A legelső a külső. Sok mindent fel tudnék sorolni, amik zavarnak a testemen, de már közel sem annyit, mint rég. Pár éve minden milliméteren hibát láttam magamban, a lábujjamtól az utolsó hajszálamig.
Ma már tisztában vagyok egy-két értékemmel, de ami még ma is nagyon utálatos, hogy nem tudok olyan vékony maradni, mint szeretnék. Amit Norbi mellett elvárok magamtól.
Van pár olyan külső vonás, amin sosem tudok változtatni, pedig szeretnék. Ilyen például a csípőm szélessége, a derekam vastagsága és a hajam vékonysága (ja és hogy bandzsa vagyok és gülü szemű...) Ezek már nem olyan fájdalmas tények, mint voltak két éve, de mindenképpen olyan, amit utálok magamban.
Nem szeretem a kisebbségi komplexusomat, hogy legtöbbször kevesebbnek tartom magam, mint amilyen talán valójában vagyok. Hogy folyton várom a külső visszajelzést.. Hogy elkeseredek ha ezt mégsem kapom meg attól, akitől szeretném. Nem szeretem a megfelelési kényszeremet. (Pedig ez vitt előre mindig, akár a magánéletemben, akár a tanulmányaimban, munkámban)
Utálom, hogy nincs kitartásom, ha a saját lelki fejlődésemről van szó. Hogy nem tudok magamért tenni semmit. Hogy a pránanadit továbbra sem használom, pedig javíthatna az életemen.
A mozgás terén sem vagyok kitartó, ez is baromira zavar, hogy utálok mindenfajta sportot. Nem esik jól sosem és csak kínlódásnak élem meg. Ez pedig a vékonyságom megtartásában akadályoz, és emiatt utálom ezt magamban...
Utálom azt, hogy gyűlölöm őt. Hogy nem tudom elfogadni, hogy minden megnyilvánulására kinyílik a bicska a zsebemben, hogy szeretném, ha nem létezne, ha soha nem is létezett volna...
Utálom, hogy bármit is utálok magamban, mert 8 év terápia alatt nem tudtam megtanulni szeretni és elfogadni magam a hibáimmal együtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése