenlőre sok különbséget nem látok, de biztos így igaz. Ezzel most elpörgök 2 évig... De ez legalább 16 giga memóval van ellátva, úgyhogy telepakolhatom zenékkel meg képekkel. Ja és szép fehér:)
Norbi 2 hét múlva tudja lecserélni a sajátját. Ő HTC HD2-t vesz. Elvileg ez sokkal jobb, mint az Apple. Én nem mertem bevállalni. Nem tudom, lehet, hogy megbánom még...
Voltunk moziban megnézni az Avatart. Hallottam, hogy Mo-on nem lehet jegyet kapni a 3D-s előadásra. Hála az égnek, itt ilyen gond nincs. Becsattogtunk a Trafford Centre-be, 17:20-kor, és még kaptunk jegyet a 17:10-es vetítésre:)
Mondjuk mi IMAX-ben akartuk nézni, és a neten az is volt, hogy van ilyen terem a plázában, de mi nem találtuk meg, úgyhogy maradt csak a szimpla 3D :)
Egyszerűen zseniális az a film! Főleg ezzel a technikával. Én először néztem így filmet, és ezek után a sima 2D már nem olyan izgi:)
Nem a történet a lényeg amúgy, hiszen kismillió ilyet ismerünk. Az amerikai katona beleszeret az indián nagyfőnök lányába, aki foggal körömmel védi a kultúrájukat a hódítóktól.
Na, ugyan ez a töri, csak világürrel, másik bolygóval, különleges teremtményekkel.
De mint mondtam, nem ez a lényeg, hanem a képi világ! Fantasztikus színek, látványelemek vannak benne, nagyon fantáziadús megvalósítással, és így még a történet is megkapóvá válik.
Harmadszorra láttuk, de nem utoljára!
Más most hirtelen nem jut eszembe, de azt hiszem ez megint maratoni lett így is.
Jövök a képekkel!
xx
A
- Posted using BlogPress from my iPhone
Location:Talbot Rd,Trafford,United Kingdom
4 megjegyzés:
Szia Drága! Már nagyon vártam, hogy mi törént veletek. Rég nem írtál. :-) A párizsi szálláshoz annyit tennék hozzá, hogy az Etap Hotelben még én is kibírtam két éjszakát :-) nagyon nagyon tiszta volt és nagyon nagyon olcsó. Viszont tényleg nagyon kiesik a várostól, bár én nem Párizsban voltam ilyen hotelben. Sok időt elvett mire bejutottunk a belvárosban. Én erről a Ti esetetekben lebeszélnélek. De ez csak egy megjegyzés volt. Nekem is új iPhone-om van, fehér és 32GB, nekem nagyon tetszik, szerintem jól döntöttél! :-) Örülök, hogy boldog vagy. Csak így tovább. Puszi Nektek: Anett
Hát, ha te is kibírtad az ilyen fajta hotelt, akkor nekünk sem lenne velük bajunk, sztem :) Ugyebár, oversensitive barátnőm :)
Bár, mire nem jó a blog... Mesi barátnőm felhívott Glasgowból, hogy tud nekünk intézni olcsó szállást Holiday Inn-ben!! Mesi drága, innen is ezer hála!!
Nekem az iPhone sajnos megcsinálja ugyan azokat a hibákat, mint ez elődje. Sokszor kifagy a net...
Majd akkor leszek nagon jealous, ha Norbi jövő héten megveszi a HD2-t és az jobb lesz... Tuti jobb lesz :((
Pussz
Szeva Anta!
Ha mégsem jönne össze a Holiday Inn, akkor ezt bátran ajánlom (mondjuk az Eiffel nem látszik az ablakból):
http://www.accorhotels.com/gb/hotel-2585-etap-hotel-paris-porte-de-bagnolet/index.shtml
Ősszel voltunk ott, metróvégállomástól 2 perc, 100m-re egy üzletház, aminek az aljában McD, a tetejében meg kétszintes Auchan. Mi kell még? :-)
Melyik reptérre érkeztek? Mert ha az Orlyra, akkor tudok egy nagyon olcsó be- és kijutást a városba/ból. (13EUR/fő/út helyett 1,2EUR)
Pá: Tamás (OC)
Szió!
Nagyon köszi a tanácsot! Lehet, hogy ez lesz a befutó! Hétfőn fogom lefoglalni a szállást, addig még nézelődöm.
Amúgy a CDG-re érkezik a gép, úgyhogy ez még a jobbik sztem!
Már mindjárt megyüüünk!!:))))
Megjegyzés küldése