2009. június 20., szombat

Íme a képek

Norberto névnapja :)


Anta névnapi vacsija :)

Névnapok és búcsúk

Kicsit megkésve frissítek, tudom, de amikor minimális időm van pihenni, akkor valahogy sosem tudom rávenni magam, hogy blogoljak.
De most bepótolom :)
Szóval 2 hete volt a névnapunk nekem is meg Norbinak is. Kedd este Norbi elvitt egy olasz étterembe, ami nagyon romantikus és hangulatos volt. Annyira meg voltam illetődve!! Nagyon jól esett ez az egész. Mindketten szépen kiöltöztünk, szóval megadtuk a módját :) Remekül éreztem magam és nagyon finom volt a kaja is. Később megkaptam tőle a kedvenc görög boromat ajándékba :)
Csütörtökön pedig megérkezett az ajándékom másik fele egy táncos rúd formájában, ami a legutóbbi buli alkalmával központi szerepet töltött be. Mindenki rátekeredett :)
Szombaton pedig én leptem meg Norbit egy kis vacsival, meg mindenféle aprósággal, plusz én is rendeltem neki egy szótárgépet az ebay-ről. Nagyon sokszor emlegette, hogy szeretne egy ilyen gépet venni magának, mert sokszor nem ért néhány szót, amikor újságot olvas meló közben, és hogy ez nagyon hasznos lenne neki. Azért paráztam, mert a névnapja előtt már párszor emlegette, hogy akkor majd most meg is rendeli magának, én meg mindig kitaláltam valamit, amivel eltereltem a figyelmét, hogy nehogy megrendelje :)
Nagyon örült neki, bár meg kell mondanom az őszintét, azóta felfedeztem, hogy az iPhone-ra le lehet tölteni alkalmazásként szótárprogramot, ami sokkal jobb, mert magyar fejlesztés, és több szót és kifejezést is tud. Úgyhogy ez már mindkettőnk telefonján rajta van, mert tényleg nagyon hasznos. Így az én ajándékom kicsit feleslegessé vált, de azért nem vagyok annyira elkeseredve...
Szombat este még szerettem volna elvinni egy helyre Norbit meglepi gyanánt, de annyira jól éreztük magunkat itthon, hogy ez tolódik. Iszogattunk, ősrégi rockzenéket hallgattunk, énekeltünk (ez csak az elfogyasztott alkoholnak volt köszönhető :))). Szóval remekül éreztük magunkat, ezért inkább otthon maradtunk :)
Szóval a névnapok nagyon jól sültek el, nagyon emlékezetes élmények :D

Azon a héten mentek a Szotiék (Szoti, Szilvi, Zoltn, Anikó) Lanzarotera nyaralni. Elmondásuk szerint jó volt, és jól érezték magukat, de mikor visszajöttek én barnább voltam, mint ők, úgyhogy sokat nem napozhattak...

A nyaralás nálunk is szóba kerül minden nap, már nagyon várjuk, hogy lefoglalhassuk, csak legyünk túl már a magyarországi egy héten és utána erre tudunk koncentrálni.
Persze Norbi nagyon várja már, hogy együtt legyünk Törpével és ezt totálisan megértem, és persze egy kicsit én is várom, hogy otthon legyünk, de azért én már azt várom, hogy felszálljunk a repülőre és kifújhassam a levegőt, hogy ezen is túl vagyunk.
Viszonylag jól alakul egyébként az otthontartózkodás, legalábbis az én szempontomból, mert végül az a lehetőségünk maradt, hogy anyuéknál legyünk egy hétig, ami szerintem (meg mostmár Norbi szerint is) tök jó lesz. A gyerkőc is jól fogja magát érezni, ha ott vagyunk, mert anyáék imádják a gyerekeket, plusz van rá esély, hogy bátyám gyereke, Martin is ott lesz az alatt a hét alatt, így a két bébi el tud majd játszani egymással :) Anyuék nagyon lelkesek voltak, és nagyon örültek, hogy megkértük őket, hogy náluk tölthessük ezt a hetet :) Köszi nektek előre is!! :))

Szóval tegnap már az is végigfutott rajtam egy pillanatra, hogy várom azt az egy hetet. De ez csak egy pillanat volt. Talán majd egyszer tényleg úgy megyek már én is Mo-ra, hogy várakozással, vágyakozással...
Már el kéne kezdeni szervezni a találkozóimat, de egyenlőre még nem egészen tudom, hogyan is kezdjek neki, mert minél több időt szeretnénk együtt tölteni hármasban, hiszen bármily meglepő, számunkra ez a nyaralás. A 20 nap holiday-ből 6 (Norbinak 7) erre megy el, és azt szeretnénk együtt tölteni. Így a barátnőzés, bulizás kicsit háttérbe fog szorulni, de mindenképp összehozzuk a találkákat, csak valószínűleg egy-két órásak lesznek ezek a talik.
Meg a kocsim eladásán is ügyködöm majd egy kicsit.
Tényleg, aki szeretne egy automata, remek állapotban lévő Renault Megane Cupe-t, az azonnal szóljon!!! :)

A magyarországi úthoz tartozik, hogy azt hiszem kijelenthetem, hogy a Honda 90%-os készültségben van, és ha minden igaz, akkor ma délután eléri a 100-at :DDDDD
Hipp-hipp hurrá!!
Andris talált hozzá hátsó lökhárítót, ami fehér :) Így most kicsit színpompás a verda. Ezüst, fekete, kék és fehér. Valami piros alkatrészt még beszerzünk azért :)
Múlt héten vittük futóműveshez, így mostmár egészen egyenesen megy a kocsi :)
Szóval ma készen lesz már, (kerékagy-csapágyat csérélnek rajta a srácok a munkahelyi szerelőjük segítségével, plusz valami hegesztést erősítenek meg, amihez Norbinak nincs felszerelése, csak a szerelő gyereknek.)
Norbi már ezzel járogat dolgozni, és ha minden igaz a hétvégén autópályás tesztkörök is lesznek :DDD
Már csak az kell, hogy kibírja azt a 2200 kilométert, meg azt az egy hetet, amíg otthon használjuk :) Nem nagy dolog:)

Múlt hét szombaton megrendezésre került Szilvi és Szoti búcsúbulija. Természetesen nálunk kezdtük az alapozást, ami szerintem jobb volt, mint a buli többi része. Mindenki felfedezte magának a táncos rudat és azon pörgött-forgott a csapat :) Zita még a platform cipőmet is felpróbálta a hangulat tökéletesítése érdekében :)
Elég hangosan szólt a zene és egy kicsit aggódtunk, hogy a frissen beköltözött alsó szomszéd (egy idősebb bácsika) vajon beszól-e, de semmi pampogás nem volt. Nagyon helyes, reméljük megtartja ezt a jó szokását! :)
Nagyon jó buli volt, csak nem kellett volna bemennünk a belvárosba utána. Egy eléggé szar helyre sikerült bejutni, ahol borzalmas DJ volt, szörnyű zenékkel... Úgyhogy mi elég hamar elbúcsúztunk a többiektől és Zitussal meg Andrissal hazajöttünk.

Ezen kívül csak a munka, munka és a munka van. Rákaptam a hangoskönyvekre, úgyhogy munka közben ezeket hallgatom. Természetesen angolul :) Továbbra is Twilight témakör, de ez most egy új megközelítés, mert nem gondoltam volna, hogy ennyire kristálytisztán fogom érteni a felolvasott könyvet. De talán még jobban érthető, mint, amikor én olvastam.
Hozzájutottam Niki (a Szabóné ;)) segítségével egy két nagyon hasznos anyaghoz a Twilight kapcsán, (mert ő is nagy rajongó) amit most itt is szeretnék megköszönni!!
Norbi pedig újságot olvas rengeteget angolul és lekesen szótáraz meg tanul. Nagyon örülök ennek és egyre inkább érezhető nála a fejlődés!

Én pedig szégyen szemre híztam két kilót :( Úgyhogy most az esti vacsorákat kihagyom. (Már hallom is, ahogy anyum meg az anyupótlék-tesó-barátnőm felhördülnek, hogy ezt most azonnal hagyjam abba és egyek, meg hízzak, mert csont sovány vagyok így is, de megmondom őszintén, hogy nagyon jól érzem magam 50 kilósan, meg Norbi is szereti, hogy lapos a hasam, úgyhogy igyekszem tartani a súlyt:)))
Sportolni is elkezdtünk Norbival, de egyszerűen abba a másfél-két órában, amit este otthon töltünk ez nem fér bele. Csináltuk egy darabig a felüléseket, meg hasizom gyakorlatokat, de elvett az így is kevés együtt töltött időnkből, így inkább úgy döntöttünk, hogy szüneteltetjük addig, amíg nem találunk emberibb időbeosztásba munkát.

Apropó munka. A kávézós állás még mindig a levegőben lóg, mert még nem döntötte el a konyha vezetősége, hogy Marta helyére akar-e felvenni másik embert vagy nem... (Marta egyébként nagyon örült a lengyel Twilight könyveknek. Tisztára megkönnyezte :) Most meg Kylie csináltatott neki egy pólót, amin az a felirat szerepel, hogy "Mrs Edward Cullen":) Ilyen póló nekem is kell!!! :)))
Meg Kylie-val beszéltük, hogy szeptembertől szeretnénk elkezdeni valamilyen kurzust. Még nincsenek kint az iskolák listái a képzésekről, de július közepe fele, már biztos lehet jelentkezni. És én eldöntöttem, hogy akármennyire is kevesebbet fogok keresni (mert az esti műszakot le kell akkor adnom), mindenféleképpen tanulni fogok. Ráadásul, ha Kylie is ott lesz, az nagyon nagy segítség, hiszen ő tud nekem "fordítani" ha valamit nem értek...

Feltöltöttem pár képet a pár héttel ezelőtti nyári hétvégénkről, amit Blackpoolban töltöttünk. Ez a bejegyzés alatt található meg.

Névnapokról, búcsúbuliról meg remélem még ma lesz erőm, lehetőségem, időm feltölteni képeket

Csók
A

2009. május 28., csütörtök

Jó kis hét volt

A múlt hét nagy eseménye, hogy végre megrendezésre került a régóta tervezett BBQ party Gabiéknál, Rugby-ben. Az időjárás miatt eddig mindig el kellett halasztanunk, de most olyan gyönyörű napsütéssel kárpótolt minket az ég, hogy csak na.
De kezdjük az elején: Már hetek óta beszéltük Gabival, hogy szeretnének rendezni egy hús sütögetős bulit az új házuk kertjében, és hívna minket is, meg az ottani magyarokat.
Minden hétvégén terveztük, hogy lemegyünk, de 10 fok, esőben ez nem lett volna annyira élvezetes, így folyton tologattuk az időpontot. Aztán végre, múlt hétvégére jó időt mondtak, plusz bank holiday is volt hétfőn, így kicsit hosszabb volt a pihenő időnk, így minden ideális volt egy kis összeröffenésre.
Szombat délután, meló után, Andris, Norbi meg én útra is keltünk a majd 200 km-re lévő Rugby-be. Este hat körül érkeztünk, de a buli már kezdetét vette. Sok magyar összegyűlt ismét, Gabi szervezőképességének hála. Főleg párok jöttek, de volt egy gyerkőc is.
Maga a ház tényleg nagyon szép. Gabi, barátnője Szandi (közismertebb nevén Zsuzsi), és egy lakótársuk, Csaba bérli a házat, ami teljesen újépítésű. 2 szintes, 3 hálós, nappalis. A kert is pont ideális méretű. A környék is nagyon szép. Csak újépítésű házak vannak ott.
Nagyon fincsi húsokat, salátákat ettünk. A görög bor ott is nagy sikert aratott, úgyhogy bántuk, hogy csak egy üveggel vittünk. Dartsoztunk, pókereztünk, zenét hallgattunk, ittunk, mulattunk :) Jó volt, csak én hamar kidőltem.
Másnap viszont kezdődött előről a drats party, és bár nekünk le kellett lépnünk délután, hogy Norbi tudjon beszélni Törpével, este a csapat egy része újra összegyűlt és folytatták a hússütést.

Tényleg nagyon jól éreztük magunkat! Kösznjük Gabi és Szandi, hogy elhívtatok, köszi, hogy megrendeltétek a jó időt. Azóta is tart :)

Tegnap pedig, mivel itt most kezdődött a nyár, és már egyészen 25 fokot is mutatott a hőmérő, ezért úgy döntöttünk leugrunk strandolni a tengerhez.
Bent a cégnél többen is ajánlották Blackpoolt, bár én hallottam nagyon rossz véleményeket is róla.
Mindenesetre vállaltuk a kockázatot. Kocsiba pattantunk tegnap reggel, és irányba vettük az 50 mérföldre lévő Blackpoolt.
Nekem a tengerpart nagyjából feledtette a város szörnyűséges mivoltát. Bár a partot sem úgy kell elképzelni, mint egy normális, homokos strandot, mégis, legalább tengervízben gyalogolhattam és a napocska barnította a bőrömet, ami nem nagyon fordult elő több, mint 10 hónapja.
Maga a város szörnyűséges. Mintha megállt volna az idő az '50-es években. Értem én ennek a direkt mivoltját is, hiszen kaszinók, játéktermek vannak minden lépésnél, 1 kilóméteren belül két vidámpark is van, de engem és Norbit valahogy mégsem ragadott meg a hely hangulata. És persze az elmaradhatatlan angol építkezési stílus mindenhol... Szóval számomra nem volt valami megnyerő hely, de mondom, legalább tengerparton voltunk.
Aztán - mivel Norbi mellett nem lehet napozni, mert benne van a rugó a lábában, és ha már 10 percnél tovább ültünk valahol, már ment is volna tovább - délután haza is jöttünk, hogy én még tudjak napozni a kertben, mert hát a tengerparton hülyeség lett volna :)

Viszont hatalmas jó hírrel - számomra szinte mesébe illő hírrel - szolgálhatok: a Hondával megtettük az első tesztkört!!!!!!
Ezt egyáltalán nem gondoltam volna Októberben. Én nagyon sok pénzt mertem volna akkor arra tenni, hogy a verda a szeméttelepen végzi, de NEM!!
Norbi és a fiúk (Szoti, Andris) életet leheltek a kocsiba és tegnap újra működött :)

Annyira szerettem azt a kocsit. A hangját, a sebességét, és nagyon szomorú voltam, hogy összetört. Persze most is sajnos hamarosan meg kell válnunk tőle, mert csak azért javította meg Norbi, hogy hazavigyük :(
Szóval mindenki örvendezzen, finish-be érkeztünk a javítással :)

Apropó, hazaút. Mivel ilyen szépen halad a Honda, így kitűztük a "nyaralás" időpontját. Jelenleg úgy néz ki, hogy július 10-én, péntek este indulunk a verdával, Andris, Norbi és én. Ez azt jelenti, hogy szombat este érkezünk. Várhatóan 20-án este jövünk vissza repcsivel.

Meg kell mondjam őszintén, a hátam közepére sem kívánom ezt az egy hetet. Az elmúlt időszak otthontartózkodásai semmi másból nem álltak számomra, minthogy szenvedtem, fájtam, vergődtem. Gyűlölök, most arra gondolni, hogy Magyarországra kell mennem, pedig az agyammal tudom, hogy ez már nem lesz olyan, hiszen már együtt vagyunk, Norbi meg is ígérte, hogy együtt leszünk végig. Csak számomra ez a "hiszem, ha látom" kategória egyenlőre... Jelenleg feltétlen reflex-ként működik nálam, hogyha Magyarországon vagyok, akkor szarul érzem magam... Majd ha ez a pár nap normálisan telik el, akkor biztos szívesebben járok majd én is haza...
A lényeg, hogy nekem abból a szempontból sem jó az a hét, amikor otthon leszünk, mert az azt követő hétvégén mennek a csajok Balcsira, és én is le akartam menni, de hát persze nem lehet. Mert Törpét csak azon az egy héten nem tudnánk magunkhoz venni, így marad az eggyel előtti hét :(
Mindenesetre én már nagyon szeretnék túllenni az egészen és aztán kifújni a levegőt, hogy megint egy fél évig nem kell hazalátogatni.

Félreértés ne essék. A családom és a barátaim nagyon hiányoznak és nagyon szeretnék találkozni velük. De az a macera és szenvedés, ami volt, az kurvára nem hiányzik, és emiatt minden élményt ez meg is keserít. Anyáék is ha láttak csak sírni láttak meg vergőni, ez nekik sem egy nagy élmény.
De természetesen ez most másként lesz...
Szóval másfél hónap múlva irány Mo. Dejó....

Viszont addig még előttünk áll pár hét, amiből az első, azaz a mostani rögtön ünneplésekkel telik. Hiszen Norbinak is és nekem is most van a névnapunk. Én már megvettem neki az ajándékát, és már nagyon várom, hogy odadhassam neki :)
Majd megírom, hogy milyen volt az ünneplés.

Azonban egy kevésbé örömteli hír miatt is ünneplünk nemsokára. Az egyik Kellogg's-os barátnőm, Marta (aki lengyel) elmegy a cégtől :( A pasijával Franciaországba költöznek.
Ennek "örömére" egy másik barátnőmmel Kylie-val szerveztünk neki búcsúbulit, csajosat.
Illetve csak szerveztünk volna, mert az egyik pasi az IT-ról, Karl épp meghallotta, hogy buli készül és egyből bepofátlankodta magát is. Innentől futótűzként terjedt a dolog. Egy francia pasi is úgy döntött, hogy jön, ha már Karl is. Így mi is elhívtuk a pasijainkat, hogy akkor már ők se maradjanak ki.
Június 26-án lesz a buli. Azt találtuk ki, hogy a Birdcage-be megyünk. Ez egy elég különleges szórakozóhely, mert transzfesztiták adnak show-t minden félórában, egyébként pedig rendes diszkóként üzemel a hely. Nagyon nagyon jó zene van ott és a hangulat is fergeteges :) Már voltunk ott és nekem már akkor is nagyon tetszett :)
Úgyhogy jó nagy buli várható!

Martanak egyébként megvettük Kylie-val a Twilight sorozat első két kötetét lengyelül, mert ő még nem olvasta, csak a filmet látta. Ma fogjuk odaadni neki, mert már mondta, hogy lehet, hogy megveszi magának, mi pedig meg akarjuk lepni vele. Már nagyon várom, hogy mit fog szólni :)))

Egyébként Martaékkal voltunk múlthét pénteken egy parkban napozni a két műszak között:) Merthogy Kylie vett egy új Peugeot 107-et, és azt feltétlenül ki akartuk próbálni. El is mentünk vele a legközelebbi parkba :)
Gyönyörűségesen szép idő volt és nem lehetett kihagyni. Azt beszéltük, hogyha ilyen szép marad az idő, akkor megismételjük még párszor ezt.


Aznap beszéltük a csajokkal, hogy lehet, hogy megpályázom Marta helyét, miután elmegy. Ő a K-Bar-ban dolgozik, ez az irodaépület kávézója. Nagyon kis nyugis hely, aranyosak az emberek, nincs nagy pörgés, csak minimális. Azért is jó, mert nekem is már régóta ez a munkahelyem - itt jegyezném meg, hogy kaptam oklevelet a cégemtől, hogy már egy éve ott dolgozom :) Persze nagyon jól esett, hogy gondoltak rám, de azért elgondolkodtam, hogy már annyi ideje tervezem, hogy tovább kéne lépni, de nem teszem... Azt hiszem eljött az idő... - és így ismerek névről szinte mindenkit. Legtöbbjükkel beszéltem is már többet vagy kevesebbet. Így egy kicsit könnyebb lenne a kezdés. Az órabér ott is 6.08 font, csak ott az alap 35 óra helyett, heti 40-et dolgoznék, plusz megmaradna az esti műszakban a takarítás, ami még 14 óra egy héten. Így többet is keresnék, meg az angolom is fejlődne, hiszen ott egész nap kommunikálni kell.
Ez azt jelenti, hogy havonta a még egyéb mellékeseimmel megkeresném az 1200 fontot :))
Ez nagyon jól hangzik :) Meg mondom, a fejlődésre is nagyon jó közeg nyelv szempontjából.


Ezen kívül nem sok minden van. Szoliba járunk Norbival, mert nagyon elegünk lett már abból, hogy kezdtünk hasonlítani az angolokra, olyan hófehérek voltunk mindketten. Mondjuk itt nem egyszerű dolog ám szolit találni. Nincs minden sarkon, mint otthon. Itt rendesen vadászni kellett a helyre. Nincs is közel. Kocsival is jó tíz perc. De muszáj volt már.

A napjaink továbbra is ugyan olyan monotonan telnek. Főzés, gyaloglás, munka, főzés, rendrakás, alvás... De talán most kicsit jobban bírom, hogy itt is jó idő van és nem az a nyomasztó esőszélhideg, ami szokott lenni.


Most ennyi.


Képeket töltök fel, ha lesz időm, de ha valaki kiváncsi, akkor ezen a linken megnézheti a Rugby-ben töltött hétvégénk egy-két képét:
http://www.facebook.com/album.php?aid=2024420&id=1295272913&l=293fd4e2f3


Itt pedig Blackpoolról találhattok képeket:
http://www.facebook.com/album.php?aid=2024777&id=1295272913&l=f617deb8a2



(Egyébként sokkal jobban szeretem a facebookra feltölteni a képeket, mert kb. 3 kattintás és 2 perc, míg ide a blogra, vagy az iwiw-re nagyon hosszú és macerás, úgyhogy lehet, hogyha lusta leszek, csak linket kaptok :P )

A szobáról sem csináltuk még meg a képeket... Majd. Idővel. Hamarosan :)


Szép napokat, élvezzétek a nyarat!
Anta

2009. május 18., hétfő

Twilight


:)
Elfelejtettem írni, hogy az elmúlt két hétben kiolvastam a Twilight sorozatot. Azért örülök ennek különösen, mert a 4-ből 3 könyvet angolul sikerült abszolválni :) Szóval kicsit büszke is vagyok magamra, mert elég rövid idő alatt olvastam el.
A történet engem teljesen lebilincselt, úgyhogy most a Harry Potter mellett ez vált a másik nagy kedvencemmé.

Azóta a neten folyamatosn keresem és olvasom a fanfiction-öket (továbbírásokat) ebben a témában, amiből hála az égnek, akad bőven :)
Zseniális :)
Szóval nagy Stephenie Meyer lázban égek.

Ajánlom egyébként mindenkinek, aki szereti a romatikus történeteket, kis izgalmas körítéssel (na jó, a negyedik könyvben picit horrorisztikus, véres jelenetek is vannak, de tényleg csak egy kicsit. Az én gyomrom egész jól bírta...)
Bár ha jól tudom, az utolsó két könyv még nem jelent meg magyar fordításban, úgyhogy aki nem tud angolul, az csak akkor kezdjen bele, ha kibírj várni, míg megjelenik magyarul is a vége...

Én a vérfarkasokkal vagyok :)

Cupp

2009. május 17., vasárnap

Apróságok

Csak apróságok történtek velünk az elmúlt 2 hétben, azért sem írtam, mert nem nagyon volt miről.

Sajnos a hangulatom elég ingadozó, mióta Norbi visszament dolgozni. Nem igazán tudok túllenni az eseten, majd remélem idővel azért sikerülni fog.
Mondjuk a kedvemen biztos az sem segít sokat, hogy amíg otthon már szinte nyár van - sőt - addig itt 10-15 fok, eső, szél. Már a hátam közepére sem kívánom ezt az egész időjárást, úgyhogy egyre jobban érik bennünk a gondolat Norbival, hogy máshova kéne költözni.
Mivel már az első lépésen túl vagyunk -Magyarországról már eljöttünk - innen már nem lesz nehéz továbbállni. Csak még pénzt kell gyűjteni hozzá, meg el kell döntenünk, hova is költözzünk. Ha angol nyelvterületen szeretnénk maradni, azt nehéz összehozni (Amerika, Ausztrália... stb), ha viszont az EU-n belül költöznénk, mondjuk Spanyolország, akkor pedig el kell kezdeni tanulni a nyelvet... Szóval ezek a nagyon távlati célok. Pár év.

A rövidtávú cél még mindig a nyaralás. Sajnos még mindig csak cél, mert mint ahogy kiszámoltuk, az a 2 hét "munkakerülés" 1000 fontunkba fájt... Így most megint toltuk egy kicsit a nyaralást. Valószínűleg szeptember lesz belőle :(

A másik cél, a Honda rendberakása viszont nagyon szépen halad. Bár sok pénzt nem vitt eddig (olyan 500 font körül), de már látható jelei vannak a feltámadásának.
Ott kezdődött, hogy Andris meg Norbi elkérték a munkahelyükről a trailert, hogy át tudjuk hozni a régi háztól a verdát ide a lakáshoz tartozó udvarra. Nem volt egy fáklyás menet... Mivel a jobb hátsó kerék gyakorlatilag teljesen be volt csavarodva az autó alá, így nehéz volt felrakni a trailerre, de végül megoldották.
Azóta Norbi minden szabad percét (főleg mikor nem esik az eső) bütyköléssel tölti. Vett már flexet, hegesztőt, fúrógépet. Meg az alkatrészek.
Most is Szotival szerelgetnek odalent. Szóval reméljük 1-2 hónapon belül elkészül és akkor visszavisszük Magyarországra. Az lesz még egy érdekes út...

A másik nagyobb jelentőségű dolog, hogy szép lassan kezdjük megvenni azokat a dolgokat a lakásba, amiket kinéztünk. Bár még csak apróságok vannak meg, de mi már ezzel is nagyon elégedettek vagyunk. Tegnap például egy mélypiros bársonyfüggönyt vettünk a mi különleges középső szobánkba, szép kovácsoltvas jellegű karnissal. Ezt:


És jelentem, Andris felkente az utolsó réteg festéket is a szobára, és mostmár tényleg gyönyörű!! Ha lesz érkezésem, csinálok képet a kész műről, csak még le kell sikálni az ajtó- és ablakkeretről a festéket.

Vettünk szép krómszínű kapcsolót és konnektort, hogy az se legyen olyan csúnya fehér, mint amilyen most van.

Szóval szép lassan haladunk és ez most megelégedettséggel tölt el bennünket :) Jó, hogy amit elképzeltünk hónapokkal ezelőtt, azt most sikerül megvalósítani. Még egy nagyon szép csillárt is kinéztünk a vörös szobába, arról mindjárt keresek is egy képet a neten. Csak azt sztem valamikor a jövőhéten vesszük meg, mert most is ráköltöttünk 100 fontot a lakásra, jövőhéten is kb ennyit fogunk. Szóval próbáljuk beosztani.


Vettünk polcosszekrényt végre a "sufniba", így végre a cipőimnek is lesz hely, ott is rendet tudunk rakni már.


Ezen kívül csak apróságok történtek: vettem kontaktlencsét itt kint először. Amikor kiköltöztem ide tavaly, akkor több, mint egy évre elég lencsét kihoztam magammal, de mostmár muszáj volt itt csináltatnom.
Ugyan úgy szemvizsgálatra kellett mennem, meg úgy, mintha sosem hordtam volna lencsét, végig kellett játszani a beillesztés mizériát, hogy tényleg tudom-e használni. Bah... Jó vicc. 12 év után... Na mindegy.
Most vettem 3 hónapra előre, de ez valami szilikonos csoda, ami jobb, mint a víz alapú lencsék. Valami ilyesmit magyarázott a doki.
Viszont rossz hír, hogy megint romlott a szemem, hogy azt már teszi 8 éves korom óta. Jelenleg -4-es lencsét kell hordanom :((


Két hete meg valami afta jött ki a számban. Soha nem volt még ilyen, úgyhogy jól megijedtem, hogy nem tudtam tőle enni, mert nagyon fájt, ha mozgattam a számat. És persze pont vasárnapra esett, így még patikába sem tudtunk elmenni, de Zitusék adtak nekem Unikumot, hogy az is lefertőtleníti :) Végülis bevált, csak épp csípett, mint állat. Végül Szoti hozott Mo-ról valami spéci kencét erre, és az véglegesen elmulasztotta.


Ezen kívül a Ferkóék elköltöztek a régi házból. Boka meg Ferkó újra egy szobában élnek. Nekem ez kicsit fura, de ők tudják. Bár azt mondták, hogy egy hónapos felmondás van, ami végülis egész jó itt Angliában. Tehát, ha el akarnak költözni, akkor nincsenek lekötve.
Viszont Tamáska jól megszívta. Úgy volt, hogy ott lakik majd, ahol Ferkóék, de végül bonyodalmak akadtak, úgyhogy fél nap alatt találnia kellett valami másik szállást. Na mindegy, a lényeg, hogy végül ő is jó helyet talált, úgyhogy mindenkinek van fedél a feje fölött.


Nekem ugyan úgy telnek a napjaim mindig. Talán egy kicsit túl monoton is az egész. Régen, amíg otthon éltem, tudom, sokszor panaszkodtam a barátnőimnek, hogy nem megy nekem ez a rendszeresség, nem tudom beilleszteni az életembe. A háztartás vezetés is főleg ezért nem ment.
Hát most megy. Túlságosan is. Talán emiatt is vagyok kicsit sokszor letörve, mert mondom, túl monoton ez az egész.
Reggel ugye kelek 6kor Norbival, megfőzök, utána negyed óra gyaloglás a melóba, ott lehúzok 7 órát, majd vissza haza, hogy el tudjam rakni a kaját a hűtőbe, amit reggel főztem, hogy ne romoljon meg, majd vissza a melóba, még 3 óra munka, és utána újra haza. Ez este kb 3/4 8-8. Otthon vacsi főzés, ilyenkor érkezik általában Norbi, és gyakorlatilag marad egy, másfél óránk arra, hogy együtt legyünk, hogy egyáltalán pihenjünk.
Ez megy Hétfőtől péntekig, aztán szombaton Norbi reggel ugyan úgy elmegy dolgozni, én pedig általában 10-re megyek takarítani valamelyik házba. Majd otthon takarítás, ebéd főzés, majd mikor Norbi hazaér a melóból, akkor bevásárlás a következő hétre.
És végül marad egy napunk, ami persze a legtöbb esetben nem pihenéssel telik. Nem annyira panasznak szánom ezt, csak nem tudom, hogyan lehetne ebből kitörni. Kicsit sok ez így.
Főleg a hétköznapok súlyosak. Nekem is, Norbinak is.
Talán, ha találnék valami irodai melót, ahol nem kell 10 órát dolgozni, hogy normálisan keressek, az megkönnyítené az életünket.

Na jó, már megint sokat pofáztam, nem olyan lényeges ez, csak kicsit jól esett leírni.
Remélem a héten mostmár tényleg tudok feltenni képeket a lakásról.


Pusszancs, vigyázzatok egymásra!
Anta

2009. április 29., szerda

Helyesbítés :)

Norbi szólt, hogy abszolút de nem vagyok képben a kocsi alkatrészek terén :)
Tehát a féltengelyt javítatta meg, nem a főt, merthogy az a motorban van.
Első lökhárítót vett, pont hogy hátsót nem kap sehol.
Mea culpa :)

2009. április 20., hétfő

Amiről nem tudok és nem is akarok...

Életem talán legkeményebb időszakán vagyok/vagyunk túl. Nem szeretnék erről írni (bár Norbi mondta, hogy szerinte nyugodtan írjak róla...), mert nem olyan téma, amihez olyan embereknek is közük lenne, akik csak úgy betévednek ide, úgyhogy ez a nagy horderejű és nem kevésbé fájdalmas és nehéz téma nem kerül kiírásra.

Mindenesetre annyit azért elmondok, hogy megismerkedhettünk az angol egészségüggyel közelebbről is. Nem kívánom senkinek ezt az élményt. Szörnyű, borzalmas, rettenetes... Olyan lassúak, ígérgetnek fűt, fát, mindennek az ellenkezője történik... Nyílván egy-két szempontból jobb, mint a magyar egészségügy. Felszereltebbek a kórházak, modernebb eszközökkel dolgoznak, de az orvosok, főleg az ápolók, nővérek felkészültsége a béka segge alatt. Félelmetes.

Egy hétig tartott a szoros kapcsolat a kórházakkal, orvosokkal, mostmár hála az égnek kezdünk visszarázódni a normális kerékvágásba.

Ezúton szeretném megköszönni mindenkinek, aki támogatott minket, akár lelkileg, akár fizikailag! Nem ment volna nélkületek!! Andris, Téged külön kiemelnélek, mert Te tényleg minden pillanatban ott voltál, amikor szükségünk volt Rád! Ezt nem tudom talán soha meghálálni... Köszönöm!
És Kata Drága! Nélküled sem mentem volna sokra! Tudom, ha meg tudtad volna oldani, kijössz hozzám, de az élet most azt a játékot játssza velem, hogy teljesen egyedül, vadidegen környezetben, idegen nyelven kell kőkeményen helytállnom. De Te lelkileg tudtál támogatni úgy, ahogy senki más. Köszönöm!

Most inkább azokról a dolgokról írnék, amik ezen az incidensen felül történtek velünk, mert az publikusabb :)

Szóval elkezdtük a lakásfelújítást. A középső szobával kezdtük. Mi, a nagy festők, nekiálltunk mélybordóra kipingálni a szobát :) Én is festettem már, meg Norbi is, de lássuk be, világos színt más festeni, mint sötétet. Nagyon nagyon más. De mivel mi ezt nem tudtuk, nekiálltunk magunk. Öööööööö. Nos. Pöpetnyit csíkos és foltos lett a fal :) Andris mikor meglátta, picit elképedt, majd közölte, hogy nem biztos, hogy ki tudja javítani :) Neki 7 évig ez volt a szakmája. De azt mondta, ha legközelebb festenénk, előbb szóljunk neki :)
Azért persze nekiállt, és két réteggel már nagyjából sikerült eltüntetnie a kontárkodásunkat. Még vár egy réteg a szobára, de azt a fent említett okok miatt még nem tudtuk megejteni...
Ha az megvan, jön a nagyszoba.

Másik nagy projekt most a Honda rendbehozatala. Sok mindent vásárolt Norbi a verdához mostanság, mindenféle bontókban, hogy össze tudja rakni és Mo-ig el tudjunk vele gurulni. Vett hátsó lökhárítót meg megcsináltatta a főtengelyt, vett 4 gumit felnivel, nagyon jó állapotút és nevetséges áron. Meg még mindenféle bizbaszt, amiről nekem fogalmam sincs, de nagy lelkesedéssel szerelgetik, úgyhogy reméljük hamarosan életképes lesz a kicsike.

Ezen kívül inkább csak apróbb dolgok történtek, de nekem ezek is fontosak.
Múlt héten, mivel Norbi itthon volt betegszabin, nekem pedig dolgoznom kellett (mivel előtte lévő héten nem mentem dolgozni, hogy Norbival lehessek éjjel-nappal a kórházban), így többször ő főzött nekem. Volt, hogy meglepiből elhozta nekem a munkahelyemre és ott a kocsiban kajáltunk :) Be kell valljam, nem sok pasi tett meg értem ilyeneket és nagyon nagyon jól esett ez nekem. Olyan kajákat csinált, hogy hmmm. Norbinak többször kéne főznie. Az ilyen tehetségnek teret kell engedni :D
De viccet félretéve, ahhoz képest, hogy tényleg nem túl gyakran adódott az életében, hogy főznie kelljen, egyszerűen briliáns kajákat csinált :)

Péntek este meg elmentünk Liverpoolba megint. Most sem volt semmi különösebb cél, csak olyan jó sokszor csupán maga az, hogy utazunk. Bementünk egy parkba, amit épp most építettek újjá, ott sétálgattunk meg beszélgettünk, de nem volt nagyon jó idő, úgyhogy inkább kocsikáztunk többnyire.

Ja igen. Apropó kocsikázás. A héten volt egy kis időnk, így elmentünk a Trafford Centre egy kihalt parkolójába, hogy Anta gyakorolhassa a vezetést. Hát nos......... Ugye az automatával semmi gondom, meg a forgalomban haladással sem mostmár. De a váltás még mindig nem jó barátom. Sőt. Kifejezetten az ellenségemnek tekintem a váltót és a kuplungot. Mondtam Norbinak, hogy sztem soha nem fogom megtanulni én a vezetést manuális váltóval, de mondta, hogy hagyjuk a hülye dumát, tavaly is ezzel a szöveggel jöttem, amikor automatán tanítottak és abba is belejöttem. Hát remélem igaza lesz, de egyenlőre azt érzem, hogy ez nekem sosem fog menni.

Meg ami a másik baj, hogy elzavartak minket a parkolóból, merthogy az privát terület és ott nem gyakorolhatok, még akkor sem, ha megvan a jogsim. Vitatkoztam a pasival, hogy ezt nem értem, ez egy hivatalos parkolója a centernek, itt autók szoktak parkolni, most én miért nem gyakorolhatok. De sajnos nem sikerült meggyőznöm. Viszont így nem sok ötletünk van, hol is gyakorolhatnék, mert ezzel a "tudással" forgalomba még nem mehetek. Még ott tartok, hogy mondogatom magamban, hogy kuplung, kettes, lassan felenged, gázt finoman nyomni...stb. Nem mondhatni, hogy automatikus reflexszé vált volna a váltás folyamata :D

Egyébiránt húsvétkor nálunk rendeztünk egy hármas szülinapi party-t, mert Zoltn-nak, Szilvinek és Szotinak is az idő tájt volt a szülinapja. De mivel elég szomorú kimenetel volt a bulinak, így erről most nem írnék részletesebben, majd rakok fel azért pár képet. Előtte meg Andrissal meg Zitussal voltunk egy pubban, ahol mi Zituval nagyon jól éreztük magunkat, mert tömve volt a hely pasikkal, viszont ebből kifolyólag Norbi meg Andris egyáltalán nem érezték jól magukat :) Nehéz a pasik sorsa :)

Melcsi látogatott hozzánk most hétvégén. Na jó, ez így nagyképű volt. Valójában Ferkóhoz látogatott, de ránk is szánt egy kis időt :P
Elmentünk hatan (Melcsi, Ferkó, Szilvi, Szoti, Norbi meg én) egy közeli arborétumba. Gyönyörű szép volt a hely. Olyan szép színes virágokat láttunk mindenhol, hogy az embernek káprázott a szeme.
Aztán beültünk egy mekibe dumálni. Melcsi úgy néz ki, hogy szeptemberben költözik ki Ferkóhoz végleg, aminek én nagyon örülök :)


Viszont (sajnos) az a helyzet, hogy Szilvi meg Szoti hazaköltöznek. Én azt mondom sajnos, de nyilván Szilvi örül, hogy hazamehetnek. Én megértem valahol, mert otthon bekínáltak neki egy nagyon jó munkalehetőséget, és itt meg már lassan egy éve a csomiban dolgoznak, ami megértem, hogy nem egy életcél. De én akkor is szomorú vagyok, mert nagyon szeretem őket és nem jó érzés, hogy az amúgy sem túl nagy csapatból elmennek ketten. De persze ki tudja még mit hoz az élet :)

Voltunk Szotival meg Norbival autó árverésen. Hát ez nagyon érdekes élmény volt!!
Egyrészt még sosem jártam ilyen helyen Mo-on sem, hát még külföldön. Iszonyúan kellett koncentrálnunk, hogy megértsük mit is mondanak be a mikrofonba.
Mindenestre döbbenetes árak voltak. Szoti többször közölte, hogy akkor ő most megy és magára gyújtja a mercijét, mert azon az áron, amiért a kocsiját vette ott az árverésen fantasztikus kocsikhoz lehetett hozzájutni!
Nekem a legjobban azért fáj a szívem, mert volt ott egy Volvo s80 T6. Full extra. Tényleg minden volt benne, ami szem szájnak ingere, még műszerfalba visszahúzódó navigáció is működött benne. Természetesen fantasztikus állapotban volt a verda. És összesen 950 fontért kelt el!!!! Az 300 ezer magyar forintocska. Ez valami hihhhetetlen... Szóval azért nagyon nagyon vérzett a szívem :(
De voltak még döbbenetes árak, meg verdák, úgyhogy valószínűleg gyakran fogjuk azt a helyet látogatni, és egyszer majd lehet onnan veszünk álomautót :)

Mostmár egészen biztos, hogy bálnát veszünk. Én a végsőkig arra szavazok, mert egyrészt olcsóbb és jelenleg azt tudnánk megengedni magunknak, másrészt meg automata, ami számomra kimondhatatlan megkönnyebbülés lenne. Mondjuk elképzelem magam, ahogy egy bálnát vezetek... Háááát. Vicces :) De majd megszokom hamar biztosan :)

Pénteken úgy néz ki lefoglaljuk a nyaralást. Még mindig nem döntöttük el véglegesre hova is menjünk, de sztem vagy Majorca, vagy Lanzarote a nyerő. Mindenképpen június elején megyünk, mert akkor a legolcsóbb. És arra már nem kell sokat várni :))) Majd megírom a részleteket, amint lefoglaltuk a témát :)
Jajjj, nagyon várom már! Tengerpart, NAPFÉNY, pihenés, lazulás. Hát, nagyon szükségünk van rá. Elég kemény dolgokon mentünk keresztül az utóbbi időben...

Orsi barátnőm hathatós segítségével eljutott hozzám a Twilight sorozat első kötete. Nem egészen egy nap alatt ki is olvastam. Zseniális könyv!!! Vámpíros romantikusos, de nálam most előkelő helyet foglal a szívemben Edward és Bella :) Mondhatjuk, hogy egy újabb világ, aminek a fanatikusa lettem.
Viszont tegnap kiderült, hogy két kolleganőm, Marta és Kylie is nagy rajongók, úgyhogy mostmár együtt sóhajtozunk :)
Norbival megnéztük a filmet, ami a könyvből készült. Totálisan büszke vagyok Norbira, mert ez az első romantikus film, amit megnéztünk közösen. Egész jól bírta. Csak néha szaladgált el a laptop elől :) Nekem persze nagyon tetszett :)
Ééééééés. Nagyon ügyesen letöltöttem a netről a könyv többi részét is. Most belecsaptam a New Moon-ba. Végre megint angolul olvasok. Mondjuk számomra nem annyira szórakoztató, mint magyarul, de csak így érhető el jelenleg a könyv, úgyhogy beérem ezzel. Viszont meglepően gyorsan haladok az olvasással. Gyorsabban, mint mikor régebben olvastam angolul regényeket.
Norbi segített felhekkelni a könyvet az iPhone-omra, úgyhogy mostmár munkaidőben is tudom olvasni :)

Anta a workaholic :DD

Voltunk moziban is nagy csapattal. Megnéztük a Fast and Furious 4-et. Nekem konkrétan nem tetszett annyira, mert kicsit uncsi volt. Kevés volt benne a jó kocsi. De Vin Diesel és Paul Walker mindenért kárpótolt :) De itt is megfigyeltem, hogy egészen jól értem az angol szöveget. Fejlődik az ember, akarva akaratlanul :)

Most hirtelen ennyi, aztán majd ha eszembe jutna valami, akkor kiegészítek

Cupp
Anta