2010. november 9., kedd

2. nap: valami, amit szeretsz magadban

Kicsit sűrű volt a nap, azért írok csak most, így kicsivel éjfél előtt.
Éjszakázom a héten, pár perc múlva szülinapom van, így nem volt időm. Sütöttem sütit, miután délután felébredtem, mert itt a cégnél a szülinapos hozza a tortát..:)

Illetve este Norbi köszöntött föl, azt mondta, szeretne ő lenni az első:)
Egy gyönyörű nyakláncot kaptam tőle. Fehérarany a lánc, a medál pedi egy pillangó, aminek az egyik szárnya fehér gyémántokból, a másik pedig feketékből van kirakva. Meseszép!! Nem találok szavakat azóta sem.
Itt is köszönöm Neked ezt az ajándékot! Nagyon illik hozzám:)

A mai napi kérdésre pedig itt van az én válaszom:

Mindenek előtt azt szeretem magamban, hogy erre a kérdésre már van válaszom. Vannak dolgok, amiket szeretek magamban, pedig sokáig nem nem találtam ilyet.

Szeretem a küzdést magamban, hogy nem adom fel, hogy megyek, nyomom, és ha kell húzom magammal a társamat, ha ő már nem bírja.

Szeretem azt az életet, amit teremteni tudtam. Mert bár nem túlzottan különleges, mégis hihetetlen büszke vagyok rá. Hogy sikerült olyan dolgokat elérni, amiben Norbi (meg én is) jól érezzük magunkat. Hogy olyanokat tudok adni, nyújtani neki, amiket eddig nem tapasztalt.
Hogy háztartást vezetek, annak minden nyűgjével és örömével; keményen dolgozom mellette, van hogy nagyon sokat; angolok között élek, és nagyon szépen be tudtam illeszkedni; gyors tempóban fejlődik az életünk. Ezek egyszerű dolgok, azonban napi küzdést igényel, és büszke vagyok magamra minden nap ezért az életért.

Szeretem, hogy szép tudok lenni, hogy büszke rám a párom, hogy tetszem az embereknek.

Szeretem a simulékony természetemet, hogy könnyedén megtalálom a hangot az emberekkel, hogy értek a kapcsolateremtéshez. Hogy sokan számítanak és számíthatnak rám:)

Szeretem a kreativitásomat, a fantáziámat, ami bár nem egetrengető, mégis sokszor magamat is meglepem egy-egy alkotással, ötlettel.

Szeretem a bátorságomat, amivel bele mertem vágni ebbe az új életbe, és ami segített kitartanom Norbi mellett akkor is, mikor mindenki az ellenkezőjét javasolta, mikor én is elbizonytalanodtam..

Szeretem a hangomat, szeretem, hogy már ezen a téren is értem el sikereket, és ha csak ennyi volt a része az életemben, talán már azzal is ki tudnék békülni.

Szeretem a tudásomat, amit megszereztem, amit nap mint nap használok, és amivel néha bizony ámulatba ejtem az embereket.

Ezeket a sorokat sokszor el fogom olvasni asszem:) nagyon pozitív lett, örülök neki:)




- Posted using BlogPress from my iPhone

Location:Manchester,United Kingdom

Nincsenek megjegyzések: