2013. február 14., csütörtök

V day

 
Norbinak ezt készítettem Valentin napi vacsira, virsliből, tojásból meg pár koriander szárból :)
 
Ez pedig életem első Valentin napi képeslapja. El is bőgtem magam :)
 




2013. február 4., hétfő

Masszázs

Nem nagyon volt kedvem írni az elmúlt napokban. Mert bár több barátommal is találkoztam, meg igyekeztem elterelni a figyelmemet, de már iszonyatos honvágyam volt. Rettenetesen hiányzott Norbi, Macska úr, a házunk, Mcr, még a munkám is.
Szokásos mo-i depresszió telepedett rám, alig vártam, hogy jöhessek el.
Persze jó volt a szüleimmel is ennyi időt eltölteni, és ők mindent elkövettek, hogy jól érezzem magam - amit itt is köszönök -, én már iszonyúan vártam a vasárnapot, hogy végre hazautazzak:-)
Múlt héten kijutott sok személyes jellegű izgalomból is. Rettentően felhúztam magam, és kiakadtam, de erről többet nem írhatok. Tudjátok, a régi nóta. Nekem kell az okosabbnak lenni... blablabla
Plusz csütörtökön ugye újra találkoztam a dokival, aki megmutatta ezt a masszázs technikát... Hááát, nem nőtt a szívemhez...
Ugye erre azért van szükség, mert a műtét során egy nagy üreget alakítanak ki, amibe belehelyezik az implantátumot.
Ez az üreg napról napra zsugorodik, plusz a szervezet elindít egy tok képződési folyamatot. Mivel az implantátum egy idegen anyag, ezért ezzel a tokkal védekezik a szervezet ellene.
Ezzel még alapvetően nincs is baj, a veszélye ennek a toknak ott van, ha túl "szűk" lesz az implantátum körül, azaz, ha kialakul a tokzsugorodás.
Ez ellen a doki ugye sok dolgot tett (érdes felületű az implant, azaz jobban meg tud "kapaszkodni". Izom alá ültette be, így jobban védve van. A legprofibb technikát alkalmazta, a legmodernebb anyagokkal...stb. Ez volt az ő része. Ezzel már kb 3-4 százalékra csökkentette a tokzsugorodás kialakulásának veszélyét)
De nekem is van felelősségem, és ez a masszázs. Ezzel a módszerrel mozgatom az implantátumot a testemben, így a tok nem tud úgy rászűkülni.
De ez a mozgatás számomra nem valami jó. Egyáltalán nem fáj (illetve egy ponton igen...) viszont furcsa, idegen érzés mozgatni a testemben egy idegen anyagot. Folyamatosan az ájulás szélére kerültem az első napokban... plusz a jobb kezemmel nem is tudtam rendesen csinálni, így a bal mellem érezhetően keményebb maradt pár nap után, mint a jobb. Persze mostmár, hogy itthon vagyok, Norbi segít. Megtanítottam neki a technikát és mostmár kezd bepuhulni a bal mellem is.
3 feladat van, ezt kell napi 3x-4x csinálni, kb 15-20 percig. A második feladatnál a két mellet egymás felé kell húzni, és ilyenkor a bal mellem és a hónaljam találkozásánál egy olyan égető, csípő érzést érzek, mintha savat engednének szét azon a területen. A doki azt reagálta erre, hogy valószínűleg hamarabb jön majd meg a menzeszem, mint várom, és igaza is lett, mert 6 nappal korábban, tegnap este meg is jött. Fáj is most eléggé mindegyik feladat, amikor csinálom...
Tegnap egy picit bepánikoltam, mert zuhanyzás közben a bal mellem alján egy pici csomót éreztem az ujjammal. Látni nem láttszott, de Norbi is kitapintotta. Előző nap még nem volt ott, úh paráztam, hogy ez a tokzsugorodás miatt van biztos, mert nem bírtam rendesen masszírozni a bal mellem.
Felhívtam a dokit, de megnyugtatott, hogy ez nem lehet még semmi ilyesmi, szerinte egy izomcsomó lehet, persze ha nagyobb lesz szóljak.
Azóta el is tűnt, mert Norbi szorgalmasan masszírozta a mellem tegnap egész délután/este:-) Igazán kellemes munkát találtam neki sztem:-)
Illetve a tokzsugorodás ilyen hamar még ki sem alakulhat, mert maga a tok képződésnek is kell 4-6 hét, az én műtétem pedig 17 napja volt, úh tényleg semmi ok az aggodalomra.
A leszorító pántot még kb 2 hétig kell hordanom. Küldenem kell majd pár fényképet a dokinak jövőhét végén, és majd ő eldönti, hogy úgy néz-e ki a mellem, ahogy ő szeretné.
A nagyimelltartót pedig akkor lehet majd levenni, amikor március elején megyek majd kontrollra vissza hozzá.
Viszont mivel nekem eleve szörnyen érzékeny a bőröm a mellkasomon, és most nem is nagyon levegőzik, hiszen éjjel-nappal takarva van a melltatróval és a pánttal, így kipattogzott csúnyán, úh ezt is kezelnem kell. Betadinnal kenegetem, hogy ne fertőződjenek el.
Amúgy mostmár jó minden, helyre állt a lelkibékém, itthon lenni JÓ:-)

Nem akartam ezt a képet feltölteni a netre, de végül meggyőztem magam, hogy ennél bevállalósabb vagyok én, úh itt van az előtte-utána kép (csak annyi photoshopot használtam a másodiknál, hogy a hátteret kicseréltem, mert nem volt túl szép az eredeti háttér... Illetve ez telefonnal lett fényképezve, egy rosszúl megvilágított helyiségben, úh bocs a minőségért... majd lesz jobb :))

2013. január 29., kedd

Százezer - 100.000

Ma megvolt a százezredik látogatója a blogomnak :)
Kispestről, a Bajza Utcai Általános Iskolából klikkelt rám valaki ma reggel, 8:55kor, és elvileg a 3 gyerekkel irány Spanyolország blogról került ide hozzám.

Nagyon nagy öröm ez nekem, hogy ennyien, és ilyen kitartóan olvastok már évek óta. Köszönöm nektek, mert rengeteg inspirációt ad az, hogy tudom, hogy olvassátok az írásaimat :)
Még sokszor százezret kívánok magunknak :)

Písz :)
A

2013. január 28., hétfő

A 10. napon

Végre ma lekerült minden kötés, a "varratszedés" is megvolt, és láthattam az új cimboráimat :)
Gyönyörűek, és tök jó nagyok, de nem olyan hatalmasak, hogy már nevetséges hatást keltsen. Pont olyan és akkora, amitől örömömben táncolni szeretnék :)
Hosszú volt az elmúlt 10 nap és a fájdalmaknak még nincs vége, de ha most kérdezné meg valaki tőlem, hogy megérte-e, hát teljesen őszintén, szívből tudnám azt mondani, hogy igen.
Baromira fájt az első napokban, de már most sem emlékszem rá annyira, halványul az emlék, és tényleg ki lehet bírni.

A varratszedés amúgy csak annyiból állt, hogy a végeit levagdosta a varratnak, tehát nem kellett kiszedni, mert ez egy olyan anyag, ami felszívódik :)

Igen, most egy picit feltűnőbb, hogy van fél centi színtkülönbség a két mellbimbóm között, de erre a doki már novemberben felhívta a figyelmemet, csak most, hogy nagyobb a mellem jobban látszik, de igaziból ez csak nekem feltűnő :)

Csütörtökön megyek még hozzá, hogy a masszázstechnikát megmutassa és utána már repülhetnék is haza Mcr-be, de a jegyem csak vasárnapra szól... Megpróbálom áttetetni. Ha sikerül akkor már csütörtök este együtt lehetünk Norbival.

Renka barátnőm látogatott ma hozzám, ő volt az első, aki láthatta a melleimet élőben :) Neki is nagyon tetszett :)

Majd ilyen bikinis biforáftör képet megpróbálok készíteni, aztán felteszem ide is.

2013. január 25., péntek

A csövek kivétele

Én ettől a mozzanattól is eléggé paráztam, mert olvastam egy nagyon elrettentőt az egyik blogon, egy lánynak szinte kitépték két oldalról, és neki borzalmasan fájt. Közölte vele a doki, hogy szorítsa össze a fogát.
Ezt még jó előre megkérdeztem az én dokimtól, hogy ez hogy zajlik, meg, hogy mennyire fáj. Mondta, hogy sok múlik azon is, hogy a csövet már hogyan helyezi be, hogy nincs rajta csavar, tehát, amikor húzza ki nincs megtekeredve.

Úgy zajlott, hogy leszedte a hónaljamról a kötéseket, leszedte a szorító pántot és a melltartót rólam, de a többi kötés rajta maradt. Most láttam előszőr a melleimet. Bár a kötések még mindig kicsit eltakarják, illetve lenyomják felülről, de hát én el voltam ájulva a látványtól. Gyönyörűek lettek :) És nagyok :)

Ezután felfeküdtem egy asztalra és elmondta a doki, hogy lazítsak. Minden izomat lazítsam el a testemben, és ahogy majd huzza ki, és esetleg furcsa, vagy picit kellemetlen érzést érzek, ne ránduljak össze, hagyjam lazán minden izmom, azzal könnyítem meg a saját dolgom, és úgy kevésbé fáj.
Egy kb 15cm-es csővet húzott ki mindkét hónaljamból. Nem mondanám fájdalomnak, inkább csak nagyon idegen, furcsa érzés, ahogy jön kifelé a cső. De ha nyugton maradsz, kint van 3 mp alatt, és nem egy fájdalmas élmény.

Mondta, hogy még jegeljem 2 napig, biztos, ami tuti, plusz minden nap betadin samponnal kell lemosni a hónaljamat, géz segítségével. Erre is pontos instrukciókat kaptam.

Hétfőn megyek kontrollra.

Eléggé lefáraszt, ha mászkálni kell, ez a szorító kötés nagyon megnehezíti a rendes levegővételt.
Az emésztésemen segített egy hashajtó, remélem mostmár gyógyszer nélkül is minden rendben lesz.
Még ma kell bevennem az antibiotikumot, aztán a gyógyszerek ideje lejár :)
Tényleg egyre jobban vagyok, a hátam is csak éjszaka rendetlenkedik. Illetve most, hogy már nem alszom altatóval, sokszor felébredek, hogy kényelmetlen a hátamon feküdni, de még sajna sokáig nem tudok átfordulni az oldalamra.

Kezdenek szivárogni a látogatók :) Tegnap itt volt Orsi barátnőm, jövő hétre is már sokan bejelentkeztek, úh nem fogok unatkozni Norbi nélkül, remélhetőleg.

2013. január 23., szerda

No pain, no drain

Ma végre megszabadultam a csöveimtől, flaskáimtól, úh holnaptól látogatható állapotba kerülök.
Ma még szenvedek egy kicsit, plusz az emésztésem sem változott még és ez már nagyon megijeszt... ma vettem hashajtót, remélem reggelre tényleg lesz vmi eredmény, mert már egy hete szenvedek ezzel...
Ma nincs kedvem hosszan írni, holnap frissítek majd.
Tsók

2013. január 22., kedd

Nem erényem a türelem

Még ma sem veszik ki a draint :( Sajna a bal mellem még mindig vérzik...
Általában 2-3 napig szokott bent lenni, de van, akinél 2 hét. Nekem valószínűleg holnap már tényleg kiveszik... De már alig bírom kivárni!

Orsi barátnőm vőlegénye, Gergő járt nálam tegnap, hogy megkezelje a hátam. Csak úgy szívta magába a hátam az energy-t, kb másfél órán keresztül... Kicsit le vagyok tompulva energetikailg, tudom én... Viszont már nem fáj, és végre tudtam aludni reggel 8ig!!! Rettentő hálás vagyok Gergőnek a segítségért. Mondta, ha lett volna még egy kicsi ideje, akkor a vérzéssel is tudott volna mit kezdeni, de most a hátam sürgetőbb volt.

A paraffin olaj csak picit volt hatásos, úh Norbi azt javasolta, hogy elvisz mekibe, mert attól mindig felkavarodik a gyomrom, ha ott eszünk. Szóval ma ezt próbáljuk ki.

Lassan, de biztosan gyógyulgatok, csak én olyan típus vagyok, akinek minden azonnal kell és rögtön és nem bír várni. Így ez az állapot eléggé nehéz.

Tegnap voltam végre fodrásznál, megmosta, megszárította a hajam. Mennyei érzés volt!!!
Meg ugye ezt egybekötöttük egy sétával is. Jól esett nagyon, bár vicces volt elrejteni a palackokat meg a csöveket az utcán meg a szépségszalonban... Remélem csütörtökön, mikor legközelebb megyek már nem kell ezzel szenvednem...

A

2013. január 21., hétfő

Too Much Information

Ebben a bejegyzésben lesznek olyan részek, amik már, ahogy az angol mondja, too much information.
Ezeket csak azért írom le, mert én is műtét előtt faltam az információkat azoknak a lányoknak a blogjain, akik már túl voltak a műtéten, és jobb, ha az ember mindenre felkészül lelkileg. Nem szoktam én az olvasóimat ilyenekkel traktálni, de ennek most itt a helye...nyilván egy műtét után nem minden szivárvány és napsütés...

Szóval mindenki saját felelősségre olvassa, plíz.

Nekem a legnehezebb és legelviselhetetlenebb a hátfájás. Nem tudok tőle aludni már harmadik napja, sem ülni nem jó, feküdni meg aztán a legrosszabb.
Ma beállítottam a telcsimet, hogy csörögjön fél óránként pontosan, hogy csináljam a tornagyakorlatokat. Doki szerint nem normális, hogy ennyire fáj, csináljam többet a tornát.

A másik kellemetlen dolog - és ez most nem a leggusztusosabb téma lesz, tudod, csak saját felelősségre olvass tovább!!!!!!!!!!!!!!! -  hogy nincs székletem csütörtök óta. Ma már hétfő van. Ez sok. Pedig eszem rendesen. És ilyen még nem is fordult elő velem soha. Úh anyu javaslatára ma reggel paraffin olajjal kezdtem a napot. Éhgyomorra egy kanállal. Rock&Roll, Baby! Remélem javít a helyzetemen.

Ma este pedig átjön egy nadis barátom, aki megkezeli a hátam, este pedig orvosi utasításra két altatóval alszom majd, hogy végre kialudhassam magam. Végre a két nagypárnát is meg lehet szüntetni, bár sztem ez sokat nem fog segíteni azon, hogy a hátamat terhelem folyamatosan. Azon fekszem, annak dőlök, ha ülök. Nem jó.

A cicimet jegelem már második napja, éjszaka is jegeltem egy darabig. 4 jégzselét vettünk, kettő mindig a mélyhűtőben csücsül. Cserélgetem őket kb 2-3 óránként.

Jó hír viszont, hogy egyre kevésbé vérzek. A jobb oldali draint már ki is lehetett volna szedni ma, azt mondta a doki, de a bal oldali még nem jó, annak meg nincs értelme, hogy kétszer menjek kivételre.
Reméljük az is megszűnik vérezni lassan és holnap kiszedik. Nagy megkönnyebbülés lesz az azért.
Baromi kényelmetlen folyton a csövekkel meg a tartályokkal manőverezni. Úgy nézek ki, mint egy western hős, egy övre van felfűzve a két tartály és úgy lifeg a két oldalamon :)

A nevetés, sírás, köhögés, tüsszögés nagyon fáj. Tegnap teszteltem az első kettőt is, mert romantikus vígjátékokat néztem, este meg átjött Andris meg Kriszti (akik még Manchesterben éltek 2 éve) és Andris semmit nem változott. Dől belőle a hülyeség, én meg nem bírtam abbahagyni a nevetést. A végén már rá kellett szólnom, hogy hagyja abba, mert annyira fájt :)

Ma elvileg elmegyek fodrászhoz is hajat mosatni, mert már elég csufi a hajam. Már várom, hogy sétálhassak egyet, eléggé megőrjít, hogy be vagyok zárva a négy fal közé. Nem vagyok én ehhez hozzászokva...

Szóval összességében sokkal jobban vagyok ma már, csak az alváshiánytól fogy az erőm, de ma reménység szerint ezen is segít a nadi meg az altató.

Külön kiemelném, hogy mennyire fontos, hogy legyenek körülötted legalább az első 3-5 napban. Norbinak és anyuéknak nem is tudom ezt rendesen meghálálni. Lesik minden kívánságom, mozdulatom. Nem panaszkodnak, pedig lenne mire. Szegény Norbi sem alszik rendesen miattam, mert ha épp nincs erőm felülni egyedül, hogy megigazítsam a párnáimat, akkor neki kell feltolnia ülő helyzetbe. Ő sem a legjobb alvó a világon, nehezen alszik vissza ilyenkor. Sajnálom szegényt, de nem tudok mit csinálni, egyedül nem megy mindig. Ha félig ülő helyzetben alszom, akkor általában megy egyedül is a felülés, de vízszintből még nem tudok egyedül feljönni...
Plusz ő rohangál mióta itt vagyunk, nem pihen egyáltalán, és ő megy is vissza vasárnap :( Szeretném, ha ő is tudna pihenni, legalább két napot. Nekem ő a hősöm, és rohadt jól esik, hogy ennyi mindent megtesz értem.

És persze anyuék meg napközben vannak velem, míg Norbi a város egyik végéből rohangál a másikba. Mindenben segítenek ők is, pedig hát nekik sem könnyű már a mozgás. Baromira hálás vagyok, hogy itt vannak velem, hogy nem egyedül kell ezt végigcsinálnom.

Holnap jelentkezem
Cupp

Kicsit elkeseredettebb hangvételű bejegyzés tegnapról

Tényleg csak az vágjon egy ilyenbe bele, aki komolyan is gondolja. Aki már évek óta fontolgatja, tervezgeti, álmodozik róla. Ezt máshogy nem lehet kibírni, csak ha van mögötte akarat. Nem elviselhetetlen a fájdalom, de olyan kellemetlenségekkel jár, amit csak erős akarattal lehet kibírni. Tudni kell, mi a végcél és arra koncentrálni, közben meg nem feladni és minden utasítást betartani.
Ma egy picit könnyebb, mint tegnap volt, picit jobban mozgok, természetesebb a tartásom, könnyebben kelek, fekszem, már két párna súlyát is elbírom egyszerre...stb. (woow:))

A legkellemetlenebb a hátfájás. Ülni sem jó, feküdni a legrosszabb, állni nem bírsz sokáig. Nem egy jó szitu.
Majd megőrülök, hogy csak háton fekhetek, annyira szeretnék megfordulni. Legalább egy oldalra. De nem lehet. Ha meg akarom igazítani a párnát a fejem alatt, ahhoz fel kell kelnem, amihez vagy kell segítség, vagy nem. De ezzel játszottam egész éjjel. Vízszintesből függőlegesbe játszottam a párnákat, majd vissza. Idegbaj. És sajna Norbit is fel kellett sokszor keltenem, mert egyedül volt, hogy nem tudtam felülni. Utálom, hogy ennyire kiszolgáltatott vagyok, de ez csak pár napig tart. Ki kell bírni.

Norbi kérdezte, hogy így, hogy tudom most már, hogy mennyire fáj, belevágnék-e még egyszer. Mondtam neki, hogy kérdezze meg egy hét múlva újra. Nem bántam meg, csak még nem is láttam az eredményt. Csak a fájdalom van, meg a kellemetlenség. És csak várom, hogy teljenek a percek, hogy jobb legyen.

Nem panaszkodni akarok, mert pont erre nincs szükség, csak tényleg őszinte akarok lenni. Ez nem játék. Komoly műtét, ami fájdalommal, következményekkel jár. És végig kell menni ezeken a lépcsőkön.

Sajnos a draint sem szedik még ki, mert még vérzek. De Norbi hozott jégzselét, amivel egész nap borogatnom kell a mellemet, hogy csökkentsük a vérzést, és megszabadulhassak a csövektől.

Remélem holnap már még jobban leszek.

2013. január 19., szombat

A műtét

Nu gyerekek, túl vagyok a műtéten, de a neheze számomra csak ezután jön persze.
Minden rendben van, bár a fájdalom eléggé kellemetlenné teszi a legapróbb mozdulataimat is.
De ez majd múlni fog szépen lassan.

Aki nem akarja végigolvasni a részletes beszámolót, annak csak annyit, hogy a műtét komplikáció mentes volt, a 325 köbcentist tudta végül berakni a doki, ami ugye a nagyobb. Így a szorító kötés alatt is látszik, hogy wooow, ez tényleg nagyobb lett jócskán, és szép az íve, körvonala.
Fájdalmaim vannak, de ez nem tart örökké.

Akit érdekel, annak itt a részletes beszámoló:
Csütörtökön délután bementünk a doki rendelőjébe, ott alá kellett írni több papírost. Műtéti meg altatóorvosi beleegyezést. Itt több oldal információ volt mindenről.
Ezután az aneszteziológus (altató orvos) vizsgált meg. Feltett több kérdést az egészségi állapotomat illetően, régi kezelésekről, családi genetikai betegségekről ...stb érdeklődött.
Majd csinált EKG-t, meghallgatta a mellkasomat, megnézte a torkomat. Kaptam tőle egy nyugtató tablettát is, amit este lefekvés előtt kellett bevennem, hogy jól tudjak aludni.
Majd a titkárnőtől kaptuk meg a számlákat a kifizetett összegekről, meg az információkat, hogy melyik kórházba kell majd menni péntek reggel, illetve receptet állított ki antibiotikumra (augmentin) illetve altatóra, amit majd az első otthon töltött estén kell bevenne (azaz ma), hogy tudjak aludni.
Végül a doki csinált a cicimről több képet, majd felpróbáltuk a melltartót és a leszorító pántot is, amit beállított az én méreteimre.

Este Norbi elvitt a kedvenc éttermembe (Tortuga), hogy egy kicsit elterelje a figyelmemet, majd otthon bevettem a nyugtatót és míg zuhanyoztunk, be is ütött a hatása. Már Norbinak kellett felkísérnie a szobába, mert egyedül csak kóvájogtam (ez pontos j??)

Éjféltől sem inni sem enni nem szabadott. Vizet sem. (Én persze kómásan hajnal négykor belekortyoltam a vizembe és jól be is pánikoltam, mikor realizáltam, mit is csináltam. De persze ez a mennyiég még nem számított.
Reggel 7re kellett a Kelen magánkórházba lenni, én voltam az első a műtéti rendben aznap. Mi már picit előbb ott voltunk. Semmi smink, kozmetikum nem lehetett rajtam, a hónaljamon sem lehetett semmi kence. A hajamat a fejem tetején kellett lófarokba fogni, mert így kell aludnom napokig, amíg a draint ki nem veszik. A hullámcsattokat is kicseréltem olyanra, amit ott adtak, mert semmi fém nem lehet rajtam a műtőben.

Ezután levetkőztem, leborotválta a hónaljam a nővérke (Marcsi), mert én már nem borotválhattam ezen a héten, nehogy megsértsem a bőrt.
Majd adtak újra egy nyugató tablettát olyan 7:20 felé, Norbi itt el is ment a kórházból, én meg bealudtam. Valami emlékem van ezután, hogy szúrtak kanült, de az is már csak félálomban rémlik, majd bele is nyomták azon keresztül az altatót a szervezetembe. Emlékszem, hogy tök hideg volt, és talán kék színű folyadék? Ekkor már nagyon el voltam kábulva, úgyhogy nem tudom igazán.
Utolsó emlékem, hogy rajzolgat rám a doki, de itt már nincs vizuális emlékem, tehát csukva volt a szemem, csak éreztem a tollat, ahogy fut a testemen.

A következő emlék már műtét után újra a szobámban, hogy félig ülő helyzetben fekszem az ágyon, Marcsi meg matat az infúzióval mellettem, és közli, hogy kész van a műtét.
Vissza is aludtam azzal a lendülettel, majd még 3x 4x felébredtem, egyszer hallottam, hogy Marcsi telefonon beszél valakivel, és mondja neki, hogy jól sikerült a műtét. Annyira tudtam, hogy Norbi az :) És mint később kiderült, tényleg ő volt, mert anyukám már nagyon aggódott és felhivatta a kórházat vele :) Olyan délután négy körül lettem okés.
Addig volt egy kis rosszullét az egyik felébredésem alkalmával. Ugyanis itatott velem Marcsi egy korty vizet, és eléggé hányingerem lett, de végül nem hánytam. Mikor ez másodszor is előfordult, nyomtak belém valami olyan cuccot infúzión keresztül, ami megemeli a vérnyomást. Utána full jól voltam.
Megnéztem az eredményt egy tükörben, amit Marcsi tartott nekem, és csak ámultam :) Annyira hihetetlen, hogy ez az én testemen van, és hogy ilyen szép :) Kíváncsi vagyok már nagyon arra, hogy mindenféle kötés nélkül, milyenek is az új cicik:)

Később ki kellett mennem pisilni, Marcsi engedte, hogy egyedül keljek fel, és egyedül csináljak mindent, és ment is :) Hasizomból sikerült felülnöm, mert a kezeimmel nem bírtam volna el a testem súlyát. Úh egyáltalán nem hagytam el magam, és nem is fogom :)
Ezután felhívtam Norbit, anyuékat, kör sms-t írtam annak, akinek benne volt a száma az angol telcsimbe (bocs ha valaki kimaradt, nem bunkóságból, hanem még kóma voltam...)

Később bejött Norbi meg a gyerkőc, velem voltak kb fél órát. Jól esett, hogy ott voltak.
Később Marcsi megmutatta, hogyan kell tornázni (nyakkörzés, vállkörzés, derék mozgatás), amit gyakran kell ismételni (doki mondta, hogy 5000x, úh nem kell aggódni, hogy túl sokat csinálok belőle. Én próbálom éber óráimban kb félóránként csinálni) Ez azért kell, hogy ne merevedjenek le az izmaim, meg hogy ne alakuljon ki rossz tartás.

Ezután este 10-ig fent voltam majd próbáltam magamtól elaludni, de nem nagyon ment, így kaptam egy nyugtatót meg egy fájdalom csilit. Hajnal 2ig tudtam aludni, utána félóránként ébredtem, hogy mikor jön már értem Norbi reggel. Nem a fájdalommal volt a baj, hanem hogy félig döntve volt az ágy és kurva kényelmetlen volt úgy aludni. Sajnos még itthon is két párna plusz kispárna kombón alhatok majd csak, de talán jobb lesz kicsit.

Rengeteg vizet kell innom. Már kb 2 liternél tarok ma, pedig még csak 11 óra van. De így állandóan pisilni járok, ami csak azért gáz, mert rohadt macera ám. Kb 5 perces művelet, míg levetkőzöm, felöltözöm.
Nyilván a drain még bent van, úh az is csak akadályoz a szabad mozgásban.

Azt mondják minden nap feleződik a fájdalom, úh reménykedem a gyors javulásban.
Itthon nem fekszem, hanem ülök, de vhogy sehogy sem kényelmes. A legkényelmesebb akkor volt, mikor Norbi hozott haza kocsival. Az az ülés nagyon jó volt a hátamnak.

Na eddig ennyi, jelentkezem majd a fejleményekkel :)

Anta, avagy popocici :) (Norbi nevezett el így :))

2013. január 8., kedd

Genetikailag gülüszemű

Tegnap Pesten jártam, voltam egy csomó vizsgálaton.
Reggel volt labovizsgálat (vér és vizelet), aztán mell és pajzsmirigy ultrahang, végül mellkas röntgen.
Egyenlőre minden negatív. Tehát nincsenek pajzsmirigy gondjaim. A szemeim örökletesen ilyen gülük :)
Viszont a véremben a bilirubin szint nagyon magas volt. Ami egy úgy nevezett Gilbert-kórra utalhat, ami szintén örökletes, de a családomban senkinek nem volt ilyen, úh nem tudni, mitől van.
Bár mivel ez májbetegségre utal, és én elég rendesen tudok inni, ezért van egy sanda gyanúm, hogy ez lehet a gond.
Úh el is határoztam, hogy az alkoholfogyasztásomat visszafogom. Nem akarok beteg lenni. A cigire is találtam alternatív megoldást (99 napja nem gyújtottam rá!!) ezt is meg fogom oldani vhogy.

Jövőhéten már műtét!!! Annyira izgalmas :) 9 nap múlva már lesznek szép melleim :)

Addig még jövök az elmaradt képekkel, amik az ünnepek alatt készültek.
Tsókjaim
A

2012. december 24., hétfő

Első nap képekben

Gyerkőc ajándékai (azóta még kiegészült), csomagolás előtt.


Mcr reptér



Antónia lovag

Highly dangerous :)

A sárkány gyümölcs

Fincsiiii :)

Csukott szemmel is megy már a mézeskalács formázás :)

Koncentrál

Első adag

Vigyori :)

A kész mű :)
 
Közben készült zserbó is
 

 
 
 
 
Jönnek még képek a mai napról is, de most mikulást kell játszanunk Norbival. Gyerkőc már lefeküdt, úh szedhetjük elő az ajándékokat, hogy bepakoljuk a fa alá :)

2012. december 22., szombat

Kari, meg egy gyors összegzés

Ma érkezik Törpe és Norbi anyuja:-)  Már nagyon várjuk őket:-) Itt töltik velünk az ünnepeket:-)
Az elmúlt időszakban, amikor épp nem zombivá dolgoztuk magunkat, akkor ajándékokat vadásztunk Antóniának, csomagoltunk, fát díszítettünk, takarítottunk, rendezkedtünk.
Ez a hét már nagyon nagyon nehéz volt. A tűréshatáron egyensúlyoztunk Norbival. Alig bírtuk végigcsinálni, de sikerült:-) Én ugyan még dolgozom egy pár órát, de aztán csütörtökig pihenéééés, Norbi meg januárban megy csak dolgozni, úh lesz egy kis időnk regenerálódni.
Nem is tudom elmondani mennyire kimerültünk.
Ebben az évben iszonyúan meghúztuk a melót, de rengeteg mindent letettünk az asztalra cserébe.
Lett csidi-csudi videókameránk, új autó, új profi fényképezőnk, voltunk Törökországban, meg Mo-on is nyaralni, családomat is vendégül láttuk, a házat is szerelgettük fel mindenféle jóval,  ciciműtétbe is belevágtunk, most meg jön Norbi családja, úh asszem sikeres évet zárhatunk. (A sorrend időrendi, nem fontossági...)
És bár tényleg minden ismerősünknél jóval többet dolgozunk (általában legalább 2x annyit), de egyrészt legalább van értelme, másrészt pedig mikor, ha nem most? Én addig akarom elérni a céljaimat, amíg még fiatal vagyok (amennyire fiatal lehet még vki, hogy betöltötte a harmincat...), később pedig élvezni akarom a kényelmet, amit a kemény munkával megteremtettünk:-)
És igen, lelkileg is csomót fejlődtünk (csakhogy ne érje szó a ház elejét, mert ugye állítólag nekem csak a külsőségek fontosak), de erről nem fogok írni, mert nem tartozik rátok:-)  fityisz a fülükbe azoknak, akik ítélkeznek rólam:-)

Most viszont pár napig csak olyanokkal akarok foglalkozni, hogy vajon elég puha lett-e a mézeskalács? Rakjak-e oda még egy adag forralt bort főni? Törpe melyik ajándéknak fog örülni a legjobban? Milyenek a karácsonyi fények Blackpoolban? 12 vagy 14 órát aludjak ma éjszaka? Milyen színű legyen a karácsonyi asztalteríték...?:-)
A kemény munkát most pár napig meghagyom másnak, idén 2 ember helyett dolgoztam amúgy is:-)
Legyen szép a karitok és remekbeszabott 2013-at kívánok minden olvasómnak:-)

2012. december 3., hétfő

Mellnagyobbítás - tennivalók, időpontok

Megszületett az időpont a műtétre, január 18.
Most ilyen női témák jönnek, úh tudjátok fiúk, csak csukott szemmel olvasni :)

Szóval az időpont kiválasztása egy ilyen műtétnél, a menstruáció időpontjától függ és nekem idén eléggé össze-vissza jött meg. Volt olyan, hogy a 40. napra, volt hogy két hétre. Az éves átlagom jelenleg 36 nap... Gondolhatod...
Szóval azt beszéltük meg a doki titkárnőjével, aki Linda, hogy mivel most mintha kezdene beállni 30 napra, így ezzel számolunk.
A lényeg, hogy a műtét nem eshet a menzesz előtti, illetve az első napjaira, így igyekeztünk biztosra menni a jan 18-i időponttal, remélem nem kavarnak be a hormonok.

Két hete elutaltuk a foglalót, ami 162.000 forint volt, a többit majd közvetlenül műtét előtt kell fizetni.

Most az elmúlt napokban a szabadságokat intéztem (jelentem azért tök kellemetlen egy ilyen beszélgetés a főnököddel, hogy hali, mellnagyobbításra megyek januárban, csak azért szólok, mert eltűnök 2 hétre, de ha visszajövök, picit feltűnő lesz a változás, nem akarom, hogy bárkit sokkoljon. Mivel naponta 3-400 kamion sofőrrel dolgozom együtt, plusz a kollégáim is leginkább férfiakból állnak, így muszáj volt egy figyelmeztetés...), illetve repjegyeket nézegettünk, hogy hogyan is logikázzuk ezt ki.

Most a következő a helyzet:
Jan 6. Utazom Mo-ra (fél éjfélre ér be a gép, naccerű...)
Jan 7. 8:30 - labor vizsgálat a doki rendelőjében (ez a vérvétel, asszem)
          10:30 UH vizsgálat, ahol megcsinálják a pajzsmirigy UH-ot is (ez ugye a gülü szemeim miatt
                    fontos, mint tudjuk:))
          11:00-től szabadfoglalkozásként mehetek a Péterfy-be mellkas RTG-t csináltatni.
          majd asszem buli hajnalig (aki ráér csatlakozhat :))
Jan 8. jövök haza Mcr-be. Volt még egy járat 7-én is este, amivel haza tudtam volna jönni, és akkor 
          nem esik ki még egy nap a melóból, de drágább volt a jegy annyival, hogy a még a melókiesés
          is belefér...

Ezek a vizsgálatok (amiket angolul PreOp-nak hívnak, ezt most tudtam meg), az operációhoz kellenek majd, és a műtét előtt 10 nappal szokták megcsinálni.

Ezután dolgozunk még egy hetet, aztán jön a nagy utazás:
Jan 15. Macska úrt elvisszük macskahotelbe, mert Norbi is jön velem egy hétre Mo-ra, mert  
            szükségem lesz a segítségére.
Jan 16. Repülünk Mo-ra
Jan 17. 15:30 Altató orvosi vizsgálat
Jan 18. A műtét
Jan 19. 8:00-ig el kell hagyni majd a kórházi szobát, addigra kell értem jönnie Norbinak.
Jan 27. Norbi jön vissza Mcr-be
Febr 1. Varratszedés
Febr 3. Anta jön vissza Mcr-be

Be akartam illeszteni ide, hogy miket kell betartani, milyen fontos infókkal látott el a doki, mert küldtek nekem egy baromi hosszú listát, de sajnos ott van az alján, hogy szerzői jogvédelem alatt áll, úh csak saját szavaimmal leírom a lényeget:
- Dohányzást fel kell függeszteni 4 héttel a műtét előtt és után
- A műtét előtt 8 órával már nem lehet inni és enni
- Műtét után majd nem szabad folyton feküdni, valamilyen masszírozást, meg gyakorlatokat kell végezni majd gyakran.
- Valami szívócső fog lógni belőlem pár napig (fúúúúj, ezt tökre nem akarom elképzelni sem, de sajnos ez a meztelen igazság)
- Nyilván a kötést meg a melltartót nem szabad levenni, kitömni, bárakármi...
- Sajna zuhanyozni a varratok kivételéig nem szabad, úh gondolom fodrászhoz járok majd hajatmosni az első hét után...
- Sportolni 2-3 hónapig nem szabad, utána is csak óvatosan, fokozatosan lehet újra kezdeni
- Napozni, szolizni legalább 1 hónapig nem szabad
- Megfelelő tartású melltartókat kell majd vennem, amit majd megmutatnak milyen, mert én magamtól most sem tudok normálisan választani magamnak. A legtöbb melltartóm nem kényelmes pár óra viselése után. Meg nem is igazán hordok, ha nem muszáj...
- Az első kontroll vizsgálat pár nappal a műtét után van, ekkor veszik ki a draint (most így elgondolkodtam, és fel is hívtam Norbit, ugyanis én ilyen dolgokban egyáltalán nem vagyok járatos, ő meg kicsit jobban, hogy ha kihúzzák majd ezt a csövet, akkor ott majd marad egy lyuk? Vagy ott még összevarrnak utána? Vagy beforr utána magától? Egyáltalán mekkora ez a cső?? Ezt nem kérdeztem meg annó a dokitól, mert ez eszembe sem jutott eddig. De Norbi sem volt teljesen meggyőző, úh várom a helyes megfejtőket.
- Utána két hétig több kontroll is lesz, majd febr 1-jén kiveszik a varratokat.

Ezután vasárnap utazom haza Mcr-be, hétfőn megyek vissza dolgozni, ahol lezsíroztam, hogy az első héten reggeles legyek és ne kelljen túlóráznom :)
Majd egy hónappal a varratszedés után ismét vissza kell utaznom kontrollra.

Most itt tartunk.
Egyre izgatottabb vagyok :)

2012. december 1., szombat

Egy újabb megerősítés...

...hogy semmi anyai nem rejlik bennem:
Ma estére hivatalos vok egy baby shower party-ra (baba váró buli?) és az egy dolog, hogy halvány lila gőzöm sincs mi a tökömet vegyek, de most épp itt állok a tesco-ban a babaosztályon (ahova - most tűnt csak fel - még soha nem tettem be a lábam), és a fintorgáson kívűl más érzelmet nem vált ki belőlem a dolog...
Egyszer egy barátnőm azt mondta, hogy baba ruhákat venni mennyire jó, és hogy még annál is jobban élvezi, mint, amikor magának vásárol cuccokat...
Ezekben a ruhákban semmi cuki nincs. Az élmény az élvezettől pedig fényévnyi távolságra van...
És ahelyett, hogy választanék vmi haszontalan izét, amit majd két nap alatt kinő, inkább blogot írok.
Asszem veszek egy takarót inkább, az nem késztet fintorra...
Meg egy üveg Malibut, hogy élvezhessem a bulit azokkal a csajokkal, akik ihatnak alkoholt:-)

(Igen, én is érzem, hogy milyen HP-s lett ez a bejegyzés, de tök őszintén ez zajlik bennem...)

Hogy miért is vagyok eltűnve mostanság...

Karen Marie Moning - Fever Series (Tündérkrónikák)

Egy új világba lettem ismét szerelmes. Harry Potter, Twilight, Fifty Shades után, itt van még egy varázslatos történet, amibe pillanatok alatt képes voltam belezúgni.
Minden tünet mutatkozik: rózsaszín köd, semmi más nem érdekel, remegek, ha épp nem tudom olvasni, utálom, hogy aludni kell és addig sem haladok a történettel.

Hogy rátaláltam erre a sztorira, azt Juci barátnőmnek köszönhetem, akinek van egy olyan blogja, ahol könyveket, filmeket ajánl.
Ő sokkal jobb ebben a műfajban, mint én, így inkább olvassátok el az ő ajánlóját:-)
Én csak annyit tudok mondani, hogy zseniális a történet. Végig vibrál, él, izgalomban tart. Letehetetlen!
És senki sem az, akinek elsőre gondolod... vagy másodszorra... És mikor már tuti biztos vagy abban, hogy összeállt a kép, akkor jönnek még a legváratlanabb fordulatok... 
Ne hagyjátok ki az élményt! Vigyázat, highly addictive!!

Ja és most jelent meg a folytatása is a történetnek, Iced a címe és most épp abban vagyok elmerülve...
Mert bár az 5 kötet Fever Series kerek egész, fény derül a nagy titkokra, lelepleződik ki kicsoda, de maradt egy csomó megválaszolatlan kérdés, elvarratlan szál...
Így, egy addigi mellékszereplő, Dani szemszögéből olvashatjuk a folytatást.

Ha pedig ezt is befejeztem, elkezdem magyarul is, hogy még ne kelljen kiszállnom ebből a varázsból:-)

2012. november 20., kedd

Első angol recept

Hogy kicsit biztonságosabb vizekre evezzek ezzel a posttal, itt egy recept nektek, szeretettel:-)

Tudom, már rég be kellett volna vállalnom, hogy angol recept alapján főzzek, de én mindig a könnyebb utat választottam, ha a főzésről volt szó. Anyutól tanultak alapján, saját kútfőből, vagy magyar internetes oldalakat felhasználva oldottam meg a problémat.
Most viszont vettünk egy angol szakácskönyvet:-)
Találtam egy full egyszerű, de rettentően finom recit, meg is osztom:
Nincs nálam most a könyv, de nagyjából ezek az arányok

A recept neve legyen:
Almás-mustáros csirkemell vajbabos körettel

- 1 kg csirkemell (Norbi ennyit eszik egy nap, nyilván, lehet felezni az arányokat)
5-6 deci almalé (a reci szerint leher ciderből is készíteni, legközelebb kipróbálom azzal)
- 200 g wholegrain mustár. Na és itt el is érkeztünk a problémámhoz, miért is nem használtam eddig angol recepteket... mert most azzal szüttyögjek, hogy szótározgatom a hozzávalókat? És amúgy is a wholegrain az teljes kiörlésűt jelent, nem? Akkor az mustárnál biztos az, ami sima, nincs benne mag... Hát pont nem. Már épp vettem volna meg a normál mustárt az asdában, mikor szólt Norbi, hogy mellette ott a wholegrain ráírva egy mustárosüvegre. És ez, elmondom nektek, az amelyikben ott csücsülnek a mustármagocskák. Úh, akárhogyis hívják ezt Mo-on, azt kell venni:-)
- kb 800g vajbab. Ezt én konzerben vettem, úh nyilván le kell csöpögtetni róla a levet
- olivaolaj a hús sütéshez, és fokhagyma ízesítésű olivaolaj a babhoz (nyilván az is jó, ha sima olajban sütöd ki, és raksz bele fokhagymát, de én vettem, mert az olyan vagány, hogy van otthon fokhagymás olivaolajam:-)
- só, bors

A csirkemellelet félbevágod hosszában, hogy ne kelljen klopfolni, sózod, borsozod, majd a sima olivaolajban kisütöd. (Én legközelebb sütöbe tolom majd, hogy ne kelljen a tűzhely felett álldogálnom.)
Az almalevet elkevered a mustárral egy tálban, és ha kisült a hús, hozzáöntöd, kb 5 percig még sütögeted vele, míg látod, hogy picit besűrűsödik, oszt kész:-)

Közben a fokhagymás olivaolajon kicsit megsütögeted a vajbabot, egy pici víz társaságában. Nem felejted el megsózni és borsozni, ahogy én tettem, és tök jó lesz. Ha kész van összetöröd krumplinyomóvan. Ez a köret.

Tényleg különleges íze van, és finom nagyon! Próbáljátok ki!

2012. november 16., péntek

Warrior

Anta harci ruhát ölt, és csatába indul


 
Még nem fordult elő, hogy egy kommentre posttal válaszoljak, de most muszáj...
Előre bocsátom, hogy bárki is írta a commentet, egyáltalán nem volt bántó, vagy troll, vagy alpári. Nem ezért cincálom szét a hozzászólásod. Ennél sokkal brutálisabb hozzászólásokat is lenyeltem már szó nélkül.
Csak ez most épp kapóra jött, hogy rávilágítsak egy-két olyan témára, amiről már sokszor volt itt szó, de úgy látszik, nem sikerült magam olyan tisztán kifejezni, ahogy szerettem volna... Illetve azt szeretném még kiemelni, miért nem szeretem az ilyen hozzászólásokat.
Itt a comment:
NévtelenNévtelen írta...
Szerintem bármennyire is tartod magad, az idő elszáll feletted is egyszer és akkor már nem fog a nőiességed motiválni az életben. Nem fogsz kelleni senkinek, max a barátodnak,ha majd addigra nem un meg és nem keres egy szebbet-fiatalabbat. Van még kb. 5 éved egy egészséges gyerekre, utána már minden évben nő a rizikó minél tovább vársz. Szerintem őnző ember nem akar felnőtt korára gyereket, úgylátom neked a nőiesség ami visz előre. De mondom egyszer ez megszűnik, nem is sehtenéd milyen hamar. Viszont amíg nincs gyereked addig soha nem tudod meg igazám milyen is szeretni valakit, aki mindig ott lesz neked jó eséllyel, aki mindig felnéz rád, aki mindig szeret, aki majd eltemet.
2012. november 16. 6:45


 
Kedves Névtelen,
Amit most írni fogok, ne személyes sértésnek vedd!
Az évek folyamán, ilyen és ehhez hasonló kritikákat, mint a tiéd, ezrével kaptam már. Ez most nektek szól. Mindenkinek, aki kényszert érez arra, hogy meggyőzzön a gyerekvállalás szükségességéről.

Eleve értelmetlennek tartom az ilyen kommenteket, mert semmin nem változtat. Egy ilyen idevetett pár mondattól nem lesz heuréka élményem, hogy "basszus de igazad van, én egy önző némber vagyok, gyorsan szólok Norbinak, hogy csináljunk gyereket, mert Névtelen szerint nem lesz ez így jó". Mi értelme egy ilyen kommentnek?? Mi a célod ezzel? Hogy megbánts? Vagy, hogy önigazolj? Vagy tényleg meggyőzni akarsz arról, hogy én vagyok a szar alak?

Nem értem azokat az embereket, akik önzőséggel vádolják azokat, akik nem szülnek, nem akarnak gyereket.

Kérlek, olvasd végig a saját kommentedet, és szállj egy kicsit magadba...
Tehát szerinted gyereket szülni a következő indokok miatt jó:

- hogy megtudjam, milyen az, igazán szeretni valakit. Oké, ezzel még nincs is akkora baj. Nyilván más szeretni egy gyereket, mint a párodat, de mondjuk ez nekem még nem elég ok a gyerekszülésre. Tudományos kísérlet? Szüljek egy gyereket csak azért, hogy megismerjek egy érzést? Nem valami meggyőző érv.
- Legyen valaki ott velem mindig. Ezt ragozhatnám, elemezhetném napestig, de csak egy szóval összefoglalom neked a lényeget: ÖNZŐ indok. Önzőség ezért gyereket szülni. Nem a gyerek a fontos ebben, hanem te, hogy te ne maradj egyedül (ha majd a párod megun pl...)
- Legyen, aki felnéz rám. Lásd fent: ÖNZŐ. Még önzőbb, mint az előző érv volt. A felnőttek között nem tudta kiérdemelni, hogy bárki is felnézzen rá, ezért szül egy gyereket, aki majd felnéz rá... Csodálatos érv, mondhatom.
- Aki mindig szeret. Ugyan az a nóta. ÖNZŐ érv. Azért szüljek gyereket, hogy valaki szeressen?? Jézusom... A párod nem szeret? Nem találsz senkit, aki szeressen? Muszáj ezért szülnöd egy gyereket, akinek, szerencsétlennek, nincs más választása, mint szeretni téged?
- Legyen, aki majd eltemet. Azon kívül, hogy ÖNZŐ érv, ez még ki is veri nálam a biztosítékot! Gusztustalan és felháborító dolognak tartom, hogy emberek ezt hozzák fel érvnek a gyerekvállalás mellett. Milyen szülők vagytok ti, akik ilyen előre megfontolt szándékkal hoztok világra gyereket?? Komolyan, ez milyen érv? Mikor a kezedben tartod, ez jár a fejedben?? Hogy de jó, van egy gyerekem, most már hátradőlhetek, mert lesz majd, aki eltemet?? Uram isten!! Hát nem érzed mennyire hátborzongatóan gusztustalan érv ez egy gyerekszülésre?? Totál nem érdekel, ki fog eltemetni, mert az én felfogásom szerint, annak már úgy sem lesz semmi jelentősége. Ne a temetésemmel mutassa ki valaki, mennyire tisztelt és szeretett, lesz szíves ezt még az életemben megmutatni. És pláne senki ne szüljön ezért gyereket!!

Tehát eddig minden érv, amit felhoztál (egy kivétellel), önző érv. Te vagy az önző, ha ilyen indokkal szülsz gyereket!
És akkor itt vagyok én. Aki, mióta az eszemet tudom, nem akarok gyereket, nem volt sosem vágyam gyerek után, nem szeretem a gyerekek társaságát, legtöbbször kényelmetlen, kellemetlen érzés gyerekek között lenni nekem. Ez nem egy döntés, amit meghoztam, hogy én nem szeretem a gyerekeket. Ez egy érzés. Nem kényszer volt, hogy válasszak a gyerekes és gyerektelen élet között. Ezen sosem kellett gondolkodnom, mert Bennem. Nincs. Vágy. Gyerek. Után. Hallod?? Érted?? Felfogod?
És nem akarok gyereket szülni.  Ezért vagyok önző?? Mégis ki felé vagyok önző? A társadalom felé? A világ felé? Túlnépesedés van! A világ és a társadalom, hálás lehet, az olyan nőknek, mint én, akikben nincs meg az ösztön egy gyerek után, mert mi tartjuk egyensúlyban a világot. (Ha spirituális szemmel nézem, akkor kell is, hogy szülessenek olyan nők, akik alkalmatlanok a szülésre akár fizikailag, akár lelkileg, akár felfogásilag.)
Vagy a meg sem fogant, nem is tervezett gyerekem felé vagyok önző? Vagy mégis ki felé? Kedves Névtelen, erre az egyszerű kérdésre válaszolj, ha erre jársz. Mégis ki az, aki felé önző vagyok? Tán feléd? Mert én nem áldozom be az életem egy gyerekért, akire nem is vágyom?
Tudom, vannak olyan anyák, akiknek fájhat azt látni, hogy kerek és teljes így az életem, nem hiányzik belőle egy gyerek. Tudom, van, aki cserélne velem, akár csak egy napra is, hogy újra kötöttségek, áldozatok nélkül élhessen. Egyrészt ez butaság, mert a legtöbben nem bírnák azt egy napig sem, amit én csinálok.

Másrészt, tudom azt is, hogy kemény munka lehet az anyaság is, ha valaki jól csinálja, de az a kurva nagy különbség, hogy én egyetlen pillanatra sem cserélném el az életemet egy olyanéra, akinek gyereke van.  Nem hogy egy napra, de egy pillanatra sem kellene egy olyan élet.

Nem kiabálom az anyák után, vagy irkálok a blogjukba, hogy önző vagy, mert olyan indokkal szülsz gyereket, hogy legyen, aki eltemet, legyen, aki felnéz rád, aki szeret, aki veled van... stb.
És azért nem teszem ezt, mert harmóniában vagyok ezzel, hogy nem akarok gyereket, míg a többiek körülöttem szülik a bébiket.

De sajnos vannak, akik nincsenek harmóniában azzal, hogy van gyerekük, és az olyanok, mint én, meg nem akarnak szülni… Baromira bassza a csőrüket, hogy vannak, akik így is tudnak boldogan élni... Milyen dolog ez már? Ugye?
Ha meg a fentiekből semmi nem ment át, amit eddig leírtam, akkor csak annyit kérdeznék: te tényleg az szeretnéd, hogy ez a számodra antipatikus, ÖNZŐ nő - aki én lennék-, továbbörökítse a génjeit? Nem sajnálnád azt a pici babát, ennek az ÖNZŐ nőnek a karmaiban? Komolyan azt akarod, hogy anyai ösztön és vágy nélkül szüljek gyereket? Kényszerből? Mert te, meg még a sok önigazoló anya szerint nekem KELL gyereket szülnöm? Szerinted ez normális lenne? Inkább így kérdezem: szerinted ez a normális??

Ha én arról győzködnélek - mert olyan korlátolt lennék, hogy azt gondolnám, csupán az lehet a jó, ahogy én gondolkodom -, hogy ne szülj gyereket, pedig minden vágyad ez, neked ez hogy esne? Te hogy fogadnád? Te nem lázadnál egy idő után?
Hidd el, jobb az mindenkinek, ha az olyan nők, akik nem vágynak gyerek után, nem szülnek. Miért kéne mindenkinek egyformán gondolkodni? Miért kell, hogy ami neked természetes gondolat és felemelő érzés, az nekem is az legyen? Miért hiszed, hogy a te életed több, értékesebb, boldogabb, mint az enyém, csak azért, mert van benne egy gyerek? Ahonnan én nézem, a gyerek CSAK kín, szenvedés, lemondás, unalom, nyűg. De mégsem győzködlek arról, hogy ne akarj gyereket. Te akkor milyen alapon jössz ide és próbálsz engem győzködni?
A kommented azon része pedig, hogy majd a párom úgyis megun... És vajon egy gyerek ezen hogy segít?? Gondolod, hogy majd azért marad veled valaki, mert szültél neki egy gyereket?? Ugyan már... Ja és akkor ezt az indokot is berakhatjuk az önző és buta érvek listájába... Még egy házasságot, kapcsolatot sem tudott rendbe rakni egy gyerek érkezése. Ideig óráig tán van egy kis látszat működés, de ha előtte voltak problémák, az a gyerek születésével nem fog megszűnni...

Azt mondod, nem is sejtem milyen hamar eljön majd az az idő, mikor már nem leszek nőies, vonzó és sexy.
Akkor mutatok egy-két képet, ok?



 


De, hogy ne csak hírességeket mutassak - nekik nyilván megvan a pénzük arra, hogy foglalkozzanak magukkal - itt van pár olyan hétköznapi nő, akik keményen küzdenek, hogy 40, sőt 50 év fölött is jó formában legyenek:



 
Tudom, nem mindenkinek szép az izmos női test. Az én szememben viszont ez a vonzó. De ha nem kondival, akkor is valami mással, de tenni kell. Küzdeni, hajtani kell, hogy ne tunyulj el. Hogy igen, 10-20 év után is vonzó, kívánatos legyél a párodnak.

Azt írod jelenleg a nőiesség motivál engem, és te ezt nem tartod szerencsésnek, mert majd elmúlik, a párom meg megun, és nem kellek majd senkinek sem.
Elmondom, hogy minden nőt a nőiessége kéne, hogy motiváljon elsősorban. Hiszen NŐ vagy mindenek előtt. Ez az elsődleges szereped. Az anya szerep előtt, a háziasszony szerep előtt, a karriered előtt. Mindenek előtt nő vagy. És ha ezt elveszted, mert fontosabb, hogy anya légy, meg háziasszony, na akkor majd tényleg megun és elhagy a párod, és majd nem kellesz senkinek.

Tudom, hogy szélmalom harc, amit vívok, de már elegem van abból, hogy nekem kell csöndben maradnom, azért, mert nem úgy gondolkodom, mint a nagy átlag. Nem azért írom ezt a blogot, hogy minden jött-ment céltáblája legyek. Ha ide jössz, tisztelj meg azzal, hogy nem próbálsz meggyőzni az igazadról. Ha nem tetszik, ahogy gondolkodom, keress olyan blogot, amivel egyet tudsz érteni!

Lehet véleményed az életemről, lehet eszmét is cserélni velem. Vitatkozni is lehet. Amíg ezt egymás tiszteletben tartásával tesszük.
Nyilván nem mindent csinálok én sem tökéletesen, de ahogy én sem hangoztatom a véleményemet azokon a blogokon, fórumokon, amikkel nem értek egyet, arra kérlek, te is gondold át, mielőtt kommentelsz, megéri-e? Van-e értelme a mondandódnak?
Felőlem nyithatsz egy anti-Anta blogot, mit bánom én, de én most már nem fogok csendben hallgatni.
Ha troll vagy, kitöröllek, ha meggondolatlanul irkálsz sületenségeket, szétcincállak egy bejegyzéssel.

Üdv a harcmezőről
Anta

 

2012. november 14., szerda

Years

Ma félálomban megtekerte a szívemet egy érzés. Mikor most Mo-on jártam, láttam, hogy lebontották a sport pályát az utcánkban. És bár a facebookon már olvastam, hogy ez meg fog történni, mikor eltaxiztam mellette, baromi furcsa érzés/látvány volt, hogy már nincs körbe a kidőlt-bedőlt betonkerítés... ott a nagy placc fű, és hátul felsejlik a teniszpálya helye, ami régen aszfaltozva volt...
És télen Imi/Anti/Béla bá (már nem emlékszem a nevére) mindig slaggal fellocsolta, így volt nekünk koripályánk.

(Nagy zárójel, anekdóta: azt meséltem már, hogy mikor kicsi voltam még, és néztük este a Híradót, és tél volt, és mutatták, hogy korcsolyáznak a gyerekek a Balatonon, akkor sikerült feltennem azt a kérdést, hogy "fellocsolták a Balatont?”...)

Szóval a Sasvár pályán tanultam meg korcsolyázni. Ittuk a túlcukrozott, túlcitromozott, teátlan teát (ma is csak így iszom, ha muszáj innom, mert amúgy utálom a teát). Sötétedés után világítottak a reflektorok, szólt a twist meg a rocky a hangszórókból (nem, ennyire még nem vagyok öreg, ez a zene még az én gyerekkoromban is réginek számított...).

És ez azért szívcsavaró érzés, mert ilyen már nem lehet. Mert megszűntetik. Nem mintha valaha is visszamentem volna, ha még ott áll 50 évig se. Nem mintha, amúgy eljárnék korizni. Műjégre is csak ritkán mentem ki, itt eszembe sem jut. (A síelésben is a Hüttékben ülés/forralt borozás/Harry Potter olvasás kombót szeretem a legjobban)...
De most, hogy a lehetőség megszűnt, mégis egy űr képződik...

Mostanában sokat gondolkodom az eddig elmúlt éveimen, hogy milyen kurva hamar eljött ez a harminc, és hogy tényleg kimondani is hányinger, még akkor is, ha tudom, nem nézek ki ennyinek.
Azt fogalmaztam meg - és most nyugodtan nevezhettek sekélyesnek -, ha most látna engem az a gyerek énem, aki még öngyilkos akart lenni 30 évesen, mert utána már nincs értelme az életnek, hiszen onnantól öreg vagy..., akkor kurvára büszke lenne, és már nem akarná többet megölni magát 30 évesen:-)

Sosem tudtam ennyire megélni a nőiességemet, mint az utóbbi pár évben...
Soha nem is érdekelt ez ilyen mértékben, hogy mennyire vagyok vonzó, mennyire vagyok sexy... tudtam, hogy olyan átlagosan csinos vagyok, de semmi extra.
Viszont Norbi mellett ki tudom magamból adni a maximumot. Kihozza belőlem. És ez rohadt jó érzés:-)  Ezt köszönöm neki.

Beszélgettünk a héten, hogyha újra lehetne élni vmelyik évünket, melyik lenne az. És én azokat élném újra, mióta vele vagyok, mióta nőies vagyok. Mióta két lábbal, határozottan állok a földön, és kurvára tudom, mit akarok, és azt el is érem. Mert ő velem van:-)

A húszas éveim elejét nem élném újra. Visszanézve, sokkal uncsibb volt, meg olyan zavaros a kép, egybefolyik, nincs kiemelkedő esemény.

Még az 1998-as év volt jelentős, 16 évesen, mikor kicsit magamra találtam, mikor elindultam egy irányba, ami aztán nem vezetett sehová, de legalább az addigi semmilyenségből, lett egy valamilyenség.
Lett együttesem, alteros lettem (haha, jó vicc), meg hippi, peace love meg minden.
Akkor fordultam a spiritualitás felé is.
Na jó, ez a része vezetett vhová, hiszen ennek is köszönhetem, hogy ott tartok, ahol.
De ezen kívűl nem igazán voltak kiemelkedő éveim.

Nem szerettem gyerek lenni. Sztem tök cikis dolgai vannak a gyerekeknek, "jó, hogy vége a 80as éveknek és nem jön újra el„:-)
Nyilván ezen nem azt értem, hogy nekem szörnyű lett volna a gyerekkorom. Dehogy! Sőőőőt. Imádtak a szüleim, én is őket, volt sok barátom, akiknek rengeteg szép percet köszönhetek. De SOSEM választanám, hogy újra gyerek legyek!

Szóval a legtöbb pozitív élményem Norbihoz köt... És persze a legfájdalmasabbak is... De én már csak ilyen skorpiósan tudom megélni a jókat. Kell mellé a nehéz és fájdalmas is.

Viszont eszembe jut, hogy miket is akartam elérni 30 éves koromra... És nem volt ilyen listám, úh most megveregetem a vállamat, mert túlszárnyaltam az elvárásaimat:-) Boldog párkapcsolat, gyönyörű ház, szép kocsik, a Szőrös illető, egész jó munkahely... ja, és mindez külföldön:-)
Arról volt listám viszont, hogy mit nem akarok..Egy tétel szerepelt rajta mióta az eszemet tudom: gyerekek.
És nincs is egy darab sem, úh ezt is kipipálhatjuk:-)
Igazán successful az életem:-)

Nincs is min keseregni, csak baromi furcsa, hogy csettintésnyi idő alatt eltelt az elmúlt 10 év... És ez nem is fog változni... Ugyan ilyen gyorsan fog eltelni a következő tíz is, úh jobb is ha megtöltjük tartalmommal, kalandokkal:-)

Egy biztos. Én nem engedem, hogy rám is azt mondhassák, hogy olyan vagyok, mint a legtöbb nő, akik harminc fölött elengedik magukat, nem foglalkoznak magukkal, megöregednek. Ebben nem vagyok hajlandó részt venni:-)
Még fiatal vagyok, vagy mi a szösz:-)